Legfrissebb idézetek
„ Ha valamivel nem vagy megelégedve, mondd meg nyíltan. De békétlen ne légy miatta. A békétlenség izgágává teszi az embert és az izgága emberek olyanok (...), mint a darazsak: egyetlen képességük, hogy fullánkjukkal mérges daganatokat okoznak. ”
„ Ha ideges természetű emberek unják egymást, abból csak baj sülhet ki. ”
„ Arthur Miller Pillantás a hídról című darabjában mondja el az egyik szereplő, hogy talán az a bajunk, hogy irtózunk a száz százaléktól. Megelégszünk ötvenszázalékos szerelmekkel, nyolcvanszázalékos apasággal, anyasággal, hatvanszázalékos hittel. Vagyis soha nem éljük végig a dolgainkat. Mindig hagyunk kiskaput, amin keresztül kislisszolhatunk. Így van. A száz százalék ijesztő. Mert ha bukunk, százszázalékosan bukunk. Csakhogy érdemes-e ebben a langyosságban élni? Vagyis érdemes-e úgy élni, hogy az ember állandóan azzal van elfoglalva, hogy megkímélje magát a fájdalmaktól, a szenvedésektől. ”
„ Az olyan embert, aki folyton színpadon érzi magát, könnyen félreismerhetjük (...). Akkor sem vesszük komolyan, ha őszintén csinál valamit. ”
„
Ne az arcról ítélj, ne a külső után,
a lélek mutatja meg, kik vagyunk igazán,
ne az arcot nézd, a lelket keresd,
s a lelkén keresztül az embert szeresd.
”
„ Azt hiszem, az életben az egyik legfurcsább dolog az, hogy mik ragadnak meg az ember fejében. Gondolom, az ember megválasztja, miket jegyez meg. Valahogy muszáj választania. ”
„ A harcos cselekszik (...). A bolond pedig csak reagál a cselekvésre. ”
„ Van az úgy, hogy az ember valakinek a szemén át egyenesen a szívébe lát, s hogy egyetlen óra alatt többet tud meg lelkének nagyságáról és mélységéről, mint amennyit akár egy élet során is felfedezhetne, ha az illető nem akarná feltárni. ”
„ Az ember csak akkor ismeri fel mások jó vagy rossz tulajdonságait, ha maga is ugyanolyan erényekkel vagy gyengeségekkel rendelkezik. ”
„ Az ember, amilyen aljas, mindent megszokik. ”
„ Legbelül mindenki megfejthetetlen titok számunkra. (...) Sosem láthatjuk egymást tökéletesen tisztán. Mindannyian csak töredékeket látunk és értünk meg egymásból, mintegy tükör által, homályosan. ”
„ Az emberek válságos pillanatokban szavak nélkül is vagy nagyon kevés szóból megértik a lényegeset. ”
„ Az már az emberi természetben fekszik, hogy ha valakit nagyon megbántunk, okot találunk rá, hogy azt gyűlöljük is. ”
„ Mit értünk mi emberek egymáson? Semmit. Magunkat se értjük. Minden más, mint ahogy hisszük, minden más. ”
„ Ha az ember nem mozog otthonosan az erőszak világában, a legnagyobb kihívást a tétlen várakozás nyugodt elviselése jelenti. ”
„ Különös megfigyelni, hogy milyen gyorsan változnak meg vagy tűnnek el az ember motívumai egy-egy bizonyos cselekedet végrehajtása során, aszerint, ahogy az események alakulnak. Miután belefogunk egy vállalkozásba, mintha csak automatikusan sodródnánk vele, függetlenül attól, hogy mi volt az eredeti indítékunk. ”
„ Általános emberi gyengeség, hogy mindenáron meg akarjuk győzni azt, aki kételkedik a szavainkban, még akkor is, ha valójában lényegtelen, hogy mit gondol. ”
„ Vannak az életben olyan váratlan és emberpróbáló helyzetek, amelyeket nem tartunk alkalmasnak arra, hogy befolyásolják a beléjük keveredett személyekről alkotott véleményünket; nem engedjük, hogy az áldozat viselkedése az adott szituációban sokat nyomjon a latban, amikor a jellemét megítéljük. Elnézzük például, ha egy nagy tábornok hirtelen összeütközésbe kerülvén egy bikával fejvesztve menekülni kezd, anélkül, hogy kétségbe vonnánk a magas rangú katona jó hírét vagy bátorságát. A püspök, aki téli sétája közben hóval fedett jégre lépvén vitustáncot lejt, hogy megőrizze egyensúlyát, az előadás befejeztével semmivel sem kevésbé tiszteletre méltó a szemünkben, mint annak előtte. ”
„ Ha valakinek nincs beceneve, annak két oka lehet. Vagy eszelősen unalmas fazon, és ezért semmi sem ragad rá, vagy nincsenek barátai. Ha döntenem kellene a kettő közül, akkor, őszintén szólva, szívesen választanám azt, hogy nincsenek barátaim, mint hogy eszelősen unalmas legyek. Mert ha az ember unalmas, akkor automatikusan nincsenek barátai, vagy csak olyanok, akik éppolyan unalmasok, mint maga a fazon. ”
„ Olyanformán vagytok, mint a tenger, melynek különféle neveket adnak, és végül is csupa sós víz. ”
„ Észrevettem, hogy egy elsietett megállapítás belekergeti az embert egy bizonyos lelkiállapotba, ami talán nem is indult ilyen határozottnak. Az ember kimondja: "Várok valamit", s attól a pillanattól csakugyan vár valamit. ”
„ Ha az ember testi és erkölcsi valóján elgondolkodik, rendszerint betegnek találja magát. ”
„ Mindenkinek a természetében van valami, ami visszatetszést keltene, ha szabadon nyilvánítaná. ”
„ Ha szélsőséges helyzetről van szó, két típusú ember létezik. (...) Az egyik először megijed, aztán elkezd gondolkodni; a másik először elkezd gondolkodni, aztán cselekszik, majd megijed. ”
„ Minél inkább titkolt, rejtegetett kívánságokkal él együtt valaki, annál jobban meglátszik a kedélyén. Annál inkább tapasztalnia kell, hogy sok életerőt, energiát szívnak ezek el. Akaratlanul is megrontja a kapcsolatait. ”
„ A legtöbbször a gőgünk ám az oka a fecsegésnek, mert meg akarjuk játszani a jól értesültet. ”
„ Az emberek túlságosan stresszesek. Van egy híres kérdés, hogy mit kívánnál, ha lenne egy utolsó kívánságod az életedben. Én azt kívánnám, hogy az emberek kevesebbet idegeskedjenek. ”
„ Csakis ésszel, értelemmel sohasem ismerhetsz meg igazán egy embert. Szív is kell hozzá. ”
„ Mindenkinek vannak kétségei; sokan vannak tagadók; de kétségeik és tagadásaik mellett keveseknek jutott ki a megérzésből. Kételkedni mindenben, ami földi, s megérezni némely égi dolgokat; ez az összetétel nem szül sem hívőt, sem hitetlent, hanem olyan embert, aki mindkettőt pártatlanul szemléli. ”
„ Ha az ember soká távol van a keresztény világtól, és a civilizációtól, visszajut abba az állapotba, amelybe Isten helyezte, vagyis a vadság állapotába. ”
„ Az olyan ember, aki valami nagyra tör, mindenkit, akivel pályáján találkozik, vagy eszköznek tekint, vagy késleltetésnek vagy gátnak - olykor átmeneti pihenőhelynek. Az őrá jellemző magasan szabott jóság embertársai iránt egyedül akkor lehetséges, ha már a csúcsra ért és uralkodik. ”
„ Azért vádolunk másokat, mert így akarjuk mentegetni magunkat. ”
„ A legautentikusabb dolog bennünk az, hogy képesek vagyunk hatni, alkotni, túlélni, változtatni, szeretni és hogy felül tudunk emelkedni a kínjainkon. ”
„ A hasonlóbb, a szokványosabb emberek voltak mindig és vannak előnyben, a válogatottabbak, kifinomultabbak, ritkábbak, nehezebben érthetőek könnyen egyedül maradnak, magányukban baleseteknek kiszolgáltatottabbak, s utódokban ritkán szaporák. ”
„ Értelemmel lehet uralkodni az indulatok és ösztönök lázadása fölött -, egy bizonyos határig. S ez a határ nem is olyan alacsony, mint általában hiszik. ”