Legfrissebb idézetek
„ Az emberek mindig azt hiszik, influenzájuk van. Csak hogy komolyan vegyék őket. Hogy együttérzést támaszthassanak másokban. A hörghurut nem elég jó, mert azzal nehezen lehet kellő mennyiségű együttérzést kicsiholni a barátokból. ”
„ Amikor az ember bánatos, semmi sem jelenthet oly enyhítő balzsamot, mint ha az övéhez hasonló gyötrelmekről hall! ”
„ A mesterkéletlen magatartás soha nem célravezető szerelmi ügyekben; az a leány született ostoba, akinek e viselkedés természetéből fakad, vagy épp ezt színleli. ”
„ A nőkről csak akkor lehet igazán véleményt alkotni, ha az ember saját otthonukban, családjuk körében látja őket, ahol hétköznapi mivoltukban mutatkoznak meg. Ha erre nincs mód, szerencse dolga az egész... azaz általában szerencsétlenség dolga. Hányan bánták egy életen keresztül, hogy rövid ismeretség alapján elkötelezték magukat! ”
„ Nem tudom, jól van-e így, de való igaz, hogy még a csacsiságok sem csacsiságok többé, ha értelmes emberek kellő arcátlansággal követik el őket. A gonoszság mindig gonoszság marad, de a csacsiság nem mindig az. Minden attól függ, kik és hogyan csinálják. ”
„ Az ember sokféle magyarázattal áll elő, de végső soron mindig az emberi tévedés a ludas. ”
„ Milyen furcsa! De előre sosem lehet helyes képet alkotni senkiről. Az ember teremt magának egy elképzelést, és tűzön-vízen át ragaszkodik hozzá. ”
„ Mindnyájan így vagyunk vele (...). Az emberiség egyik fele nem érti meg, amiben a másik fele örömét leli. ”
„ Gyönge fejekben a hiúság a legnagyobb bajt okozhatja. Mi sem könnyebb, mint egy fiatal nő reményeit túlságosan fölcsigázni. ”
„ Minél összetettebb valami, annál bizonytalanabbak vagyunk. ”
„ Mindenkit beraknak valamilyen, címkével ellátott skatulyába. Ilyen címkék például a "nehéz gyermek", a "hisztérikus szerető", a "veszekedős testvér", vagy a "türelmes feleség". A skatulyák megkönnyítik a tájékozódást, ugyanakkor börtönbe is zárnak, mert előítéleteinken, rossz beidegződéseinken bizony nehéz túllépni. ”
„ Mindenben hazudhat az ember. Mindenbe belophat valami valótlant és hamisat. A szeretetet is mímelheti. (...) Ám a vágyakozásban az ember nem manipulálható. Az ember önmaga vágya. ”
„ Köztudott, hogy az agy megtréfálja az embert a hegyek közt a napsütésben. Megváltozik a perspektíva, gyengül az ítélőképesség. Idefent szokatlanul viselkedett az ember. A világ tetején, távol mindentől. Tekintete újra elsiklott a sziklás csúcsok felett; azon kapta magát, hogy hamisítatlan boldogság járja át amiatt, hogy magasan jár. Az ember alapvető vágya, hogy felemelkedjen és hódítson. Aztán azonnal a következő csúcsot keresi; a következő kihívást. ”
„ Néhányan annyira önámítók és egocentrikusak, hogy nincs annyi kiabálás a világon, ami meggyőzné őket a hibáikról. ”
„ Nekem úgy tűnik, az udvariasság és a képmutatás túl gyakran járnak kéz a kézben. ”
„ Persze, hogy utálsz..., úgy érzed, hogy kevesebb vagy nálam. (...) Akik rossz dolgot tesznek, általában rájönnek, hogy valami nem stimmel velük. Még ha elnyomják is magukban, tudják, hogy valami beteg belül. ”
„ Ha az ember bizonyos érzéseit kimutatja, hogy mindenki lássa őket, az szégyellni való, nem igaz? Ezért néha jobban szeretek elkomorulni és hallgatni. ”
„ A nagyon büszke emberek közül sokan szívesen hisznek istenben, kivált azok, akik megvetik az embereket. Az erős egyéniségnek gyakran természet adta szükséglete, hogy találjon valakit, vagy valamit, ami előtt meghajolhat. Az erős néha nagyon nehezen viseli erejét. ”
„ A Biblia nem dicséri az embereket; az emberi adottságokat, sőt a bölcsességet is "Isten előtti bolondságnak" nyilvánítja. Egyértelmű, hogy az emberek nem festenének magukról ilyen képet. A Biblia nem jósol dicsőséget a civilizáció számára, sem azt nem jelenti ki, hogy az emberi fejlődés majd az emberi faj javulását eredményezi. (...) Ennek következtében sokan gyűlölik a Bibliát, és próbálják megtagadni azt a sötét képet, amit az emberi fajról és cselekedetekről mutat. ”
„ A tunyaság kellemetlen betegség, nehéz gyógyírt kapni rá. Csak magad lehetsz az orvosa, senki más. ”
„ Az ember nem tudhatja, hogy valójában mi a fontos, és mi nem. Meg kell tanulja, hogy bízzon a saját értékrendjében. Az értékek mindig viszonylagosak. ”
„ Ha az embert arra ösztökéljük, hogy a legjobbat nyújtsa magából (...), akkor arra kényszerítjük, hogy magasfeszültségen éljen; hogy ahhoz igazodjon, amit mások elvárnak tőle, ezért nagyon meg kell erőltetnie magát. A túl nagy feszültség végül összeomláshoz vezet. ”
„ Az eloszlás törvényszerűségei szerint a legtöbbünknek az a sorsa, hogy átlagosak legyünk. ”
„ Manapság mindenből akkora hűhót csapnak az emberek! Ha fogat húzatnak, injekció kell nekik, ha nem tudnak aludni, orvosságot szednek, kényelmes széken meg párnán hajlandók csak ülni, a lányok nem törődnek a testtartásukkal, s nyaranként félmeztelenül heverésznek a strandon. ”
„ Néha az ember minden ok nélkül akar mindenfélét. ”
„ Senki sem hasonlít jobban a becsületes emberhez, mint a minden hájjal megkent gazember. Ha egy olyan embert látsz, akinek feltűnően sok jámborsága van a kirakatában, akkor biztos lehetsz afelől, hogy annak kevés van belőle raktáron. ”
„ Ne bízzál azokban az emberekben, akik túl udvariasak és ne barátkozz azokkal, akik tudálékosak és gorombák. Ha valami gyanúsat vettél észre, légy résen! Állíts fel azonnal csapdát, ha észrevetted a patkányt, de vigyázz, nehogy odacsípd az ujjad. ”
„ Ne bízz senkire titkot! Bízzál Istenben, de a barátok iránti bizalmat mérd le a bölcsesség serpenyőjében. Az emberek csak emberek s minden ember gyarló. ”
„ Minden ember sírva születik, de nem minden ember zúgolódik. Sokan állandóan panaszkodnak és csalódottan halnak meg. Ezek az emberek elrágcsálják a keserű tablettát, pedig ha egy-két korty vízzel és egy kis türelemmel nyelnék le, nem éreznék a keserűségét. Az ilyen emberek a más terhét könnyűnek találják, de a saját terhüket olyan nehéznek, mint az ólmot. Ők azok, akik mindig rossz bánásmódban részesülnek. Senki tyúkszemére nem taposnak oly gyakran, mint az övékre. A hó legsűrűbben az ő ajtajuk elé hull, a vihar legerősebben az ő ablakuk előtt tombol. A valóság az, hogy mindez csak képzelet. Ők is boldogok lennének, ha ezt belátnák. Egy csipetnyi a megelégedés füvéből olyan ízt ad a legegyszerűbb levesnek is, mint a legfinomabb királyi éteknek. ”
„ Az emberek többsége kettős hiedelemmel csapja be magát: hisz (az emberek, dolgok, tettek, nemzetek) örökkévalóságában és (a tettek, tévedések, hibák, sérelmek) jóvátehetőségében. Mindkét hiedelem hamis. A valóságban éppen fordítva van: minden feledésbe merül, és semmi sem tehető jóvá. A jóvátétel (bosszú és megbocsátás) szerepét a feledés veszi át. Senki sem teszi jóvá a megtörtént sérelmeket, de minden sérelem feledésbe merül. ”
„ A részeg emberek röpülnek. Csak a józanok hiszik, hogy ide-oda imbolyognak, ők valójában láthatatlan szárnyakon szállnak, s mindenhová előbb érnek, mint remélik. Hogy közben múlik az idő, nem számít, mert nekik az nincsen, és nyilván a többiek csalódnak, kik ilyesmikkel törődnek. Bajuk sem esik, mert a Szűz Mária kötényében hordozza a részeg embereket. ”
„ Aki fejjel magasodik százada fölé és minden ízében maga a haladás, azt már nem bírálják: gyűlölik. ”
„ A gazember örökre gazember marad. Az ember nem változik. (...) A csalás iránti vágy egyetemes... és ha az ember egyszer megízleli, többé sosem gyógyul ki. Könnyű pénz, ennél nagyobb kísértés nem létezik. ”
„ Elég egy időre megfosztani az embereket valami primitív, de elengedhetetlen szükségletük kielégítésétől. Majd nagyúri gesztussal visszaadni. Szeretetük irántad őszinte és valódi lesz. ”
„ Az ember drámai lény. A jót és a rosszat úgy építi össze, mint hegy a köveket. Egyszerre jó és egyszerre rossz, és ezt a konfliktust fantasztikus drámai küzdelemben éli meg. ”