Legfrissebb idézetek
„ Nincs tegnapunk, és nincs holnapunk. Elfelejtjük az időt, elfelejtjük az életet, és békességben vagyunk. ”
„ Nincs, mi örök, ne reméld! Int erre az év meg a perc, mely elviszi szép napodat. ”
„ Az elmúlás pírja a nosztalgia varázsával ragyog be mindent: a guillotine-t is. ”
„ Az örökre olyan sok különböző dolgot jelenthet. Állandóan változik, és minden erről szól. Húsz perc, vagy száz év, vagy csak ez a pillanat, vagy bármely pillanat, melyről azt kívánom, sose múljon el. De csak egyvalami számított: az örökké akkor volt, és ez az egyetlen igazság. ”
„ Az idő múlásával rájöttem, az ember életében nincs egy olyan meghatározott pillanat, amikor kijelentheti, "nyugvópontra jutott". Az élet egy véget nem érő utazás, melyet napról napra kell megtapasztalni, sőt némelykor óráról órára. Az évek gyorsan telnek, ám a napok lassan múlnak. ”
„ Azt hiszem, az egyik legnagyobb hiba, amit elkövetünk - mármint azután, hogy emberek vagyunk - az idővel, az idő valódi mibenlétével kapcsolatos. Itt van ez a rengeteg szerkezet, amivel felszeleteljük, mint a szalámit, az a sok óra meg naptár, és elnevezzük a szeleteket, mintha a mieink lennének, és soha nem változhatnának meg - "1918. november 11, 11:00 óra" -, pedig valójában valószínűleg darabokra fognak törni, vagy szétfolynak, mint a higanycseppek. ”
„ Én féltem, hogy későn érek haza: egész életemben az a buta félsz, és mindig tekintettel lenni másra, mindenre... az idő meg csak múlik, és a szemem sarkában már szarkalábak. ”
„ Két másodpercnyi haldoklás rövidnek tűnik, de az időt nem így mérjük. ”
„ Az elveszett idő nem tér vissza. ”
„ A jövő tökéletes ismerete tökéletes csapdába ejti az embert a saját jövőjében. Összeomlik tőle az idő. A jelenből jövő lesz. ”
„
Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb
Minden sebet befog.
”
„ Gyűjtögettem a perceket, mint mókus a mogyorót. Sokan így gondolnak az időre, fel akarják halmozni, ahelyett hogy próbálnák megélni. ”
„ Bármennyi közös időt szánt is nekünk a sors, egy percet sem akartam veszíteni belőle. ”
„ Figyeld meg, ha boldog vagy, hogy repül az idő. "Jé, már este van!" Ha pedig nagyon boldog vagy, akkor az idő nemcsak "repül", de meg is szűnik. Nincs. Egy olyan dimenzióban vagy, ahol nincsenek órák. Nincs holnap. Tegnap sincs. "Most" sincs - mert ha már tudod, hogy "most" van, nyomban félni kezdesz, hogy elmúlik az egész. ”
„ A jelen az a pont, ahol az idő érintkezik az örökkévalósággal. ”
„ Pár ezredév gúláidat elássa. ”
„ Mikor egyedül vagy, az idő metszeni tud, mint a penge. ”
„
Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek,
Megférhetetlen oly kicsin tanyán.
”
„ Ha sokáig halogatjuk a szüretet, megrohad a gyümölcs. De ha gondjainkat tesszük félre, mindig csak szaporodnak. ”
„
Így tehát, mindig új partok felé csatázván,
mert éjünk örök, és út nincs visszafele,
horgonyt nem vethetünk az idő óceánján
egyetlen napra se?
”
„ Az ember minden életkorához más-más nyugtalanságot rendelt az Úr. ”
„ Fogj bele valamibe! Akkor nem ellenséged lesz az idő, hanem szövetségesed. ”
„ Gyerekekkel a napok hosszúak, de az évek rövidek. ”
„
A múltat eltörölték,
s a jövő meg sem érkezett,
sodródom a nem létező jelenben,
szerelemben, hitben, kételyekben
úgy tűnik, hogy az életen
csak átlebbentem éppen.
”
„
Napok, órák, ezredévek
csillagosan mendegélnek;
szürke szörnycsigák csapatja
hosszú szarvát nyújtogatja.
”
„ Néha úgy érzi az ember, hogy túl gyorsan peregnek a dolgok körülötte. Annyira el vagyunk foglalva azzal, hogy előre tekintsünk, hogy meg sem állunk élvezni a pillanatot. Egyik nap suhan el a másik után. Az egész élet egy masszává mosódik össze. És gyakran valami nagy sorscsapás kell ahhoz, hogy a jelenre figyeljünk. Akkor aztán fölébredünk, és rájövünk, milyen marhaságokat csináltunk. De már késő, a kocka el van vetve. ”
„ Ha az itt és most lényege megváltozik, a jövő is megváltozik. ”
„ Az idő nem irgalmaz az emberi szívnek, és kacagja szomorú küzdelmét az emlékért. ”
„ Pontos vagyok, uram, és a pontosságom nagy hibám. Csalódásra vagyok ítélve a pontatlan emberek világában. ”
„ Nem tartottam számon a napokat - nem volt rá semmi okom. Amennyire csak lehet, igyekeztem a jelenben élni, ahol nincs sem lassan halványuló múlt, sem gyorsan közeledő jövő. ”
„ A múlt végleg elmúlt, mint amikor a szél magával sodorja az áporodott levegőt. ”
„ Az idő múlik. Még ha lehetetlennek tűnik is. Még akkor is, ha a másodpercmutató minden egyes kattanása olyan fájdalmas, mint a vér lüktetése a felsebzett bőr alatt. Nem egyenletesen múlik, hanem furcsa megiramodások és hosszan tartó, üres ácsorgások követik egymást, de mégiscsak múlik. ”
„ Az idő homokját nem lehet megállítani. Az évek telnek, akár akarjuk, akár nem... de emlékezhetünk. Ami elveszett, az tovább élhet az emlékezetünkben. Amit hallotok, az lehet tökéletlen és töredékes, mégis kincs, ami nélkületek nem létezik. ”
„ Az idők változnak, és mi is bennük változunk. ”
„
Idő! te bontogasd ki ezt, nem én;
Ez a bog nékem szerfelett kemény.
”