Legfrissebb idézetek
„
Napjaim tetején ülök, onnan
lóg le a lábom, hajamon
hófelhő kalapoz és szavaim
messze, kakastollak közt
portverve menetelnek!
”
„ Az élet gyakran visszakézből pofán csap bennünket azzal, amit verejtékes küzdelemben olyannyira el akarunk tolni magunktól. ”
„ Mindkettőnk vezércsillaga a szerencsétlen szerelem: de különböző utakra int. Nekem uralkodni és küzdeni kell; neked némán szenvedni és lemondani. Sorsunknak engedelmeskedni vagyunk teremtve. Kövesse kiki vezércsillagát! ”
„ A (...) nagy drámai változások úgy hatnak az ember életére, mint a mágnes: vagy közelebb hozzák egymáshoz a szereplőket, vagy eltaszítják őket egymástól. ”
„ Úgy látszik, az életben minden valamilyen láthatatlan óramű percmutatója szerint történik: egy pillanattal elébb sem lehet "dönteni", csak amikor a dolgok és helyzetek önmaguktól döntenek. ”
„ Nem úgy történik minden, ahogy mi szeretnénk. Hiába akarunk eljutni valahová, hiába akarunk túlélni, ha a mindenség másként akarja. Elfuthatunk, de nem menekülhetünk. ”
„ A balsors ijesztő gyorsan bánik el velünk. Olyan súlyos, hogy azt hinnénk, lassan mozog. Tévedés. Az ember azt hinné a hóról: hideg, tehát dermedt, mint a tél, fehér, tehát mozdulatlan, mint a szemfedő. S hogy rácáfol minderre a hóförgeteg. ”
„ A pontosan körülhatárolt lehetőségek, az előre megírt, kiolvasható sors, a könnyen belátható, áttetsző foglalatba zárt jövő (...), mindez megöli az álmokat: csak azt akarhatjuk, amire képesek vagyunk. Ez a mértéktartás teszi az embert dühöngő őrültté, ez kelti föl a legtébolyultabb, rövid távú becsvágyat. ”
„ A nagy Ég elveti ugyis a fakó tervet, bármily gondos is. ”
„ Aki szemfényvesztőt látott, tudja, mi a sors. Tűnő, lebegő, felbukkanó tárgyak, emberek a végzet kezében. ”
„ A világ mindig a pusztulás küszöbén áll. És valahogy mindig megússzuk. Talán mindig mindenki megússza. ”
„ A sors megtréfálja olykor a legbölcsebb embert is! ”
„ Nem lehet összekötni a pontokat a jövőt fürkészve, az összefüggések csak utólag visszanézve látszanak. ”
„ Úgy véli az ember, hogy irányítja életét, vezeti önmagát; és bensőjét ellenállhatatlanul vonzza magával sorsa. ”
„ Öröklött babonás ösztön diktálta neki, hogy nem szabad semmi megtörténhetőre gondolni, mert hátha éppen a fantáziánk ad eszközt a sors kezébe, okoz bajt annak, akit féltünk. ”
„
- Egyszer rátenni az életet egy bizonyos sínre, utána már csak a sebesség fontos, az irány adva van. (...)
- A sebességet... azt mi határozza meg?
- Azt? A hit. A meggyőződés. Százfajta szót találhatsz rá. Az akarat.
- Vagy a kényszer.
- Ezt hogy érted? (...)
- Hogy a hasonlatodnál maradjak: a sín. Rohantál mindeddig ezen a sínen. A sín nemcsak pálya. Korlát is. Csak arra mehetsz, amerre jelöli az utadat. Csak azt teheted, hogy rajta rohansz. Rohansz, rohansz, teszed, amit ez a két korlát parancsol. Amit pedig teszel, azt mások bűnnek is ítélhetik. Eltaposol mindent, ami a sínen eléd kerül. Ez a kényszered, nem cselekedhetsz másképpen. Szerencsétlen embereken robogsz át. Halottakon netán. Aztán egy idő után már nem marad más lehetőséged, csak az, hogy tovább, tovább, tovább, mert akiket legázoltál, azokért bosszút is állhatnak...
”
„ Mindenki a saját csillagát követi, bármerre vezesse is! ”
„ Az emberek eltérő módon élik meg ugyanazt a sorscsapást. Lehet, hogy nem menekülhetek a sorsom elől, de ura vagyok oly módon, hogy szembenézek vele. ”
„ Én hős vagyok. Ez mesterség, nem kevésbé, mint a szövés vagy a sörfőzés, és akárcsak azoknak, ennek is megvannak a maga szabályai, trükkjei, apró műfogásai. Megvan a módja, miként lehet meglátni a boszorkányokat, felismerni a mérgezett folyókat; vannak gyenge pontjai a sárkányoknak, és vannak válaszok a csuklyás idegenek találós kérdéseire. De a titok, ami egy hőst hőssé tesz, a dolgok rendjének ismerete. A disznópásztor nem veheti feleségül a királylányt, mielőtt útra nem kel kalandjaira, a kisgyermek sem kopogtathat a boszorkány ajtaján, mikor az éppen szabadságon van. A gonosz nagybácsit nem lehet leleplezni és ártalmatlanná tenni, mielőtt nem tesz valami gonoszat. Mindennek akkor kell megtörténnie, amikor eljött az ideje. Küldetéseket nem lehet csak olyan egyszerűen feladni, jóslatokat nem lehet hagyni megrothadni, mint a leszedetlen gyümölcsöt. Egyszarvúak maradhatnak egy ideig megmentő nélkül, de örökké nem. A boldog vég nem jöhet el a történet közepén. ”
„ A hősnek kell beteljesítenie a jóslatot, a gonosznak pedig gáncsolnia kell őt; bár más történetekben a dolgok gyakrabban esnek fordítva. Egy hősnek pedig születése pillanatától fogva bajban kell lennie, vagy nem is igazi hős. ”
„ Nekünk, embereknek, kiszámíthatatlan a végzetünk, akárcsak a szelek járása és a felhők alakja. ”
„ Hát igen, gyermekem, ha a holdbéli öreg akarja, a fiatalok ezer mérföld távolságból is egymásra találnak (...). A holdbéli öregember titkon kiszemeli magának a maga emberkéit, s vörös fonállal köti össze őket, melyet a lábuk köré teker. S akkor, válasszák el bár a kettőt országok, tengerek és hosszú évek, emberkéi végül mégis férj és feleség lesznek. ”
„ Boldogságunkat nem kényszeríthetjük ki a sorstól. ”
„ Minden, ami történik, már eldőlt, és onnan nézve, ahol most állok, minden egy kerek egésznek tűnik körülöttem. Nem tudok tőle szabadulni, de teljesen a parancsának sem tudom alávetni magam. ”
„
- Bízni kell a körülményekben. (...)
- Akár a sors kegyére is hagyatkozhatnánk, ha már mindenképpen bízni akarunk valamiben.
”
„ Tudod, Mark, minél tovább élek, annál tisztábban látom az életünket összekötő tervet. Az univerzum több trilliónyi fonalból szövődik össze, amelyek látszólag egymástól független irányban haladnak. Amikor azonban együtt látjuk őket, különleges mintázatot alkotnak. Azt hiszed, Macy mentett meg téged. Így is történt. De csak azért, hogy később te menthesd meg őt. ”
„ A sors a lúzerek menedéke (...). Aki a sorsra hivatkozik, csak kifogást keres arra, hogy miért engedi, hogy az események irányítsák őt, ahelyett, hogy ő irányítaná az eseményeket. ”
„ Nem voltak nagyra törő életcéljaik. Mindössze együtt akarták leélni az életüket. (...) Szerelmesek voltak egymásba, és barátok voltak. A sors is egymásnak teremtette őket, ahogy mondani szokás. Azonban a sors egy nap meggondolta magát, és új döntést hozott. ”
„ Változik az ember, változnak a lehetőségei. ”
„ Néha pont azon az úton találkozunk szembe a sorssal, melyen megpróbáljuk elkerülni azt. ”
„ A Végzet mosolyog. Mi rettenetesebb ennél? Ez a lelkek kérlelhetetlen kísérőjének utolsó cselvetése, mellyel próbára teszi az embert. A tigris-végzet néha bársonymanccsal simogat - félelmes játék -, édesen hízeleg a vadállat. Mindenki észlelhette magában, hogy az önérzet megnövekedése hogyan esik össze néha a teljes erőtlenséggel. A hirtelen növekvés fellazítja a szervezetet, és lázat okoz. ”
„ Akivel találkoztál, az újra megjelenik, akit elengedtél, az visszatér. Ne tékozold el a kegyelmet, amit kaptál. ”
„ Isten a kar; a véletlen: parittya; ember: kavics. Próbálj ellenállni, ha ki vagy röpítve. ”
„ Nincs abban semmi meglepő, ha a legerősebb és legellenállóbb ember is elszédül egy váratlan sorsfordulat következtében. A váratlan néha úgy üti főbe az embert, mint a tagló az ökröt. (...) Semmi sem olyan kegyetlen, mint az egyensúly felborulása. ”
„ Az emberek a saját sorsuk mesterei. Mindig el tudják követni ugyanazokat a hibákat. Mindig meg tudnak futamodni az elől, amit kívánnak, amit az élet olyan nagylelkűen eléjük tesz. ”