Legfrissebb idézetek
„ Egy évbe se telt bele, égni kezdett a lába alatta a föld, és elköltözött. Sehol sem volt szabad olyan sokáig maradnia, hogy ideje legyen gyökeret ereszteni. És ha már nem kötődött semmihez, félnie sem kellett az elvesztésétől. ”
„ A halálod még nem bizonyítja, hogy éltél. ”
„ Fajunk képes arra egyedül az állatvilágban, hogy mindennapi létének közvetlen tapasztalatait a születéstől a halálig tartó egyéni utazás eseménysorába, a tudatos énre vetített élettörténetbe helyezze bele. ”
„
BKV-bérlettel nem vehetsz tapizást,
mozijeggyel nem vehetsz első csókot,
hotelszobával nem vehetsz romantikát,
gyűrűvel nem vehetsz hűséget,
gyerekekkel nem vehetsz családot,
az évek számával nem vehetsz összetartozást.
”
„ Ezentúl az élet úgy sodor majd magával, mint száraz bogáncsot a szél. ”
„
Szemrebbenésnyi életem fölött
Éber szemmel virraszt az Isten.
”
„ Nem tudja eltörölni a múltját, az már megtörtént. És ha valami megtörtént, nem lehet meg nem történtté tenni. Nincs visszajátszás. Nincs visszaút. Az ember csak egyet tehet: hogy továbblép. ”
„ Érdekes, hogy a fiatal költők másra sem gondolnak, csak a halálra, a sok vén marhának pedig csak a lányokon jár az esze. ”
„ Az élet nem olyan, mint egy üveg, amit meg kell tölteni. (...) Inkább olyan, mint egy zene, amiben vannak kevésbé sikerült, unalmas és erőteljes motívumok. ”
„ Nincsen életrajzom, csak életem. Én nemcsak lemorzsolom, leélem, hanem át is élem az életet! ”
„
Mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamuba sült fájdalommal,
friss idővel vagy múlttal,
ezerarcú szép titokkal.
”
„
Nem az él, akin csak áthömpölyög,
de aki önmaga is élteti az életet.
”
„ Ez az egyetlen életem, ez a csodás, iszonyú, rövid és végtelen valami, amiből egyikünk se távozik élve. ”
„ Az élet egy nyitott könyv. Sajnos azonban nagyon gyakran rossz oldalon. ”
„ A halál legnagyobb baja, hogy ha egy embertársunk meghalt, nem tehetjük többé jóvá a rajta elkövetett rosszat. Azt szokás mondani: "Élj úgy, hogy minden órában kész légy a halálra." Én inkább azt mondanám: "Élj úgy, hogy mindenki meghalhasson anélkül, hogy teneked ezt a bűnbánatot kelljen érezned." ”
„ Én mindig úgy hittem, ha az ember a helyes úton jár, nyugodtabban élhet. Biztosabban áll a lábán, megnyugodhat, tudják... lazíthat. Engem az rémít meg, hogy előfordul, hogy egyszer csak ronda vihar támad. Ez lehet akár a rák, az alkohol, vagy valami nő, akivel félrelép az ember. És hiába áll az ember biztosan a lábán, ez a nagy vihar felkapja, mint egy falevelet, és magával sodorja. Csak egy ideig vagyunk a magunk urai, aztán tehetetlenek. ”
„ Van közte jó út, rossz út, de csak egyvalaki tudja megmondani, milyen az a bizonyos út: aki járja. ”
„ A "mi lett volna, ha" a legostobább kérdés, amit az emberiség eszmélése óta önmagának feltesz. Az történik, aminek a jövendő eseményt megelőző számtalan komponens eredője szerint a legnagyobb valószínűsége van. ”
„ Elég csak élni: az ember mindent lát, és látja mindennek az ellenkezőjét. ”
„ Mi az értelme létezésünknek, és mi értelme egyáltalán az élőlények életének? Erre a kérdésre válaszolni nem egyéb, mint vallásosnak lenni. ”
„ Az élet csak akkor bonyolult, ha azzá teszed magadnak. ”
„
Légy só!
Adj ízt az íztelennek!
”
„
Mert jól tudom, hogy lenne másik élet
És másik csillag, másik szerelem,
És nincsen, aki megszabja nekem,
Hogy mit féljek, mire várjak, mit reméljek,
(...)
s ha sorsa van, választott sorsa van
mindenkinek, hát lettem, ami lettem,
de nem azért, mert másként nem tehettem.
”
„ Az élet választások sorozata és választások eredménye. ”
„
- A boldogság apró dolgokból áll, mint ahogy a nyaklánc kis gyöngyökből áll össze.
- A te életed is ilyen volt, nagymama?
- Többnyire. De most, hogy öreg vagyok, s leginkább magányosan ücsörgök, a látásom homályos, nehezen járok - most már tudom, hogy van benső élet, és van élet nélkülünk is. De túl öreg vagyok ahhoz, hogy megtanuljak ennek szellemében élni.
”
„ Mindenki látta már, hogyan fut a víz a vízórából. Így múlik el az ember élete is, ám azt nem lehet vízórával mérni, hanem csak eseményekkel. Nagy és mindenek felett való igazság ez, s az ember csupán öregsége napjaiban érti meg teljesen, hogy sok mindennek kell történnie, mi nem történik vele többet. Mert ha életünk eseményekkel teli, ha szívünk érzései egyre változnak, akkor egyetlen nap is hosszabb lehet, mint egy egész év, melynek folyamán csak dolgozunk, s az egyszerűség és változatlanság kivájt medrében magunk sem változunk. ”
„ Az élet hideg éjhez hasonló, de bizonyára szép, ha hideg éjjelen két magányos ember melengeti egymást, még akkor is, ha a barátság kedvéért kezük és szemük valótlant mond a másiknak. ”
„ Hogyan fonjuk újra a régi élet fonalát? Hogyan folytatod tovább, ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy nincs már visszaút? Vannak dolgok, amiket az idő sem képes helyrehozni, olyan túlságosan mély sebek, amelyek hatalmukba kerítenek. ”
„ A fájdalomban leljük meg az élet értelmét, és a születéssel veszítjük el kegyelmünket. ”
„ Az életet a haláltól könnyen hasadó, törékeny héj választja csak el. Vékony hártya az, akár a pilleszárny. ”
„ Én nem szeretem az erejükben dölyföseket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet: alázatos és révedező lesz, a parancsoló hang: lágy és kérő. Az ököl: kinyújtott, reszkető tenyér. ”
„
Friss élet villan, nincs idő! Hömpölygő ár, életöröm!
Villan az élet, szédítő! Égből az ár, varázslat száll!
Hajnali csillag, napsugár! Égből az ár, varázslat szállj le!
Hajnalodik, ragyog a táj! Élet virul, örülj, világ!
Nap, süss le! Összeérünk!
”
„ Tudomásul kell venni a halált, hogy jobban megérthessük az életet. ”
„ Mivel nem tudjuk, mikor halunk meg, azt hisszük, elapadhatatlan forrás az élet. Pedig minden csak néhányszor esik meg velünk. Az élményeink csak ritkán ismétlődnek. Hányszor emlékezhet még vissza az ember egy gyerekkori délutánra, egy délutánra, mely úgy belénk vésődött, hogy nem tudjuk elképzelni nélküle az életünket..., talán még négyszer, ötször vagy annyiszor sem. Hányszor látjuk még fölkelni a teliholdat? Talán még hússzor. És mégis végtelennek tűnik minden. ”
„ Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy "örökkévalóság". A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek... minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül... csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit. ”