Legfrissebb idézetek
„
Gyertyára sem vet
rossz fényt az, hogy fogyton fogy:
amíg világít.
”
„ Biztosan érdekes vagy, mint a legtöbb emberi lény, merj hát az lenni, akkor hamarabb és főként: igazán odafigyelnek rád, mint ha nyavalyogsz, érzelmeket zsarolsz. ”
„ Az igazán erős, aki uralja erejét. ”
„ A jelen a jövő záloga. ”
„ Állhatatosság és makacsság úgy állanak egymás ellen, mint bátorság és vakmerőség. Valamint egyiket tisztelned: úgy másikat megvetned illik. (...) Makacsság és értelmetlenség: együtt járó dolgok. E két utolsó gyakran hamis szégyennel van egybekötve: mondásunkat vagy tettünket félben hagyás által hibásnak ismerni nem akarjuk. De ha öntudatunk, s maga a dolog kiált: mit használ ellenkezőt kiáltoznunk? Az állhatatost még süllyedésében is önérzés boldogítja: a makacs szívet pedig késő, sikertelen megbánás vérezi. ”
„ Az ember nem a jelen pillantat, nem a pillantati szükség rabja; értelmi eszméletekre lévén alkotva, nem veszti el a múltat szem elől; s ezáltal mind a jelennek több díszt szerezhet, mind a jövőre kiszámított hatással tud munkálni. ”
„ De a harcos (...) tudja, hogy hiába vad és bátor a madár, ha macskával találja szembe magát. ”
„ Minden értékedet magadban hordjad. ”
„ Bármiről kiderülhet, hogy fontos, és előre nem lehet tudni, mi lesz az. Réges-rég megtanultam, hogy mindent meg kell hallgatni, amit valaki el akar mondani. ”
„
Vigyázzon magára.
Én úgy látom, az emberek azelőtt csak akkor használták ezt a frázist, ha elköszöntek. Aztán hirtelen mindenki ezt mondogatta, mintha az egész ország rádöbbent volna, hogy ebben a világban fontos az elővigyázatosság.
”
„ Nem kell ahhoz szem, hogy lássa az ember, ami az övé. ”
„ Nem a külső számít, hanem az, ami benne van. ”
„ Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. ”
„ A rejtekhely többé nem rejtekhely, ha idegenek is tudnak róla. ”
„ Nincs olyan egyszerű feladat, amit el ne lehetne rontani. ”
„ Minden bőség új szűkösséget teremt. ”
„ Ki magosra néz, nem látja meg a rögöt lába alatt, s ki másra bízza földjét, elveszíti azt. Ami legfontosabb pedig: akié a föld, azé az ország! ”
„ Ez élet aranyló porszemcséit akárhogy szorongatjuk, mind kevesebb lesz belőle, és eljön az a pillanat, amikor az utolsó aranyszemcse is, az utolsó nap is, az életünk a tenyerünkből elsodródik. Én mindig azt mondom, az ember arra született, hogy odaadja ezeket az értékeket valamiért, egy nagyobb értékért. ”
„ Az ember valahogy természeténél fogva arra van kódolva, hogy a világban tapasztalható jelenségeket ellentétpárokban lássa: kelet és nyugat, Mars és Vénusz, logika és érzelem, bal és jobb. Az élet legtöbb területén azonban általában nem kell valamelyik oldalra állnunk, sőt sokszor veszélyes, ha mégis megtesszük. ”
„ Bölcs elme és békeszerető szív nélkül erő és bátorság bizony keveset ér, s könnyűszerrel szolgálhatja jó helyett a gonoszt. ”
„ A szégyen és a félelem között óriási a szakadék. A szégyen gondolkodni tanít, a félelem leszoktat róla. ”
„ A nyájas szavaktól félj, madárkám, ne a durváktól. A nyájas szavak becsapnak, meggyengítik az ember életrevalóságát, a durva szavak viszont, még ha túlzásba mennek is, megedzik. A nyájas szavak után veszedelmes dolog az utcára lépni: a legapróbb durvaság rémületbe ejt, a durvaság után viszont a nyájas szavaktól se kell félni: már nem tudnak becsapni. ”
„ A kérkedés meg a büszkeség nemes lélekhez méltatlan vétek. ”
„ Így vesztettük el a szerelmet. (...) Amikor elkezdtünk szabályokat alkotni arra, hogyan nyilvánuljon meg. ”
„ Az az ember, aki nem küzd néha, halott. ”
„ A dolgok egyetlen valódi értéke, amit mi adunk nekik. ”
„ Egy kínai költő sok száz évvel ezelőtt azt mondta, hogy ha valamit leírunk, újra át is éljük. A változás utáni vágynak pedig nyilván sok köze van ahhoz az igényünkhöz, hogy egyre tágasabb tudati térben éljünk. ”
„ A teli has nem tanul szívesen. ”
„ A halál nem ad okot örömre. ”
„ Egyik rossz nem törli el a másikat. ”
„ A rossz fejtől még a láb is megfájdul! ”
„ Befejezett gyűjtemény nem létezik. ”
„ Akit az istenek szeretnek, nem eszik meg a disznók. ”
„ A legfontosabb alapelv: az egyszerűség. ”
„ Mindenkinek kell néha olyasmit is tennie, amit nem szeretne. Erről szól az élet. ”