Legfrissebb idézetek
„ Bölcsességet rendkívül könnyű kitalálni. Az ember egyszerűen leírja annak az ellenkezőjét, amit tesz. ”
„ A királyné, aki harisnyáját javította a börtönben (...), bizonyosan igazán királynői volt, talán még inkább, mint a díszes ünnepségeken. ”
„ Aki két nyulat hajt, egyet sem fog. ”
„ A hibákat elnézik, ha nem követed el őket újra. ”
„ Mind tettünk már rossz dolgokat, de attól még nem leszünk rossz emberek. ”
„ Az alkalmat (...) nem akkor találod, amikor keresed, hanem amikor kínálkozik. ”
„ Minden egy és az egy mindenben megtalálható. Az egy a sokban és a mindenben is benne van, és a minden az egyben is fellelhető. A sokat általában túlbecsülik, de ilyen a világunk. Az egyet alábecsülik, pedig az felel meg Istennek. ”
„ Törvény: az embernek terhes a jóság, meggyűlöli a jótevőjét. ”
„ A föld elem a csontjainkban, a szél elem a tüdőnkben, a tűz elem pedig a szívünkben található meg, de a testünk elsősorban vízből áll. Ahogyan az ember egy levegős-tüzes-földes vízi lény, úgy a Föld is egy vízi bolygó. ”
„ Nincs a világon ingyenebéd, és néha azonnal, néha utólag, néha pedig csak a következő életünkben, de mindenért fizetnünk kell. ”
„ Először emberek vagyunk, és csak ezután nők vagy férfiak. ”
„ Az értelmet, sőt a lélek egész erejét semmi sem teszi annyira próbára, mint azoknak az ellentmondásai, akiket mindenekfölött szeretünk. ”
„ Semmi sem gyorsabb, mint a gondolat, a szó pedig elviszi a gondolatot egyik embertől a másikig. ”
„ A botlást csak az tudja megérteni, aki már maga is megbotlott. ”
„ Nincs végzet. És nincs sorsszerűség. Törvények és véletlenek vannak. És akarat... ”
„ Amit megértesz, azon nem kell sajnálkozni, azt meg tudod változtatni. Csak azt kell sajnálni, ami érthetetlen. ”
„ A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve. ”
„ A humort nem lehet eléggé komolyan venni. ”
„
Aki még nem kíváncsi: tudatlan,
Aki már nem kíváncsi: bölcs.
”
„
Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk.
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat,
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy.
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek,
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz.
”
„ Ami tökéletes, annak nincsenek méretei. ”
„ A dolgokat jó végiggondolni; az ember a legtöbbször elérkezik valahová, ha nem is egészen oda, ahová kívánt. ”
„ Bölcsnek nevezném azt az embert, aki egyszerre tartja számon, és egyenlő erővel éli meg mindazt, amit tud és mindazt, amit nem tud a világról. ”
„ Jobb megérteni egy keveset, mint félreérteni sokat. ”
„ Nem mindenütt szabad vagy illő ugyanaz a dolog. ”
„ Az érdekelhet, hogyan élnek az emberek. De miként keresik meg rá a pénzt, az nem rád tartozik. ”
„ Az ősi kínai bölcsesség szerint nem az számít, mi történik veled, hanem az, hogyan éled meg. ”
„ Azt mondják egyesek, hogy a csend is beszél, csak érteni kell szavát. ”
„ Ahol fény van, ott szükségszerűen mindig lesz árnyék is. ”
„ A hindu gondolkodás baja: hogy a tényeket nem veszi figyelembe. A modern európai gondolkodás baja: hogy csak a tényeket veszi figyelembe. ”
„ Néha vannak olyan harcok, amikből ki kell maradnunk. ”
„ Az élvezet elég távol áll a boldogságtól. Néhány dolog éppen attól értékes, hogy nem tart soká. ”
„ A tapasztalat tesz minket erőssé. ”
„ Ne felejtsd el, hogy senki sem jobb nálad. S ne felejtsd azt sem, hogy senki sem rosszabb. ”
„ Semmi sem olyan értékes, mint ami te vagy másokban, és a többiek tebenned. ”