Legfrissebb idézetek
„
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
”
„ Mentől többet látok a világból, mentől messzebb távolodom hazámtól, annál jobban érzem az erőt, mely keblem arra vonja vissza, ahol a nap először mosolygott rám. ”
„ Azok az idegenek, akiknek már nincs hazájuk, igazában csak e pillanatokban élnek életük régi feszültségével: a pillanatokban, amikor várják a reggeli postát. (...) Tudják, hogy a haza nem csak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot, vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül. ”
„ Én az elárvult szegény hazáért, e szabadságért vívó nemzetért tűrni, tenni és ha kell, meghalni tudok. ”
„
Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
S benne az erény diadalát:
Mert különben sorsod és e föld
Isten ellen zúgolódni költ.
”
„ Menj nyugatra. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél. ”
„ A mi szavunkat senki sem érti a világban. Titkunk van, mert kevesen vagyunk. ”
„ Furcsa dolog hazaérkezni. Minden ugyanúgy néz ki. Ugyanolyan az illata. Ugyanúgy érzel. Rájössz, hogy az egyetlen dolog, ami változott, az te magad vagy. ”
„ Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt. ”
„ Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük. ”
„ Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot. ”
„
Uram! Rendeld már, hogy hazamehessünk!
Mindegy, hogyan, és mindegy, milyen áron!
Nem akarunk örökké bujdokolni
ezen a zord, otthontalan világon!
Ha kell, gyalog is, éhesen, vacogva,
tépett lélekkel és halálra váltan:
csak otthon legyünk egyszer a hazánkban!
”
„
Soha, soha egy kis göröngyöt innen
Se vér, se alku, se pokol, se ég -
Akárhogy dúl most szent vetéseinkben
Idegen fajta, hitvány söpredék!
E száz maszlagtól részegült világon
Bennem, hitvallón, egy érzés sajog:
Magyar vagyok, a fajomat imádom,
És nem leszek más, - inkább meghalok!
”
„
E hármasszín a lelkemen ragyog,
Számomra nincs szebb ezen a világon;
E lobogót én, mert magyar vagyok,
Hűséggel védem, szeretettel áldom.
”
„
Ki lelke mélyén ember és magyar:
Eszményeinknek képét festi rája,
S legyen bár sorsunk gyász vagy diadal,
A harcot érte hűséggel megállja!
”
„ Végzem, amit végeznem kell, amit végeznem jó és illő, mert a bennem lévő nyugalomérzés igazolja, hogy helyes úton járok. Szeretném, ha hitem akkorára növekedhetnék, mint egy mustármagocska, hogy hegyeket mozdíthassák vele. S jólesik arra gondolni, hogy talán azok a mustármagocskák, amiket életem során könyveimbe ültetgetve szertehullattam, egy napon valóban visszamozdítják az én hegyeimet a Balkánról Közép-Európába, ahová tartoznak. ”
„ Senki sem azért szereti hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé. ”
„ A legabszurdabb a sorstól, a végzetet legkihívóbb magatartás: idegenben magyarul írni. ”
„ Magyarország címerét két lebegő angyal tartja. Már csak e két angyalban bízom. Igaz, ez nem csekélység. ”
„ A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. ”
„
Nézd a szemeimet, minden kiderül, kár mondani már,
A magyarság szívbe menekül, úgy is jót talál, úgy is jót talál.
”
„ Tegnap hősök kellettek, ma mártírok... így parancsolja ezt hazám szolgálata. ”
„ A hazát egyedül részvéttel szabad és lehet szeretnünk. ”
„ Akié a föld, azé a jövendő... de csak azé lehet a föld, aki együtt él vele, közel áll hozzá, aki megérti a föld szavát... magyarnak lenni Erdély földjén annyit jelent, mint mindig egy lépéssel előbb lenni... egy kicsit többnek lenni minden tekintetben... többet dolgozni, többet szenvedni, többet adni, többet tudni, többet érezni, többet gondolkozni... okosabbnak lenni, hajlékonyabbnak lenni... meghajolni a viharban, mint a mezőségi gyertyánfa, földig hajolni, ha kell... de meg nem törni soha! A fenyő hasad, a tölgyfa törik, de a gyertyán hajlik, mint az acélrugó és kiegyenesedik újra meg újra... Erdély földjén csak a gyertyán-embernek van jövendője. ”
„ Semmit nem utálok úgy, mint az érzelgős honfibút, semmit nem vetek meg úgy, mint azt a böfögő hazafiasságot, amely kisajátítja és patentírozza egy földi tájhoz való, gyanús hangossággal vallott érzelmeit; az ilyen kötöttség szemérmes, igen, ez a legszemérmesebb érzés valamennyi között. ”
„ Hazám. Két magánhangzód azonos a halál magánhangzóival. Mert halálos erő vagy, hazám, erő, mely nem bocsát el. Minden te vagy, minden benned van. Megadom magam. ”
„ Szivet cseréljen az, aki hazát cserél! ”
„
Minálunk ballada terem a földön.
Minálunk fájdalom terem a földön.
Minálunk Égiek vezette csodák teremnek.
Hogy végre lássunk.
De mi kételkedünk. És nem bízunk.
És vakon hisszük, megátalkodottan, hogy elkerülhetjük a büntetést.
”
„
Földbe gyökerezik a lábam,
bűvös delejként érzi talpam:
csodálatos, rejtélyes ország
rejtőzködik, lappang alattam.
”
„ Hazát, hitet nem cserél az ember, amiként arcot sem. Mindkettőt őseink hagyták ránk, s a hűség kötelez. ”
„
Nagyobbak voltunk minden népnél,
S ha meghalunk is, ugy halunk,
Hogy az egész föld minden népe
Megkönnyezi ravatalunk!
”
„ Ne azt kérdezd, mit tud érted tenni a hazád, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni a hazádért. ”
„
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön-örökre!...
”
„
De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
”
„
Útjaidat akármerre bolygod,
egy országot hordozol magaddal,
veled jön egy makacs íz, egy halk dal...
”