Legfrissebb idézetek
„ Elveszítjük az elragadtatást a Nemes Harcban elszenvedett kicsiny és szükségszerű vereségeink miatt. És minthogy nem tudjuk, hogy az elragadtatás nagyobb erő, amely a végső győzelemben teljesedik ki, hagyjuk, hogy kicsússzon az ujjaink közül, anélkül, hogy észrevennénk, elszalasztottuk életünk igazi értelmét. A világot hibáztatjuk bosszúságunkért, kudarcunkért, és megfeledkezünk arról, hogy mi voltunk azok, akik hagytuk elillanni ezt a magával ragadó erőt. ”
„ Kezemben tartom sorsom irányítását, végtére is rengeteg eszem van. Ennyi sok ésszel csak az a baj, hogy nem lehet tőle lazítani, nemigen lehet szeretni, szóval egy sor gyengeséget nem tűr, ráadásul gyakran fölényes még velem szemben is, és lehurrog. ”
„ Figyelj erősen, és ha rájössz, mi az, amit meg kell figyelned, az lesz a jövőd. ”
„ Az ember könnyen csinál magának egy öncsalási rendszert, ha nagyon akar valamit, ami ellenkezik az elveivel - minél okosabb valaki, annál rafináltabbat csinál, és minél butább valaki, annál kevesebb elég neki, úgyhogy ez mindenkinek megy. ”
„ Az ember nem menekülhet el önmaga elől. ”
„ Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem sokkal áttekinthetőbbé válnak a dolgok, ha papírra vetjük őket. A gondolat csupán egy formátlan, zabolátlan erő. Olyan, mint a szél. Csak akkor hajt előre, ha vitorlát tartunk elé. ”
„
Mindenek fölött
Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.
”
„ Ha már tudod, mi végre születtél, megtudtad magadról a legfontosabbat. ”
„ A legnagyobb kihívás az életünkben: hűnek maradni önmagunkhoz. ”
„ Az ember azt gondolná, hozzászoktam ahhoz, hogy nem tudom, mi folyik körülöttem, de egyáltalán nem így van. Csak morcos leszek tőle, és kicsit ijedt. ”
„ A nagyság mulandó élmény. Sohasem ellentmondás nélküli. Részben az ember mítoszteremtő képzelőerejének függvénye. Aki átéli a nagyságot, annak érzékelnie kell a mítoszt, amelynek része. Tükröznie kell azt, ami rávetül. Ezen kívül gúnynak és öngúnynak kell benne lakoznia. Ez az, ami megóvja a tulajdon pózaiba vetett hittől. Csak ez teszi lehetővé, hogy ne merevedjék bele önmagába. Óngúny híján még az időleges nagyság is tönkreteheti az embert. ”
„ Éppen azok az egyéni, haszontalan dolgok viselik huncut bensőnk legbiztosabb bélyegét, amelyeket szanaszét hagyunk. ”
„ Gondosnak és rendezettnek lenni mindazonáltal nemcsak azt jelenti, hogy felszámoljuk a környezetünkben lévő rendetlenséget, hanem azt is, hogy cselekedeteink szisztematikusak, konzisztensek, és tervszerű mintát követnek, továbbá, hogy mindig a megfelelő eljárást alkalmazzuk - legyen szó egy irodai űrlap kitöltéséről vagy a szeretteinkhez való viszonyunkról. ”
„ A gyávaság az önmagam boldog léte elleni erőszak. ”
„
Hihet-e hát a szív? Szerethet?
Ki nem csal meg s nem ámit el?
Ki nézi úgy a szót s a tettet,
Hogy mértékünkkel mérlegel?
Van-e, ki rágalmat ne szórjon,
Ki hozzánk dédelgetve szóljon,
Ki véd, ha vétkesek vagyunk,
Kit soha meg nem unhatunk?
Te, délibábok hajszolója,
Ködkép után magad ne vesd,
Te csak magad, magad szeresd,
Regényem tisztelt olvasója!
Méltóbb annál nincs senki sem,
És kedvesebb sincs, azt hiszem.
”
„
Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
Lázongva vallok törvényt és szabályt.
S most mi jön? Várom pályabéremet
Mert befogad és kitaszít a világ.
”
„ Legjobb mondásaim azok, amelyeket én sem vártam volna. ”
„ Összehasonlítottam magam egyik barátommal, aki mindent meg akar kapni a világtól és csalódott, ha nem a legjobb jut neki. Azt tapasztaltam, hogy jómagam egyre inkább a másik végletnél indulok, nem várok semmit, és hálás vagyok mindenért, még a legkisebb dolgokért is. ”
„ Nincsenek lehetetlen álmok, csak belső korlátok, amelyekkel megszabjuk, mi lehetséges és mi nem. ”
„ Marc a nevem, a lelkem érzékeny, a pénztárcám üres, de azt mondják, tehetséges vagyok. ”
„ Könnyebb száz világi vágyat meghódítani, mint egyről lemondani. ”
„ Mindig erőt, bátorságot és önbizalmat nyerünk, amikor szembe kell néznünk félelmeinkkel. Azt kell mondanunk magunknak: "Átéltem ezt a szörnyűséget. Most már elboldogulok bármivel, ami csak jöhet." Meg kell tudnunk tenni azt is, amiről azt hisszük, képtelenek vagyunk rá. ”
„ Sok ember horgászik egész életén keresztül anélkül, hogy tudná: nem is a halat keresi. ”
„
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.
”
„ Olvassa, amit írtam, az olvasás öröméért! Bármi egyebet talál benne, arról árulkodik, amit magával hozott az olvasáshoz. ”
„ Az életemben annyi darab hasadt le a szívemből, hogy alig maradt, amivel tovább élhetnék, de erőltetem a mosolyt, mert tudom, hogy az ambícióim messze meghaladták a képességeimet. ”
„ A legfőbb emberi tudás önmagunkat ismerni, s a célt, ahová lépteink visznek. ”
„ Emlékezőtehetségére mindenki panaszkodik; az ítélőképességére senki. ”
„ Az, hogy én ki vagyok, attól függ, hogy te minek akarsz látni engem. ”
„ Aki nem parancsol önmagának, mindhalálig szolga marad. ”
„ Bármi elől elmenekülhetünk, csak magunktól nem. ”
„ Ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát, mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom. ”
„ Nem vagyunk mások, csupán gondolataink eredménye. ”
„ Feladatod nem a szeretet hajszolása, hanem egyedül az, hogy felkutasd és megtaláld belső korlátaidat, amelyeket vele szemben felállítottál. ”
„ Nem tudom, mi van velünk, maiakkal. Eszünkbe se jut, hogy lassítsunk, és ott keressük örömeinket, ahol meg is találjuk: emberi mivoltunkban. Lélekszakadva rohanunk el önmagunk mellett, már kölyökkorunkban, hiszen készen kapjuk fantáziánk pótszerét, a színes képek áradatát, holott nem volnánk rászorulva, mert ez a sok silány villódzás a képzeletünk bokájáig sem ér. Hazug, hamis igényeket táplálnak belénk, s ha nem vagyunk elég jó viszonyban önmagunkkal, el is hisszük, hogy önszántunkból és igazából vágyunk a temérdek haszontalanságra. Egyszer csak összeroppanunk e sok fölös teher alatt. ”