Legfrissebb idézetek

Időről időre valamennyien csúnyán viselkedünk. Olyasmit teszünk, amit aztán kétségbeesetten szeretnénk meg nem történtté tenni. A megbánás is része - más mindennel együtt - annak, akivé válunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A haladás onnan ered, hogy szabad szellemű emberek kérdéseket tesznek fel a természetnek, s nem abból, hogy a hajdani műveket idézgetik és újragondolják a régmúlt időkben már elgondoltakat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A hibáimból tanultam. Ez egy nagyon fájdalmas útja a fejlődésnek, de miként a mondás is tartja, fájdalom nélkül nincs fejlődés. Az én életemre ez maradéktalanul igaz volt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ezernyi győzelemből sem lehet annyit tanulni, mint egy vereségből.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Aki nem emelkedik, az zuhan.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A kicsi ember (a gyerek) nem azt felejti el, amit tanult - legfeljebb azt, akitől tanulta. És ez lényeges különbség. Nagyon-nagyon fájó különbség, de legalább annyira vigasztaló is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szabad és elmélyült gondolkodás, amely az élet megértésére törekszik, és a világ gyarló hiúságának teljes megvetése: két olyan áldás, amelynél nagyobbat ember sohasem ismert.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Talán a "jó" dolgok tesztek voltak, egyik-másik valószínűleg igencsak nehéz; a "rossz" dolgokat pedig ajándékba kaptuk, hogy segítsenek felnőni: problémákat azért, hogy megtanuljuk elkerülni őket, rossz szokásainkat, hogy változtassunk rajtuk, feltételeket, hogy elfogadjuk, leckéket, hogy megtanuljuk, dolgokat, hogy megváltoztassuk - mindezek lehetőségek arra, hogy megtaláljuk a Bölcsességet, a Boldogságot és az Igazságot.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A tapasztalat a legjobb tanár.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az elvétett mozdulat a sikerült mozdulatot szolgálja. A sikeres mozdulat pedig felmutatja a közösen keresett célt annak, aki elhibázta a magáét.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valahányszor elértük a célt, úgy találjuk, hogy nem is olyan izgalmas, mégis azonnal ráhajtunk, hogy elérjük a következő, az utána következő és az az utáni következő célt. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a célok nem számítanak. Nagyon is számítanak, már csak azért is, mert miközben elérni igyekszünk a célokat, fejlődünk, s végül bölcsebbé, boldogabbá válunk, satöbbi. Ha elrontunk valamit, attól szerencsétlenek, dühösek, zavartak leszünk. A cél tehát jót tesz, és használ nekünk, már csak azért is, mert jótékony fejlődést biztosít. Ám ettől eltekintve is, a folyamat az, ami igazán fontos.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az embernek szüksége van a benne rejlő rosszra, hogy elérhesse a benne rejlő jót.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ahogy elképzeljük, hogy önmagunktól különbözőek is lehetnénk, valójában máris jó úton vagyunk afelé, hogy tényleg különbözők legyünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember egyedfejlődése nem egyszerű növekedés, inkább ahhoz a metamorfózishoz hasonlít, ahogy a hernyóból lepke lesz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem abban van az üdvösség, ha ragaszkodunk a formákhoz, hanem abban, ha megszabadulunk tőlük.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor megváltozunk, a változás nem olyan, mint egy földrengés vagy egy robbanás, pedig hirtelen más emberek leszünk. Azt hiszem, a változás észrevétlen, a legtöbben fel sem figyelnek rá, hacsak nem nézik elég közelről. Hála istennek, ezt soha nem teszik. Te viszont észreveszed. Saját magadban látod a változást és reméled, hogy jól érzed, mert ez az a személy, aki örökre leszel, akin már nem kell változtatni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Fölfedeztem, hogy sokkal jobb vagyok és sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam, s a kor csak az olyan emberek lépteit lassítja meg, akiknek soha nem volt bátorságuk a saját ritmusukban menetelni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az értelem, az erkölcs és a jellem bizonyos párhuzamban áll valamennyiünk egyéniségében, és töretlen folytonossággal fejlődik tovább, ha ugyan az élet nagy háborgásai nem térítik más irányba.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szerelem állapota nélkülözi az önmagunk, illetve a szeretett személy fejlődésére irányuló törekvést. Inkább azt az érzést kelti bennünk, hogy célba érkeztünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Olykor téved az ember. Az teszi naggyá, ha belátja.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember sír a bölcsőben, amikor megszületik, és azután minden nap elárul neki valamit arról, hogy miért sírt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember sem tanul semmit tévedés nélkül. Életem során sohasem féltem attól, hogy tévedek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A rugalmasság sokkal hasznosabb, mint a passzivitás, vagy az ellenállás; ha még a legfájdalmasabb tapasztalatokat is a magunkévá tesszük és aktívan felhasználjuk őket, sokkal hatékonyabban fogunk megküzdeni a nehézségeinkkel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az világ megy tovább, csak mi topogunk egy helyben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az az ember, aki keresi önmagát, magára is fog találni, vagy legalábbis közelebb kerül önmagához. És azokat az embereket is megtalálja, akik neki ezen az úton segíteni tudnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A legnagyobb vágyam tudod, mi?
Tulajdon árnyam átugorni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Soha ne akarj különb lenni másnál. De mindig akarj különb és több lenni tegnapi önmagadnál.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet folyamatos fejlődés. Minden nap számít!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az a felnőtt férfi, aki ragaszkodik gyermekkorának elképzeléseihez, nem gerinces, hanem imbecillis hülye.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ahhoz, hogy tudjuk, hová tartunk, tudnunk kell, honnan jövünk, mert a múlt tanítómester, de csak akkor, ha a megfelelő tanulságot leszűrjük belőle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ez az utazás, az élet a legtartalmasabb út és a legkalandosabb is egyben. Egyetlen titka van: csak a bátrak indulnak el, és csak a kitartóak jutnak el a végéig, de csak a taníthatóak nyerik meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Önnevelés. Ez az a koncepció, amiről az oktatási intézmények tudomást sem vesznek, az átlagember számára sajnos idegen fogalom. De aki törődik vele, győz. Az kivívja mások tiszteletét, az kiváló kapcsolati tőkével fog hamarosan rendelkezni. Az sikerre visz mindent, amit elhatároz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csakis úgy juthatunk valaha is följebb, ha már tudunk kételkedni önmagunkban.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha nem akarok több lenni adott önmagamnál, akkor cserbenhagyom a másikat, elárulom magamban az angyalt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Semmiféle magatartás nem jogosult, mely az emberi renden kívül akar felépíteni egyfajta életrendet és napirendet. Az ember számára a világ dolgainak és a cselekedeteknek addig van csak értelmük, amíg hatni akarnak az emberekre, s együttműködnek az emberi világgal. Ez az együttműködés lehet közvetlen és lehet közvetett. De saját érdekből senkinek nincs joga élni, igen, még alkotni sincs joga.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás