Legfrissebb idézetek
„ Az igazi erő, mondja Nietzsche, egy akaratot sokáig akarni. ”
„ Hinned kell magadban, abban, hogy elérsz valamit, akármennyi ideig tart is. ”
„ Ha már minden józan ésszel felépített elképzelés kudarcot vallott, akkor egy őrült terv is sikerrel járhat. ”
„ De nyáréjszakákon rőt fénnyel villan a nyugati ég alján egy csodálatos csillag. Isten szeme vigyázza onnan magyariak ivadékait, akik ezer év óta élnek kelet-nyugat kapujában. Ezer sebből vérző testtel, de kitartanak azon a földön, ahova népek és nemzetek ura vezérelte őket napkeleti puszták ködös végtelenségéből. ”
„
És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken.
”
„ A nap végére többet viselünk el, mint azt reggel hittük volna. ”
„
Győztél felettem, mert az végzetem,
hogy harcaimban bukjam szüntelen,
de új erővel felkeljek megint.
”
„ Mindig azon aggódok, hogyan fogják az emberek fogadni a következő lépésem. Emellett tisztában vagyok azzal, hogy ha valamibe belekezdek, akkor nem hagyhatom abba félúton. ”
„ Mindegy, mennyire érzed magad zavarban vagy hogy kik nevetnek ki. Ha feladod, sosem leszel képes előrébb lépni. ”
„ Célba ér a végén, aki küzd és tűr. ”
„ Milarepa mindenütt kereste a megvilágosodást, de nem talált választ - míg egy nap látott egy öregembert, aki lassan lefelé sétált egy hegyi ösvényen, nehéz zsákot cipelve. Milarepa azonnal megérezte, hogy ez az öregember ismeri a titkot, amelyet ő kétségbeesetten keresett éveken át. - Öreg, kérlek, mondd meg nekem, amit tudsz: mi a megvilágosodás? - Az öregember rámosolygott egy pillanatra, lehajította a nehéz súlyt a válláról és kiegyenesedett. - Igen, most már látom! - kiáltotta Milarepa. - Örökké hálás leszek. De hadd kérdezzek még valamit: mi van a megvilágosodás után? - Az öreg, újra elmosolyodva, ismét felvette a zsákot, a hátára vetette, megigazította terhét, és ment tovább az útján. ”
„ Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe! ”
„
Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.
”
„
Álld helyed bátran, ha szorít a sors, és
légy szilárd; viszont, okosan, magad vond
össze, hogyha kedvez a szél, túlontúl
büszke vitorlád.
”
„ Nem szegény az, akiben ébren él a hit, még ha ideig-óráig alulmaradt is. ”
„ A gyönge nem harcol. Aki erősebb, harcol talán egy óra hosszat. A még erősebb hosszú évekig küzd. De egész életén át küzd a legerősebb. A legerősebb nélkülözhetetlen. ”
„ Természetesen mindig lesz jövő tanév, de az még messze van. Tarts ki még egy kicsit, és ez az iskolaév nem lesz több, mint egy kellemetlen emlék. ”
„ Úgy érzem, hogy ha megállnék, az élet elveszítené az értelmét. ”
„ Ami pedig az előtte álló rémségeket illeti - mert nem ringatta magát abba a tévhitbe, hogy mindegyiket maga mögött hagyta - bátran szembe kell velük szállnia, és nem szabad hagynia, hogy a félelem kiszívja az erejét. ”
„ Csak az győz, aki tudja, miért harcol és szilárdan hisz is az ügyben. ”
„ Néha jobban fáj valami, mintha egyszerűen feladnánk, de ha így tennénk, soha nem érezhetnénk meg az élet tényleges ízét. ”
„ Minden tűz kialszik egyszer, de az ember megmarad, hogy újra és újra tüzet rakjon, és meglássa benne a saját örömét vagy bánatát. ”
„ Aztán meglátott a moha között egy hangyát. Kicsike kis sárga hangya volt, és hatalmas nagy fenyőtűt cipelt. Elakadt vele, kínlódott. "Vajon hova viszi? Milyen nagy akarat van benne! Mennyi sok akarat van a világon, lent és fönt és mindenütt. Sokféle nyüzsgő összevissza akarat, ami mind előbbre visz valamit... de mért és hova, ki tudja azt?..." ”
„ Az én hitem szerint az ember vagy teljes odaadással műveljen valamit, vagy sehogy. Félmunkával sosem lehet eljutni sehova. ”
„ A túlélés kulcsa az volt, hogy átvészelje a pánik különböző fázisait, és összegyűjtse az erejét akkorra, amikor a félelem újból a hatalmába keríti. ”
„ Nincs jobb, mint túl nagy fába vágni a fejszét, aztán mégis felaprítani a fát. ”
„ A kemény munka, az elhivatottság, és a hit túljuttat bármin, és segít valóra váltani mindent. ”
„ A siker titka a szándék állhatatossága. ”
„ Az utat mindig magadnak kell kitaposnod. ”
„ Az út, ami boldoggá tesz, nem a végcél. ”
„ A harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál. (...) Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető... Ez teszi igazán bátorrá! A harcos cselekszik, csak a bolond sír! Nincs olyan, hogy kezdet és vég, csak a tett van. ”
„ Olyan vagyok, mint az égbolt, és semmi nem érinthet meg. Az ég olyan nyitott és roppant hatalmas, és mindig változatlan marad - bármi történik vele, örökre az ég lesz. Vihar szaggathatja, repülő hasíthatja át, de akkor is ég marad. ”
„ Nem az előtted álló út az, ami megvisel, hanem a homokszemek a cipődben. ”
„ Aki elfut, örökké menekülhet. ”
„ Ne add át magad a fáradtságnak! Az erőd meg fog felelni a vágyaid mértékének. ”