Legfrissebb idézetek
„ A boldogságot nem lehet hajszolni, annak magától kell megérkeznie. ”
„ A boldogság útja belül van a lélekben. Aki ezt nem tudja, boldogtalanságra ítéli életét. ”
„ Földi életünkben nincs teljes boldogság. A boldogság rendesen magában hordja a méreg csíráit - vagy pedig kívülről mérgezi meg valami. ”
„ Ami régen volt nagy, többnyire kicsivé lett, s ami az én időmben nagy, korábban kicsi volt. Annak tudatában tehát, hogy az emberi boldogság soha sem állandó, mindkettőről egyaránt megemlékezem. Van az emberi dolgoknak egy bizonyos körforgása, mely nem engedi, hogy mindig ugyanazok legyenek boldogok. ”
„
Én egy Ember vagyok.
Tele vágyakkal és célokkal,
Tele hibákkal és kudarcokkal.
A mérlegre csak az kerül, miből volt több.
”
„
Ha nincs öröm, csak keresni kell:
Hiszen még a levél is, amely aláhull a fáról,
Mesél a csend vagy a lebegés boldogságáról.
”
„ Beképzeltségemben el ne rontsak bármit is! Ahogy a hősök oly gyakran a mesékben. Mindig csináltak valamit, s a már-már holtbizonyos boldogságot eltolták a háztól. ”
„
Járom az utat,
Az ismeretlen előttem,
Szép vitézemet
Kutatja szárnyaló énekem.
Ó, az én szívem mindig ilyen marad,
Őszinte, hűséges, szerelmes és szabad.
Ültünk zsongó tavaszkor
Nagy tölgy tövében,
Énekeltünk selymes fűben,
Madárka szívében.
Néztük a Napot,
És lelkünk megtelt vele,
Merítettünk kék vízből,
Hol csorog hegynek ere.
”
„ Nem tudom, hogy a fájdalom hiánya egyenlő-e a boldogsággal, de a fájdalom minden bizonnyal kizárja. ”
„ A boldogság a magasságban lakozik, de elérheted, ha akarod. ”
„ A boldogság csak egy szempillantásig tart. ”
„ A gazdagság egyedül nem boldogít. ”
„ A boldogság nem kölcsönös! ”
„ A boldogság a nem ismeretlen akadályok legyőzéséből és a nem ismeretlen célok felé való törekvésből, valamint az öröm feletti elmélkedésből vagy az öröm megéléséből származik. ”
„
Ami jólesik,
akkor sem árthat nekem,
ha belehalok.
”
„ Az ember csak akkor értékeli igazán a boldogságot, ha már a boldogtalanságba is belekóstolt. ”
„ Az igaz szerelem azt jelenti, hogy a másik ember boldogsága fontosabb számunkra, mint a sajátunk. ”
„ Nem boldog vagyok, hanem vidám. Ez nem ugyanaz. A boldog nőnek nincsenek gondjai. A vidám nőnek vannak, csak megtanulta, hogyan kezelje őket. ”
„ Az mindig sürgős, hogy boldogok legyünk (...), mert amikor valaki már sokat szenvedett, nagyon nehezen hisz a boldogságban. ”
„ Az ember nem arra született, hogy könnyen (...) elérje a boldogságot! A boldogság olyan, mint az elvarázsolt szigetek palotái, amelyeknek kapuit sárkányok őrzik. Harcolni kell érte, hogy meghódítsuk. ”
„ Nem biztos, hogy luxusautóval lehet eljutni a boldogsághoz. ”
„ A szerelmi boldogság nem abból áll, hogy minden érzelmi energiánkat egy személyre sugározzuk: az embernek egyszerre egy egész csomó dolgot kell szeretnie, s ezeknek az összessége ölt testet a szeretett lényben, aki - ha igazán szeretik - szerelmese szemében a bimbózó orgonák virága, egy hajó lámpásai, az iskolai csengő, egy táj, felejthetetlen beszélgetések, jó barátok, gyermekkorunk egy vasárnapja, egy kedves hang, mely megszűnt beszélni, a legkedvesebb ruhánk, az ősz, a tavasz, a nyár, a tél, s az emlékeink, mert az emlékezés az élet veleje, a kenyér és a víz. Ezenkívül: teljes leltára minden vágyunknak és álmunknak, ami érthető, mert benne igazán minden vágy és álom egyesül. ”
„ A boldogságért tenni kell, ez az egyetlen, ami nem megszerezhető. ”
„ A jókedv az ember egyéni paradicsomkertje. ”
„ A gyötrelem és gyönyörűség határosak, és minden szempillantásban összetalálkoznak. A szerelem a legmagasabb tetője a boldogságnak, de változhat a boldogtalanság legmélyebb örvényévé. ”
„ A boldogságtól nem hal meg senki, de a boldogtalanságtól sem pusztulnak el. ”
„ Boldog akarsz lenni? Kezdd azzal, hogy megbecsülöd magad, és azt, amid van. Szerencsétlen akarsz lenni? Kezdheted azzal, hogy elégedetlenkedsz. ”
„ Ha az életünkben kapott jutalmakat összeadnánk, nem volna valami sok. Ha a jutalmak közötti időtartamokat adnánk össze, az már jóval több volna. És ha összeadnánk a jutalmakat és a jutalmak közötti várakozással töltött időt, akkor az összes megvolna. Minden perc, amelyet leéltünk. Mi lenne, ha még élveznénk is? ”
„ A rohanó életmód, az "egyik lábam itt, a másik ott" természetellenes, és megakadályoz bennünket abban, hogy jól érezzük magunkat és boldogok lehessünk. ”
„ Akinek nyugtalan vágyai vannak, az nem boldog. A boldogság az, amikor nem vágyunk semmire. ”
„ Mi nem csak egymást öleltük, magunkhoz vontuk az éjszakát, a fényes villámokat, s az általuk szabdalt eget, a sárkányüvöltő mennydörgést, a rongyosodó felhőket, a fellélegző növényeket és a búvókövet keresgélő békát, s részévé lettünk a végtelennek, a teljességnek. Mi voltunk minden: fű, fa, ég és eső, fény és meleg. Ránk talált a harmónia, elszenderedtünk hullámain. ”
„ Az igazi boldogság néma, mint a harmatcsepp közepe, mint a titkos vágy, melyet nem kiált el senki. ”
„ Az elkülönülő boldogság nem boldogság. ”
„ A boldogságot nem lehet megbeszélni, nem lehet megosztani, és nem lehet megtartani. ”
„ Tudja, mi a baja? (...) Boldog! Olyan boldog, hogy titkon azt gondolja: meg sem érdemli. És ez félelmet fecskendez a szívébe. Fogadja el a szerencséjét, nem kis része volt benne. Élvezze, amit elért, ne rettegjen attól, hogy mindez elmúlhat, véget érhet. Ha egy sikeres ember effélén rágódik, az olyan, mintha a Nap kevesellné fényét-melegét. Pusztító luxus. ”