Legfrissebb idézetek
„ Sokan egyenlőségjelet tesznek a szerelem és a boldogság közé. A boldogság azonban olyan elmeállapot, aminek magunkon belül kell kifejlődnie, s ami nem függhet egy másik személytől. A szeretet legegészségesebb fajtája az, amikor magunkkal meg vagyunk elégedve, és így a szeretetünk valaki másra való kiterjesztése már teljesen önzetlen. A szeretethez kemény munkára és állandó karbantartásra van szükség. ”
„
Attól még, hogy orvos vagy,
beteg is lehetsz.
Attól még, hogy bíró vagy,
bűnös is lehetsz.
Attól még, hogy ember vagy,
boldog is lehetsz.
”
„ Nem, nem hiszem, hogy a boldogság lehetséges, a nyugalom azonban igen. Ezért távol tartom magamat mindentől, ami idegesít. ”
„ Egyetlen kötelességünket sem hanyagoljuk el annyira, mint azt, hogy boldogok legyünk. ”
„ Amikor a dolgok igazán jól mennek, nagyon figyeljünk oda, hogy észre is vegyük. Nem nagy diadalokról van szó, hanem egyszerű alkalmakról: olyasmiről, mondjuk mint limonádét inni az árnyékban egy forró délután, vagy egy közeli pékség illatát beszívni, vagy horgászni, vagy ügyet se vetni rá, fogunk-e valamit, vagy sem, vagy hallani, amint valaki csak úgy magában gyönyörűen zongorázik a szomszéd házban. ”
„ Ha a mai napot nem mosollyal kezded, kezdj el gyakorolni holnapra! ”
„ Ha boldog akarsz lenni, tűzz ki magad elé bármilyen célt, csak egyet ne: a boldogságot. ”
„ Sokan a boldogságot az embernél magasabb régiókban keresik, mások lejjebb, holott a boldogság emberi méretekre van kiszabva. ”
„ A boldogság a lábunk előtt hever. Csak le kell hajolni érte. ”
„ A boldogság soha nem cselekmény. Boldog ember nem cselekszik, hanem van; ezért boldog. ”
„ A vágyakkal alapvetően nincs gond, csak ha a boldogságodat ezek beteljesülésétől teszed függővé, mert akkor önsorsrontóvá válnak. ”
„ A boldogsággal úgy vagyunk, mint az órával: a legkevésbé bonyolult romlik el legkevésbé. ”
„ Ha azt hiszed, hogy a boldogság az emberekhez fűződő kapcsolataidból áll, akkor nagyon becsapod magad. ”
„ Egy szerény ember, ha batyujával vagy hátizsákkal gázol az áradó vízben, szomorú látvány, de nem olyan leleplező: látszik, hogy mindig közel élt a bajhoz, még ha mindenét elvitte is az ár, előbb-utóbb föl fog állni valahogy. De amikor az álboldogság dől össze, abban mindig van valami leleplező: mintha egy mesevilág díszleteit röpítené el a hurrikán, vagy öntené el a közönyös tengerár. ”
„ A boldog ember szeretete olyan, hogy osztozni akar annak a boldogtalannak a szenvedésében, akit szeret. A boldogtalan szeretete olyan, hogy már az is örömmel tölti el, ha a szeretett lényt örömben tudja, anélkül, hogy részesülne ebben az örömben, vagy akár óhajtana részesülni benne. ”
„ Csak azért lehetünk néha boldogok, mert nem általában vagyunk azok. ”
„ Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben; és hiszem, hogy Isten bennem van, ahogy a nap a fényben és az illat a virágban... Hiszek a lélek halhatatlanságában, mert halhatatlan vágyakat hordozok magamban. ”
„ Ha nem örülsz az apró dolgoknak, akkor igencsak szomorú ember lehetsz. ”
„ Az emberek boldogsága az álomban ragyog. ”
„
Nyelvem alatt a boldogság,
Sebesség nélküli álomvilág,
Lezárt fényérzékeny kép.
”
„ Minél kevesebb szabályt állítasz fel arra, hogy milyennek kellene lennie az életnek, és hogy másoknak hogyan kellene viselkedni, annál könnyebb boldognak lenned. ”
„ Ha valaha még egyszer elindulok a boldogságomat keresni, nem megyek tovább a farmunk kerítésénél, mert ha ott nem találom, akkor biztos, hogy igazából el sem veszítettem. ”
„ A boldog ember boldogságot sugároz a világba, és ez az egyik legfőbb jó. Ezzel lehet igazán segíteni. ”
„ Ne hagyd, hogy az általad elképzelt szebb jövő elrontsa a jelened boldogságát! ”
„ Boldog ember az, aki tud örülni a természet jótéteményeinek, boldogtalan az, aki képtelen e jótéteményeket élvezni. ”
„ Értek az élvezetekhez. Megvan hozzá az adottságom, amelyet az idők s a történelem során fáradhatatlanul tökéletesítettem, és szerénység nélkül állíthatom, hogy valóságos mesterévé váltam a gyönyörűségeknek. Pontosabban szólva annak, hogy miképp lehet az élet valamennyi gyümölcséből - még a rothadókból is - kifacsarni a gyönyör nektárját. ”
„ Oly` egyszerű boldognak lenni, de oly nehéz egyszerűnek lenni. ”
„ Vesztegesd meg magad: légy boldog! ”
„ Tudjátok meg, hogy a boldogság titka a szabadság, a szabadság titka viszont a bátorság. ”
„ Aki megkoronázására igyekszik, nem sokat törődik az esős idővel. ”
„ Ha boldogok vagyunk, akkor mindig jók vagyunk, de ha jók vagyunk, nem vagyunk mindig boldogok. ”
„ Jó helyen vagyok, mert bőven jut abból a jóból, amit az ipar nem termel, hanem pusztít: a csendből. ”
„ A szájak találkozása a legtökéletesebb, legistenibb érzés, mely az embernek megadatott, a boldogság utolsó, végső határa. Csók közben, csakis a csók közben érezzük úgy néha, hogy megvalósul a lehetetlen, amit kergetünk, egyesül a két lélek, összeforr a két alélt szív. ”
„ Egyesek úgy keresik a boldogságot, mint ahogy a szemüvegüket, amely ott van az orrukon. ”
„ Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek. ”