Legfrissebb idézetek
„ Néhány dolgot csak a szívével "tud" az ember. ”
„ Mindegy, hogy most múltál ezer, vagy tavaly nyáron töltötted be a tizenhatot, a szíved mindig le fogja győzni a józan eszedet. ”
„ A bizonytalanság a legrosszabb, amit szerelmes érezhet: ennél némelykor a leghétköznapibb, vágy nélküli házasság is jobb. ”
„ Úgy látszik a gyűlöletet ugyanazok a mirigyek táplálják, mint a szerelmet: s ugyanolyan cselekvésre indítanak. Ha nem tanultuk volna meg, hogyan értelmezzük a passió történetét, pusztán cselekedeteik alapján meg tudnánk-e mondani, hogy a féltékeny Júdás vagy a gyáva Péter szerette-e jobban Krisztust? ”
„ Azt hiszem, vannak, akik arra születtek, hogy egész életükben csak édelegjenek. Ahogy vannak nők, akiket szeretnek a férfiak, de soha nem esnek velük szerelembe. ”
„ Néha elolvasunk egy könyvet, és az eltölt ezzel a különös, biblikus rajongással, és szent meggyőződésünk lesz, hogy az összetört világot nem lehet újra összerakni addig, amíg minden élő ember el nem olvasta azt a könyvet. Azután vannak olyan könyvek..., amelyekről nem lehet beszélni másoknak, olyan különlegesek, ritkák és a tieid, hogy az érzelmeidet reklámozni árulásnak tűnik. ”
„
Vannak mondatok, melyek akár
halálos sebet is tudnak okozni,
ha épp szívtájékon találnak el.
”
„ Most már bizonyos vagyok benne (...), hogy nem voltam belé komolyan szerelmes, mert ha valóban átéltem volna ezt a tiszta és lélekemelő szenvedélyt, akkor most a nevét is utálnám, és mindenféle rosszat kívánnék neki. ”
„ A rosszindulat három komponense (...) a féltékenység, a mohóság és az irigység. ”
„ Ha izgatott állapotban vagyunk, akkor minden jelentőssé válik, amit különben meg sem figyelünk. Ilyenkor maguk a tárgyak is - egy lámpaoszlop, egy kavicsos út, egy bokor - fokozottan éli a maga ősi zárkózott, embernek ellenséges életét, s szívünket fájdítva mutatja közönyös mivoltát, úgyhogy visszadöbbenünk tőlük. Az emberek pedig, kik mindig önzőek, és testvértelenül rohannak céljuk felé, egy szavukkal, egy mozdulatukkal emlékeztetnek bennünket, milyen egyedül vagyunk, és ez a szó, ez a mozdulat minden látható ok nélkül örökös jelképévé dermed lelkünkben az élet egész céltalanságának. ”
„ A szív mindig győzedelmeskedik az értelem felett. A szív, legyen bár meggondolatlan, öngyilkos hajlamú és mazochista, mindig eléri a célját. ”
„ Azt hiszed, az idő gyógyít, a fal megvéd? Tévedsz, tévedsz. Ha valami a bensőnk közepébe fészkelte magát, semmi ki nem tépheti. ”
„ Maradjon csak az, aki örül, hogy vagy neki. Hogy szereted, hogy ki mered mutatni azt, amit érzel. Az összes többi csak fárasztó játszma, szükségtelen és életet romboló. Ne tiltsd meg a szívednek, hogy szeressen. Szeretni szexi. Szeretni menő. Félni meg felesleges. Igen, lehet, hogy nemet kapsz. Lehet, hogy fájni fog. Na és? Még mindig jobb, mint egy életen át hazugságban élni. ”
„ Amikor önmagad előtt is titkolsz egy érzést, elrejtve elméd leghátsó zugába, akkor tudhatod, hogy az érzés valójában erősebb nálad. ”
„ Öröm, szomorúság, magabiztosság, szorongás, szeret, gyűlölet, félelem - ezek és az a több ezernyi egyéb érzés, amelyből az emberi "szív" áll (...). Ki tudja, hogy ez vajon az emberiség legnagyobb gyengéje vagy erőssége? ”
„ A jó táncost a szíve teszi, nem a betanult lépések. ”
„ Szívvel hiszünk, nem a fejünkkel. Ha a szívet nem kormányozza az ész, a sarlatánok könnyedén megtéveszthetnek. ”
„ Az érzelem ajtókat nyit, a logika viszont ajtókat zár. ”
„ Kétségtelen, hogy az emberi szív hatalmasabb bármilyen fegyvernél, s ha sebet kap, a legsötétebb dolgokra is képes. ”
„ Miért szeretjük a szomorú történeteket? Miért sírunk néha színházban, moziban? Mert élvezzük, hogy ami szép: elmúlik. Az élet nagy pillanataiban van valami megható, a legnagyobbakban pedig megrendítő. Ne fojtsd el magadban a szomorúságot, és ne szégyelld a könnyeidet, mert azok a legemberibbek bennünk. ”
„ Ha még egyszer az életemben lenne egy igazi, régi, álmatlan éjszakám, összekeresgélném a szavakat, amelyek úgy kiestek a napjaimból, ahogy a szakadt fonálról leperegnek a gyöngyök. Barátság. Gyűlölet. Szenvedély. Ábránd. Szerelem! ”
„ A szavak szállnak, röpülnek. S az érzések összezsugorodva leszállongnak, mint a márciusi hópelyhek. El is olvadnak mindjárt. ”
„ A gonoszság az emberben olyan, mint a rákbetegség, a rosszindulatú daganat. Szenvedést okoz. ”
„ A legsikeresebb tőzsdei brókereket valószínűleg nyugodtan nevezhetnénk "funkcionális pszichopatáknak" - olyan egyéneknek, akik vagy sokkal hatékonyabban tudják kontrollálni az érzelmeiket, vagy nem is élik meg azokat olyan intenzitással, mint mások. ”
„ A szenvedély mértékegységét még nem találták föl, és addig ki meri állítani, hogy mi van arányban mivel? ”
„ Én irányítom a saját érzéseimet, kézben kell tartanom, amit érzek, és felelősséget kell vállalnom azért is, hogy mit engedek be az életembe. ”
„ Szív hiányában az elme mindent túlanalizál, és ennek végeérhetetlen ördögköreiben forogva az ember nem jut egyről a kettőre az igazolások világában. ”
„ A négy szörnyű ellenség: a kételkedés, a félelem, a gőg és az érzékiség. ”
„
Nem azért érzek mert jó vagyok
csak mert bennem így mozog a sűrű vér az érben
évekig hordozódik benne az a sok
alvadhatatlan érzelem
nekem sem az: neked miért is lenne könnyű énvelem.
”
„ Ha olykor kiadod magadból a fájdalmat, akkor nem hurcolod végig az életeden, ezen és az eljövendőkön. Érzelmeink azért vannak, hogy átéljük azokat, ugyanis gazdagítanak. Az átéletlen, elásott érzelmek betokozódnak, megmérgeznek. ”
„ Sose jutott eszébe, hogy amit minden nő mond, azt némelyik nő érezheti is? ”
„ Mintha helyet akart volna csinálni magában valami másnak, valami ismeretlen sorsnak és érzésnek. Nem, nem volt még szerelmes..., de ahogy az alacsonyan úszó felhők árnyékát néha látjuk végighúzódni a mezőn, s tudjuk, hogy idáig tart az árnyék, s ott már a napsütés kezdődik: úgy állt ő is életének határvonalán, s tudta, hogy csakis az ő akaratán múlik, hogy marad, vagy belép a fénybe. ”
„ Ez a világ gyűlöli a szeretetet, mert az gyengéd, alázatos, megbocsátó és bölcs. A világ pedig erőszakos, öntelt, a másikon átgázoló, képtelen megbocsátani és ostoba. Győzni akar és nem veszíteni. Kapni akar és nem adni. Inkább gyűlöl, mint szeret. ”
„ Egy érző szív sokszor többet jelent a büszkeségnél és a bátorságnál. ”
„ Van az érzés... Ami másnak nem adható. Csak neki. Aki felébresztette. Ott ülsz az asztalnál, a kávéd lassan kihűl, de te észre sem veszed. Ő figyelmeztet, hogy hideg lesz. De nem számít, nem érdekel. Most nem. Most csak az érdekel, aki veled szemben ül. Amit mond, ahogy mosolyog, ahogy a fejét billenti. Minden apró mozdulatát figyeled, minden szavát lesed, és egyre inkább érzed: közöd van hozzá. Hozzá van közöd. Ezekben a pillanatokban fedezed fel őt, és bár még alig tudsz róla valamit, mégis, a legfontosabbat már tudod: ő az, akivel szívesen vagy együtt. ”