„ Egy bánatba süllyedt ember mindenki számára teher, még azokéra is, akik korábban szerették. A magunk bánatánál csak mások bánatát nehezebb elviselnünk. ”
„ Minél mélyebben szeretünk valakit, annál kevésbé fontos a külseje. ”
„ Ritkán akad olyan ember, aki egy szép napon meggyűlölné azokat, akik igazán szerették őt, vagyis azokat, akik teljes önzetlenséggel, a legcsekélyebb háláról is lemondva odaajándékozták magukat neki. ”
„ Mi értelme van az életnek, ha nem oszthatom meg valakivel, akit szeretek? És mi lesz, ha végül majd egyedül kell meghalnom? ”
„
Csak bámul és etet,
A könnyeken nevet,
Ő arctalan lehet,
Ő gyűlölve szeret.
”
„ Alighogy elveszett szemem elől, fájdalmas hiányérzet lepett meg, próbáltam felidézni vonásait, hogy legalább ilyképpen magam mellett tartsam őt, ám képe pislákolt, nem vált meggyőzővé, s megint meglepett a felismerés, mennyire szeretem. Hirtelen megtaláltak a szavak, melyek már-már kifejezhették volna érzelmeimet, és a merszet sem nélkülöztem, hogy elmondjam. Utánaszámoltam, milyen régen öleltük egymást. Ezer év előtti együttlétünk ízei eláradtak bennem, s villamosszékerővel ráztak meg; e rengéstől egy megapolisz porrá omlott volna. Dühödten kikértem magamnak a szerelmi függést. ”
„ Az elvétett szavakból és mozdulatokból végül összeáll egy ember. Nem az a bizonyos, akit szeretünk, hanem egy másik. Akit szeretünk. S megkezdjük keserves küzdelmünket, hogy egyesítsük e kettőt. A vágy gyakran elmossa a határt a két ember között, hogy aztán a kihűltség perceiben annál mélyebbnek érezzük a szakadást. ”
„ Soha nem egy pasastól reméltem sorsom jobbra fordulását, e témában kizárólag magamra számítok. (...) Ha valami könnyelműség folytán mégis járomba dugnám a fejemet, sosem adnám fel a munkámat, se miatta, sem érte. Ellenben egyetlenegy ízben sem mondtam, hogy utálnék szeretni valami férfit. ”
„ Ugyan ki szereti a csendes esőt, mikor eget zengető, mennydörgésekkel teli villámfényes zivatarban is gyönyörködhet? ”
„ Az emberek jobban szeretik, ha irigylik őket, mint ha csak tiszteletet kapnak (...). Figyelemre vágynak, mindegy, hogy jó vagy rossz okokból, és bármit megtesznek, hogy megszerezzék. ”
„ Mindig le kell küzdened a többi ember visszahúzó erejét, amikor nagyobb célokat szeretnél megvalósítani. ”
„ Megbabonázva nézem a szempárt, a mélybarna, majdnem fekete szemeket, és érzek valamit, amit általában csak egyetlenegyszer érez az ember az életben, már akinek egyáltalán megadatik... érzem, hogy elkap, magával sodor egy erő, amelynek nem is próbálok ellenállni, mert a csontjaimban, a sejtjeimben tudom, hogy minden ellenállás hiábavaló, elkap, magával sodor és a világmindenség legtetejére repít, ahonnan ellátok a legtávolabbi égitestekig és még azokon túl, ahonnan belelátok a föld gyomrába, ahonnan lelátok az óceán fenekéig... Sok ezer év örömét és fájdalmát látom azokban a szemekben, napkeltét és napnyugtát, holdat és csillagokat, mediterrán narancs- és olajfaligeteket, sivatagot és esőerdőt, szikrázó-tajtékzó hullámokat látok. Szeretnék elmerülni azokban a hullámokban, és örökre köztük maradni. ”
„
Ami volt, elmúlt, mégis soha nem feledtem,
Csak a pillanatért élek, a tetteim nem félem.
Ha pedig mennem kell, már tudom, hogy megtettem és éltem,
Szerettem és gyűlöltem, győztem és hibáztam,
Megtaláltam önmagamat minden egyes hibámban.
”
„ Tudod, a világon minden összefügg egymással. Ez azt jelenti, hogy ha el is válunk egymástól, sose leszünk egyedül. A kötelék, ami a szeretteinkhez fűz, mindig összekapcsol majd minket. ”
„
Én téged magadért szeretlek,
nem kozmetikai szereknek
reklámaként. Ha összekented
az arcodat, fogj egy kleenexet
és töröld le: úgy vagy a legszebb,
ahogy az Isten megteremtett.
”
„ A szerelem ködösíti a látást. Azt látjuk tőle, amit látni szeretnénk és nem a valóságot. ”
„ Egy olyan ember megy át a gondolatvilágunkban, akivel találkozunk, majd aki ismerősünk lesz, majd bizalmasunk, szerelmesünk. Óráról órára jobban birtokunkba vesszük őt, észrevétlenül; birtokunkba vesszük a vonásait, a mozdulatait, a tartását, testi valóját és lelki valóját. Belénk hatol, a szemünkbe és a szívünkbe, a hangjával, minden taglejtésével, azzal, amit mond, és azzal, amit gondol. Magunkba szívjuk és megértjük, mosolyának és szavának minden árnyalatát kitaláljuk; végül már mintha mindenestül a miénk lenne, annyira szeretünk, még öntudatlanul, mindent, ami ő, és mindent, ami tőle való. ”
„ Egy nap, miután legyőztük a szelet, a hullámokat, az árapályt és a gravitációt, Isten számára hasznosítani fogjuk a szeretet energiáit, és akkor, másodszor a világ történelmében az ember fölfedezi a tüzet. ”
„ A nőknek sokkal rosszabb soruk van a világban, mint a férfiaknak. Sebezhetőbbek. Gyerekeket szülnek, és aztán aggódhatnak egyfolytában a gyerekeik miatt. Amint elveszítik szépségüket, a férfiak, akiket szeretnek, többé már nem szeretik őket. Elárulják, elhagyják, félrelökik őket. Én nem hibáztatom a férfiakat. Magam is ezt tenném. Nem szeretem azokat az embereket, akik öregek, csúnyák vagy betegek, vagy akik nyavalyognak a bajaik miatt, vagy akik nevetségesek, és páváskodnak, megjátsszák, hogy milyen fontos meg értékes emberek. Azt mondod, kegyetlen vagyok? A világ kegyetlen! S előbb-utóbb velem is kegyetlen lesz! ”
„ Szerettem és azóta is hiányolom életjel-érintéseidet, azt, hogy valahányszor elmentél mellettem, megsimogattál valamimen, egyszerűen csak érzékeltetve: látod ám, hogy ott vagyok, engem látsz és nekem örülsz. ”
„ Egy cseppnyi őszinte szeretet nemesebb tengernyi tudománynál. ”
„ Akkor és ott szeress, amikor és ahol érzed. Mert a feltételek, a körülmények mindig változnak. Akadályok jönnek-mennek, mindig lehetnek. Ha ezektől teszed függővé, sosem fogsz szeretni. ”
„ Vannak olyan gyengéd és finom érzésű természetek, akiket valami makacsság, valami szemérem visszatart attól, hogy megnyilatkozzanak, és a szeretett lénynek kimutassák gyengeségüket, nem csak mások jelenlétében, hanem még kettesben is - kettesben még kevésbé; csak ritkán tör fel bennük a szeretet, s annál hevesebben, annál féktelenebbül, minél hosszabb ideig fojtották vissza. ”
„ Szerencsétlen körülmények között páratlan méltóságot nyerhet a szeretet. ”
„ Az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyűlölet uralkodna, már rég kihaltunk volna. És mégis a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne. ”
„ Hiányozni fogsz. Tudom, azt hiszed, sosem figyelek rád, és nem is szeretlek, mert folyton azt mondod, hogy ezt ne csináljam, azt ne csináljam. De jobb volna, ha mondanád, és én legföljebb nem szívesen hallgatnám, mint hogy itt se légy, és sose mondj semmit. ”
„ Lemondani könnyebb, mint tudomásul venni azt, hogy más mond le rólunk, de annál is könnyebb, mint hogy valamely szerettünk lemondásának okai legyünk. ”
„ A szeretet az ego halála, ezért félsz tőle. Az ego retteg attól, hogy megszeressen valakit. Színlelheti ugyan, de valójában nem szerethet meg senkit. Csupán egy bizonyos pontig képes eljutni; azon túl már félni kezd. És akkor meghátrál, visszavonul. Mindenki tudja ezt, aki valaha is volt már szerelmes. ”
„ Szeretlek. Még akkor is, ha néha legszívesebben a vizes vödröt húznám a fejedre. ”
„ Azóta, mióta megláttam hibáidat, jobban szeretlek, mert tudom, hogy megmutattad magad nekem. Hibáid megismerése engem boldoggá tesz, mert így remélhetem, hogy te is elfogadod az enyémeket. Ne próbáld levetkőzni őket, mert akkor tökéletes leszel, és ki akar egy tökéletes emberrel együtt élni? Tökéletes kapcsolat csak a hibáink megismertetésével együtt alakulhat ki. ”
„ Végképp eldöntöttem: igenis, tudós, feltaláló leszek, mint Marie Curie volt. De én a szeretetvitamint fogom felfedezni és előállítani, és szétosztom az utcákon, tereken csatangoló, szeretetre éhes gyerekek között. ”
„ Mindig irigykedik egymásra a két nem, a nappal és az éjszaka, a jó és a rossz, ettől olyan fantasztikus az egész! Minden szeretet más, csak a gyűlöletek egyformák. ”
„ Nem számít, mennyire fáj, egy szerető szív sose hiábavaló. ”
„ El akarom mondani neked, hogy szeretlek. A szerelmünk volt a fonal a labirintusban, a háló a kötéltáncos alatt, az egyetlen valódi ebben az én különös életemben, amiben bízhattam. Ma este úgy érzem, hogy a szerelmemnek ebben a világban nagyobb a sűrűsége, mint jómagamnak: mintha itt maradhatna utánam is, és körülvehetne, megtarthatna, ölelhetne. ”
„ A valódi szeretet (...) nem érzés. Sokkal inkább egy attitűd, olyan döntés, amelyet nap mint nap meg kell hoznia házastársa jóléte, kapcsolatuk fejlődése, gazdagítása érdekében. Döntés arról, hogy időt, energiát és pénzt fektetünk be ennek a célnak a megvalósítása érdekében. Olyan elköteleződés, hogy történjen bármi, kitartunk egymás mellett. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: