„
Rám néznek és minden rendben van:
"Nagy valaki ez, vagy nagy senki."
Csupán azt nem kérdi senki sem:
Gyűlölni kell-e vagy szeretni?
”
„ Erről van szó. Az állatok kiszámíthatatlanok, tehát a mi életünk is kiszámíthatatlan. Kis diadalok és bukások hosszú sorozata, s az embernek igazán szeretnie kell, hogy ne adja fel. ”
„ Szeretem azt az embert, aki a bajban is tud mosolyogni, aki képes erőt meríteni a gyötrelemből, és ez a bátorságában visszatükröződik. ”
„ Timárra gondolok, szeretettel gondolok reá. Valami meleg barátsággal, jó érzéssel. Ő volt az első ember, akihez én bizalommal voltam. Egy napon meglátott, szemtelenül megszólított, s mintha történt volna valami velem. Arra kell gondolnom, hogy ez a legnagyobb, a legritkább dolog, ami egy emberrel történhet: hogy így, minden ok nélkül, bizalmat érez valaki iránt. Az ember él, egyik ember a másik mellett. Mint a vakok. ”
„
Én szerettem azt, akit nem szabad,
És vártam arra, ami elmarad,
És hibáztam néha akkor is, ha igazam volt.
De bevallom, nem lettem boldogabb,
Ha elhittem érthetetlen dolgokat,
S az igazság közben mindig olyan egyszerűen szólt.
”
„ Mától tudni fogom, hogy nem vagyok haszontalan, van értelme annak, hogy létezem. Azért születtem a világra, hogy neked segítsek, ne csak szeresselek, vigyázzak is rád, a társad legyek, a szeretőd, az őrangyalod. Szoríts magadhoz, hallgasd meg a száddal, a szívem neked dobog. ”
„ Voltam már néhányszor úgy, hogy felolvadt és kiáradt a szívem, forró szeretet töltött el és fájdalmas vágy, hogy elmondjak magamról mindent barátnak, szeretőnek: odaadjam magam, maradék nélkül, hogy megszeressenek, megsajnáljanak - látod, ez vagyok. Ilyenkor kutattam magamban, megindultan, alázatosan, tisztán. ”
„ A szeretet szálát nem látjuk - nem láthatjuk -, de érezzük, és tudjuk, hogy van, hogy él. Ő tartja életben a láncszemeket. A szeretet ereje a kiindulópont, melyből minden élet ered, és hozzá visszatér, miközben egyetlen pillanatra sem szakad el tőle. A szeretet ereje láthatatlan. ”
„ Feladatod nem a szeretet hajszolása, hanem egyedül az, hogy felkutasd és megtaláld belső korlátaidat, amelyeket vele szemben felállítottál. ”
„ A fogott állatok nevelése és ápolása közben tapasztaltam, hogy az egymástól legtávolabb álló fajok is csodásan összeszoknak, elválhatatlan jó barátokká válnak, bizonyítva, hogy az állatok legtöbbje sem állhat meg társaság és részvevő jó barát nélkül. Részt vesz annak bánatában, és ujjongva örül, ha viszontlátja azt, akit szeret. Végül, az oktalan teremtményekben oly megható példáit láttam a hálának, hűségnek és ragaszkodásnak, hogy mintaképül merném állítani a teremtés koronája, az ember elé. ”
„ Inkább hazudni szeretetből, semmint az igazat gyűlöletből szólni. ”
„ A szeretet legyen egy kis tokban egy kicsi ékszer. Ne két tonna aranyat öntsenek rám, mert az agyonnyom. ”
„ Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt. És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek. Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az. ”
„ Részben azért szeretjük a természetet, mert nem gyűlöl bennünket, és nem is féltékeny ránk. ”
„ Lehet száz szeretőd, de feleséged csak egy, aki tanúja és részese minden sikerednek és kudarcodnak, aki megismeri hangod rezdülésében, hangod színében, szótlanságodban és beszédedben, ha valami bánat vagy öröm ért. Aki ismeri vágyaidat és elfáradásaidat. Aki már rég nem a másik ember, és akinek te rég nem vagy másik ember, akinek a sorsa a tiéd, miként a te sorsod az övé. ”
„ A múlt eseményei az emlékeinkben továbbélnek. Némelyikük olyan fájdalmas, hogy nem akarjuk újra átélni őket. Az emlékeinkre viszont ajándékként is tekinthetünk. Olyasmi, melyet felbonthatunk újra és újra, hogy felidézzük a boldog pillanatainkat. És olykor, az adott pillanatban emlékké alakulhat egy esemény, mert olyan igaz, oly tiszta és jelentős, hogy örökké az emlékezetedbe szeretnéd zárni. ”
„ Mint író, könnyezve s alázattal fogadom az ihletet az emberek lelkéből fakadó átélt, sokrétű életet. Mint operettszerző, bohém s csodás szeretetet mutatva a külvilág felé, meghatva a világ létezésétől, alkotom dalaimat. Mint költő, vágyaim szárnya repít tova oda, hol múzsám vár, hogy újra átéljek egy szívdobbanást. S e háromság nevem: Művész!, ki visszaadja az emberekről másolt méltóságot az embereknek. ”
„ A boldogság lelkiállapot, nem pedig cél. Nem szükségszerű, hogy "rátaláljunk a szeretetre" a boldogság előtt. A boldogság abból fakad, ahogy az élet eseményeiről gondolkozol: a dolgok pozitív szemléletéből; annak megértéséből, hogy mi jó, vagy miből lehet tanulni; abból, hogy mindenkiről a legjobbat feltételezed; a fölösleges dolgokon való felülemelkedésből; a bajon és balszerencsén való túllépésből; lelkesítő és magukkal ragadó célok megfogalmazásából; alkotókészséged állandó fejlesztéséből; az élettel való törődésből. ”
„ Nincs nehézség, amelyet elegendő szeretet le nem gyűr; nincs kór, amelyet elegendő szeretet meg nem gyógyít; nincs ajtó, amelyet elegendő szeretet ki nem nyit; nincs szakadék, amelyet elegendő szeretet át nem hidal; nincs fal, melyet elegendő szeretet földre nem rombol; nincs bűn, amelyet elegendő szeretet meg nem vált... Nem számít, milyen mély a baj gyökere, milyen reménytelen a kilátás, milyen kusza a szövevény, milyen nagy a hiba. A szeretet kiteljesedése mindet megoldja. Bár eléggé tudnátok szeretni, nem volna nálatok boldogabb és hatalmasabb a földön. ”
„
Megálltam ma a télben,
nem éreztem a szélben,
hogy szeretsz.
”
„ Hogyan szeretheti az ember a fényt, miközben a sötétségben él? ”
„ Túl sok az ötlet, a dolog, az ember. Túl sok irányba mehetünk. Azt hiszem, hogy azért szeret az ember rajongani valamiért, mert úgy kiválogatódik, kezelhetőbbre csökken a környező világ mérete. ”
„ A szeretet a másik ember javán munkálkodik, akkor is, ha ez nagyon nehéz. ”
„ A szeretetnek nincs színfoka, mint a gyöngédségnek, nincs hőfoka, mint a szerelemnek. Tartalmát nem lehet szavakban közölni; ha kimondják, már hazugság. A szeretetben csak élni lehet, mint a fényben vagy a levegőben. Szerves lény talán nem is élhet másképp, csak a hőben, a fényben, a levegőben és a szeretetben. ”
„ A szerelem élménye átmenetileg kielégíti az ember szeretetvágyát. Érezzük, hogy valaki törődik velünk és megbecsül minket. Érzelmeinknek szárnyakat ad az a bizonyosság, hogy egy másik ember életében mi vagyunk a legfontosabbak, s hogy idejének és energiájának nagy részét kizárólag a kettőnk kapcsolatának szenteli. Az egész világ a lábaink előtt hever. Semmi sem lehetetlen. Sok ember ilyenkor éli át először, hogy csordultig megtelik a szeretet-tankja, és ez euforikus boldogsággal tölti el. ”
„ Nem valami kellemes állapot, ha az ember úgy érzi, hogy szellemi képességei napról napra fogynak, észrevétlenül elpárolognak, mint az éter. És minduntalan szeretné megállapítani, mennyi maradt még belőlük. ”
„ Nagy dolog a szeretet, minden jónál nagyobb, egymaga könnyűvé tesz minden terhet, méltósággal visel minden méltatlanságot. ”
„ Mindenki szeretne népszerű lenni. Miért? Mert aki népszerű, azt szeretik. Mindenki szeretné, ha szeretnék. Sajnálatos módon azonban nem mindenkit szeretnek. ”
„ Mindent másképp látsz, ha szeretsz. Felragyog a szürkeség, ünnep lesz a hétköznap, nagybetűs lesz annak az embernek a neve, aki fontos neked. Másképp tekintesz a szerelmedre, a gyerekedre, a barátodra, az anyádra és apádra vagy bárkire, még a kutyádra is: észreveszed bennük a csodát. ”
„ A szeretet teljessé tesz, míg a gyűlölet szétdarabol. ”
„
Nem szeretsz. Érzem.
- Hogy engem? vagy magadat?
Magadban döntsd el.
”
„
A semmi gödreit próbáljuk betömni életünkkel
mindig minden átadja helyét valami másnak
szeretünk, így vetünk tőrt a halálnak.
”
„ A boldogság, éppúgy, mint a szeretet: tünemény. Jön és megy, éppen azokat hagyja cserben, akik csupán vágynak rá, de semmit nem tesznek érte. ”
„ A zene csak azokat egyesíti, akik egyforma szerelemmel szeretik egymást, egyazon fajta szerelemmel, s szerelmük hullámhegye, hullámvölgye egybeesik. ”
„ Az embernek nem azt kell keresnie, hogyan lehet szent vagy bűnös, Isten vagy Ördög, hanem azt, hogyan lehet ember és hogyan szeretheti meg saját emberségét. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: