„ Volt egy mozdulata, feléd fordult, mint aki egész lényével mozdul, felé fordultál, mint aki egész lényével válaszol, megölelt, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel, megölelted, mint aki először ölel, mint aki utoljára ölel. Mégis csak ennyit mondtam: szeretlek. ”
„ Egy nő elviselhetetlen, ha intellektuálisan oktatni akar. (...) A szeretet, az áradó, csorduló szeretet, alkalmazkodás a végtelenségig, ez a fantasztikus. ”
„ A szeretet, mint szerelem. A szerelem, mint újjászületés. A szerelem, mint ezeregy halál. A szerelem, mint végtelenségérzés. A szerelem, mint megismételhetetlenség. A szerelem, mint erő. A szerelem, mint torokszorító kígyó. A szerelem, mint szentség. ”
„ Egy ember olyankor is egyedül lehet, amikor sokan szeretik, ha senki sincs, akinek ő a legkedvesebb. ”
„ A fájdalom nagyobb erő a szeretetnél. ”
„ Mit tudtak nékem mondani a világról azok, akik apám házában megfordultak, vagy akikkel az egyetemen nap mint nap találkoztam? Csak azt, amit én is láttam. Semmi újat. Ők is - éppen úgy, mint én - csak a felületet látták a környező életből, de én sejtettem, hogy az élet ennél több, mélyebb, és én szerettem volna ebbe a mélységbe hatolni. ”
„ Ahogy elhangzik az első vallomás, annak, hogy "szeretlek", nincs értelme többé. ”
„
Tudd meg hogy nem szeretlek és szeretlek,
mivelhogy ilyen kettős ez az élet,
a szó csupán egyik szárnya a csöndnek,
a tűzben mindig ott egy rész hidegség.
”
„ Nagyon szeretünk valakit, mikor eltöltünk egy egész éjszakát ülve a tűznél, nézve, ahogy alszik. ”
„ Szeretettel hozzáérni a másikhoz, az egy dolog. Szerelemmel hozzáérni a másikhoz, óriási különbség. És mindezt lehet látni. A szerelem akkor marad meg, ha fel tudnak nézni egymásra, miközben egymástól függetlenül is élik életük összes szerepét. ”
„ Az emberek magukat tartják a legcsodálatosabbnak fajtársaik között. Arra mondják csak rá, hogy szeretik, akik tökéletesen ki tudják elégíteni a vágyaikat. ”
„ "Néma gyereknek az anyja sem érti szavát." Ez volt a baja. Ebben a buta közmondásban benne volt minden baja. Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek. Milyen keveset tudnak ezek közölni. Igent vagy nemet, feketét vagy fehéret, nevetést vagy sírást. És mindig hamisítanak, hazudnak. Mégis tudomásul kell vennie, hogy ezekre van hagyatva. ”
„ A figyelmes szeretet - egy kis halál. Amikor az ember odaadja magát egészen. Meghal a maga számára, hogy a másikért legyen. ”
„ Nem ez a szerelem lényege? Az, hogy a másik legrosszabb részét is szeretni tudjuk? ”
„ Szeretjük az illatokat. Gyönyörködünk bennük. Az élet minden bizonnyal sivárabb lenne nélkülük. De önmagukban, természetes állapotukban szerény szerepet játszanak az életünkben. Amikor azonban illatszerekké, parfümökké alakulnak át, egyszeriben varázserővel töltődnek föl. ”
„ Az azért bosszantott, hogy tévében, rádióban túl sokat beszéltek a szeretetről. Nem ciki az, hogyha kézenfekvő dolgokra kétpercenként figyelmeztetik az embert...? Ezek mintha egy gerjesztett-szeretetről beszélnének, amit én nem ismerek. Szeressünk jobban?, gyorsabban?, de hát valójában vannak fokozatai a szeretetnek? ”
„
A szép szavak szájamból mind kihullnak,
csak azt tudom: lelkem kívánja fényed,
Ki egyformán szeretsz galambot, férget,
taníts meg, édes Istenem, szeretni.
”
„ A magánéletben azonban reménytelenül passzívnak mutatkozott, arra sodródott, amerre a szél fújta. (...) Szeretett úgy gondolni magára, mint intelligens nőre. De robotpilótára kapcsolva élni... nem az ostobaság jele? ”
„ Először te fogadd el végre, hogy belülről irányított, szuverén, erős, barázdált lény vagy... azután majd ők is adoptálnak valódi önmagadként, feltéve, ha eléggé szeretnek. ”
„
Nem szerettem
Soha Náladnál senkit busongóbban,
Vágyóbban és ismerőbben,
Tenger-rosszban és csermelynyi jóban,
Ahogy vagy és aki vagy.
”
„ Nem hiszem, hogy túl sokan szeretnénk a valóságot látni, akár színházban, akár moziban. Csak valóságosnak kell látszani, mert a valóságot egyikünk sem tudja túl sokáig elviselni. ”
„ Testvér! Mit vársz? Azt, hogy más kezdjen el téged szeretni? Nem jó a sorrend! Neked kell indulni. ”
„ Azért szeretem a fákat, mert könnyebben belenyugszanak abba, hogyan kell élniük. ”
„ Ahol nincs szeretet, ott semmi sincsen. Ahol kihunyt a szeretet, félelem költözik a szívekbe. Ha szeretni tudsz, nincs mitől félned. ”
„ Jobb szeretem nem tudni, melyik perc az utolsó. Halandó életünk minden egyes nyomorult pillanata ettől válik oly értékessé. ”
„ Lehet, hogy túl korai, lehet, hogy túl késő, de most én is ki akarom mondani, ahogy te is kimondtad: szeretlek. Nem muszáj elhinned, lehet, hogy butaság, és az is lehet, hogy csak képzelődöm. ”
„ Hogy hit támadjon bennünk: a léleknek önmagába kell szállania, önmagával kell foglalkoznia. Távol a világtól, a várostól, a zsibongó sokaságtól, a zakatoló gyáraktól, a kufárok viaskodásától, a papok szemforgatásától, a tudósok feleselésétől. Erdők magányában, vizek partján, sivatagnak rónavidékén: ott készül az ábránd, a sejtés, a szeretet vágya, a gondolatok szárnyalása, az érzések igazsága, a költészet, a végtelennek imádása, s ha mindezek együtt vannak a lélekben: ott készül a hit. Az erős hit, mely méltó erre a névre. ”
„ Soha nem ismerhetünk valaki mást annyira, mint amennyire szeretjük elhitetni magunkkal. ”
„
Majd ha nyárfa-testben élek,
rezgő lombbal hintelek,
majd ha árny leszek, kísérlek,
ha koporsó, rejtelek,
ha tűz leszek, melengetlek,
ha fény leszek, áldalak,
ember vagyok és szeretlek,
minek is bántottalak?
”
„ Ha egy nő dühös, az azt jelenti, hogy szeret. Mert ha egy kapcsolatban a csaj már nem kiabál veled, akkor cseszheted. A közöny a nők halálos csókja. ”
„
Maradni szeretnék, mindig maradni:
ha ébren vagyok, élesen figyelni,
ha alszom, mélyebb gödörbe leásni;
magányos levesporokat fölönteni,
vagy élettársi szennyest kotorászni.
Átzuhanni: az fáj. A változás
szűk száján átcsúszni: az horzsolás.
”
„ Bevallom, nagyobb mámort lelek a szenvedélyben, mint az imában. Az efféle szenvedély már ima. Bevallom, még mindig imádkozom, hogy érezhessem szeretőm ajkának érintését, simogató kezét, karjainak ölelését. Bevallom, még mindig éhezem rá, hogy testem lángra gyújtsák, hogy felébredjünk egy álomban, távol e zavaros helytől, ahol már nem is vagyunk önmagunk. Tudni akarom, hogy ez örökre, mindörökre az enyém. ”
„ Isten megbocsájtja az emberek bűneit, mert szereti őket, de a hibákat, amiket elkövetnek, nem teheti meg nem történtekké, és ezeknek a hibáknak a következményeit viselni kell. ”
„ És itt fogok ülni melletted, amíg itt vagy a folyónál. És ha lefekszel, a házad előtt fogok aludni. És ha elutazol messzire, oda is utánad megyek. Egészen addig követlek, amíg te magad el nem küldesz. Akkor elmegyek. De akkor is szeretni foglak életem végéig. ”
„
- Szerinted tudnál bízni benne megint?
- Szeretném megpróbálni, de meghúztam a vonalat. A megcsalással vége mindennek. Mit mond ez rólam?
- Hogy egy emberi lény vagy, aki megérti, hogy az élet nem csak fekete és fehér. Megbocsátani valakinek mutathatja az igazi erőt.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: