A címkéhez 337 idézet tartozik


Olykor éveket húzol le olyan ember mellett, akivel már utad rég nem fut össze. Talán a megszokás, vagy a félelem a változtatástól, az egyedülléttől. Az is lehet, hogy még a csöppnyi szeretet, az emlékek, ami összeköt kettőtöket. Viszont érzed, hogy nem jó, nem találod mellette helyed. Mennél, maradnál, már magad sem tudod. Viszont be kell látni, hogy ha már nem megy, akkor el kell engedni egymás kezét, hisz az ember legszebb éveit képes elvesztegetni csupán félelemből. Két embernek addig van maradása egymás mellett, amíg tudtok mit mondani a másiknak, amíg a kapcsolat, a másik fél folyamatosan tanít, többé tesz. Mikor van miért, van kiért áthidalni a problémákat, együtt legyőzni azokat, kéz a kézben. Együtt, egymásért, önmagadért.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én abban hiszek, hogy a legvégén minden, a képességünktől telhetőt megtettünk, hogy másokat egy kissé boldogabbá, és magunkat is boldogabbá tegyük, és ez a legjobb, amit tehetünk. Másokat kevésbé boldoggá tenni bűncselekmény. Önmagunkat boldogtalanná tenni az, ahol a bűncselekmény kezdetét veszi. Meg kell próbálnunk hozzájárulnunk a világ örömeihez. Ez az igazság, nem számít mi a problémánk, az egészségi állapotunk, a körülményeink, próbálkoznunk kell. Nem mindig voltam ezzel tisztában, és most boldog vagyok, hogy oly sokat megéltem, hogy erre magamtól ráeszméltem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az a fontos, hogy amikor az ember valóban elmondja a problémáját, örömmel hallgatják-e végig, arra biztatják-e, hogy "Mondd el töviről hegyire", esetleg: "Azt már próbáltad, hogy...?", vagy pedig vállrándítva így felelnek neki: "Nos, hát igyekezz valahogy megoldani" - ami tökéletesen más légkört jelez. Ha az ember egyszer-kétszer megpróbált így kommunikálni, és elhárították, hamarosan úgy fog dönteni, hogy a francba az egésszel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt sehol nem tanítják, hogyan kell egymással kommunikálni, gyereket nevelni, vagy azt, hogy a párkapcsolatban felmerülő problémákat hogyan kell megoldani. Pedig ez a legfontosabb. Megtanulunk írni, számolni, de hol kell nekünk a gyökvonás az életben? Mennyivel fontosabb lenne tudni azt, hogy miként teremtsünk békét magunkban és magunk körül?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ezer év csupán egy pillanat. Semmi sem új, semmi sem más. Ugyanaz a séma ismétlődik, ugyanazok a felhők, zene, érzések, mint egy órája vagy egy örökkévalóság óta. Nincs itt semmi számomra, semmi a világon. Most már emlékszem, ez már megtörtént velem, ezért mentem el... meg fogod találni a válaszaidat, noha nem lesz könnyű, tudnod kell azt, hogy megéri. Fogd munkára az elméd a lehető legkeményebben, de tudd, hogy ez csak egy gyakorlat. Készíts gyönyörű alkotásokat, oldj meg problémákat, tárd fel a fizikai univerzum titkait, ízleld az érzékeid információit. Érezd az örömöt, a nevetést, a bánatot, részvétet és jól pakolj el minden emléket a hátizsákodba. Emlékszem, honnan jöttem és hogyan váltam emberré, hogy miért maradtam itt. Most itt az idő, hogy elhagyjam a Földet. Itt a kijárat, maximális sebesség, nem csupán örökkévalóság: végtelen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Problémákat okozhat, ha olyan szabályok és célok mentén akarjuk élni az életünket, amelyek egy közönséges emberi lény számára betarthatatlanok és elérhetetlenek. Ha felsőbbrendű lények szabályai szerint kívánunk élni, igen sok szorongásnak tesszük ki magunkat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A történettudomány legitim módszereivel bizonyos problémákat soha nem lehet megoldani vagy akár csak érzékeltetni. Néha talán jobb helyette egyszerűen történeteket mesélni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Forgasd csak magad ugyanazon a problémán, dühöngj és káromkodj. Fásulj be negyvenéves korodra. Ez vár rád. Nézz körül. Nézz rájuk. Ez leszel te hamarosan, csak szarabb állapotban. Nézz bele a nálad jóval idősebb mezőgazdászok szemébe. Mit látsz? Semmit. Karikákat. Kialvatlanságot. Nincs üzenet. Mindössze annyi, hogy robognak melletted az évek, és a végén egy lestrapált, itthon piáló, kávényelő automata leszel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden problémára van megoldás, arra is, ha elhagy a feleséged, arra is, ha széthúz a csapatod. Csak akarni kell. Ha rosszul mennek a dolgok, azt jelenti, nem akartátok eléggé, ne is próbáljatok más magyarázatot keresni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az elme olyan, mint egy karácsonyi izzósor áramköre. Amikor az agy jól működik, minden égő tündöklően világít. A rendszer gyakran képes alkalmazkodásra, így ha egyetlen darab kiég, attól a többi még nem alszik ki. De a probléma helyétől függően olykor egy tönkrement izzó miatt is sötétségbe borulhat az egész sor.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha egy marslakó (aki, tegyük fel, sohasem hal meg, hacsak balesetben nem) ellátogatna a Földre, és látná az élőlényeknek ezt a különös faját - mármint az embert, aki alig hetven-nyolcvan évet él, és előre tudja, hogy végül meg kell halnia -, szóval, a marslakó szerint az embernek alighanem rettenetes pszichológiai problémát okoz a tudat, hogy az élete csak átmeneti. Nos, mi emberek a probléma ellenére is elboldogulunk valahogy az életünkkel: nevetünk, tréfálunk, élünk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak emberek, akik különleges erőfeszítéseket tesznek, hogy problémáikat elkerüljék, messze eltávolodnak attól, ami jó és ésszerű lenne, csak hogy ne kelljen szembenézni problémáikkal; aprólékosan kidolgozott képzetvilágban élnek, melynek gyakran semmi köze a valósághoz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A problémák előli menekülés egy olyan verseny, amelyben sosem nyerhetsz!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazság keresésében nem tehetünk különbséget kis és nagy problémák között. Ugyan ez igaz a párkapcsolatainkra is.

pont 0 kedvenc 3 hozzászólás

A karma (...) egyik legfőbb tanítása: oldd meg most a problémáidat, máskülönben később újra szenvedni fogsz miattuk, amikor megint elcseszed ugyanazt a dolgot.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha meg akarsz oldani egy problémát, akkor fölé kell emelkedned. Ugyanarról a síkról lehetetlen megoldani. És amint egy magasabb síkra érkezel, az alacsonyabb síkon lévő problémák egyszerűen maguktól megszűnnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Míg az ember tisztába nem jött vele, hogy mi a szerelem, mindig ezen töri a fejét. Ha már megtanulta a szeretést, akkor meg a tökéletes szerelem válik előtte problémává.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szellemem (...) föllázad a nyugalom ellen. Adjon egy problémát, valami munkát, a legnehezebb titkosírás megfejtését, a legbonyolultabb eset tisztázását. Akkor a rendes kerékvágásba jutok, és nincs szükségem semmiféle izgatószerre. De a lét unalmas egyhangúságát utálom: epedek a lelki izgalmak után.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Néha jót tesz, ha az ember kimond dolgokat. Még ha valaki másnak mondod is, általában magadnak magyarázol. A másik ember csak hangterelő lemezként funkcionál. Te beszéled ki magadból a problémáidat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nézd realisztikusan a problémákat, és félig már meg is oldottad őket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amit tudsz tenni, az az, hogy fejleszted magad, hogy nagyobb legyél, mint a problémák, amikkel szembekerülsz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Számos előjele van annak, hogy rövidesen a szeretet lesz a művészet és az irodalom legfőbb tárgya és problémája, olyan értelmi és érzelmi gazdagsággal, amilyen centrális hangsúllyal egyedül és utoljára az Evangélium foglalkozott vele.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt hiszed, remekül kijöttök, bármiről beszélhettek, hogy a kapcsolatotok szilárd, elégedett vagy, és akkor - föltárul ez a szakadék, rájössz, hogy ott ez a rohadt nagy probléma, amit mindketten letakartatok, egészen addig, míg végül azt hittétek, nincs is. És akkor a semmiből előjön, és ott álltok mindketten a szakadék szélén. És akkor megpróbálod megközelíteni a problémát, de nem tudod - valahányszor lábujjhegyen közelítesz felé, és beszélni akarsz róla, hatalmasra nő, és olyan az egész, mintha gyufát gyújtanál egy olajtartály mellett.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit. Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet éppoly problémátlan, mint egy jármű. Csak az a kérdés: ki vezeti, ki utazik, és merre visz az út.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nekem például a pasim nagyon sokszor mondja, hogy az, ami otthon zajlik, az maradjon köztünk. Arról ő soha, senkivel nem beszél, lehet ő bármilyen nagy érzelmi szarban... Most, hogy eljöttem onnan, nyilván egy nagy érzelmi válság zajlik benne: de nem beszél róla. Kettőnk beszélgetése sem úgy zajlik, ahogy szeretném, mert amikor felvetem, hogy beszéljen a problémáról, akkor azt mondja, hogy nem tud róla beszélni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Amikor valaki csalódást okoz, választhatsz: elkezdheted kritizálni, sértegetni és zavarba hozni, vagy pedig megpróbálhatod helyre hozni a problémát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt gondolná az ember, hogy a dolog könnyebbik része kitalálni, hogy a felhasználó mit vár el egy számítógépes rendszertől. Pedig a probléma lényege pont abban az ellentétben rejtőzik, ami a programok korrekt megtervezettsége, rugalmatlansága, valamint az emberek megjósolhatatlan viselkedése és munkastílusa között feszül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Problémák jöhetnek, jönnek, de megoldom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Általános emberi probléma, de Magyarországon fokozottan az, hogy a többség a saját sorsának érzelmi elragadtatásában él, és képtelen a másik sors igazságait látni. Néha érdemes volna hátralépni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nagy különbség van a gond és a probléma között. Egy aggódó személy a problémát látja, míg egy kíváncsi személy megoldja a problémát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kétféle gondolkodás létezik: az egyik létrehozza a problémákat, a másik pedig megoldja őket.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindnyájunkban van valami, ami azt akarja, hogy boldogtalanok legyünk. Képzeletbeli problémáinkból emiatt gyakran valódi probléma lesz. Valódi problémáinkat pedig erősen eltúlozzuk miatta.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sosem az előttünk álló kihívások jelentik a valódi problémát. A probléma az, ha nem hisszük el, hogy le tudjuk küzdeni ezeket. A kétségeink, démonaink, korlátaink legyőzésének kulcsa, ha bizonyosak vagyunk benne, hogy azt tesszük, amit kell. Ha bizonyosság van bennünk, akkor nemcsak képesek vagyunk rá, hanem meg is csináljuk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás