„ A nagy emberek leszármazottjai mindig szerények és bátortalanok. Legszívesebben letagadnák származásukat, hiszen így visszanyernék szabadságukat, nem kérnék számon minden cselekedetüktől, hogy méltó-e a nagy elődhöz. ”
„ Bármit hiszünk és bármit gondolunk, életünk alakulását cselekvéseink szabják meg. ”
„ Furcsa szerzet az ember: elvei vannak, és mégse azok szerint cselekszik. ”
„ Egy rossz cselekedet - és itt a rosszat nem úgy értem, hogy gonosz, hanem elhibázott, rögtön érezteti a hatását: olyan, mint mikor táncolsz, és elvéted a lépést, vagy hamisan énekelsz... fülsértő (...). Ha nő lennék, azt mondanám, hogy olyan, mint ha kötés közben leejtesz egy szemet. ”
„ Az ember bonyolult teremtmény. Egyrészt nemes, jótékony cselekedetekre képes, másrészt a legaljasabb csalásokra kapható. Állandó küzdelem ez, amely ott dúl mindannyiunkban, természetünk angyalai viaskodnak belső démonaink kísértésével. És néha a sötétség elűzésének egyetlen módja az, ha felragyogtatjuk az együttérzés fényét. ”
„ Sokakat akadályoz a kezdeményezésben, hogy a szeretetet érzelemnek tartják... A szeretet valójában cselekvő törődésben megnyilvánuló magatartás. Hatással van ugyan az érzelmekre, de mégsem tekinthető pusztán érzelemnek. A szeretet a másik embert részesíti előnyben. ”
„ Véleményem szerint a szerelem a legerősebb mozgatóerő a világon. Ez sarkallja nagy tettekre a halandókat. A legnemesebb, legbátrabb cselekedeteket a szerelem nevében követték el. ”
„ Ha nagy szeretet és nagy részvét van benned, feltétel nélkül szeretsz és cselekszel. A feltétlen szeretet azt jelenti, hogy az "én" véleményem, az "én" körülményeim és az "én" helyzetem egyszerűen nincs meg bennünk. Csak mások segítése. ”
„ A korunknak megfelelően kell cselekednünk. És tudjátok, miért mondják ezt nekünk? Mert azok, akik ezt mondják, félnek a fiatalság okozta vadságtól. És a mi varázsunk miatt szégyellik magukat és szomorúak, mert ők bizonyos dolgokat hagytak elsorvadni magukban. ”
„ Nem számíthatsz arra, hogy akad egyetlen ember is a világban, aki szavad, cselekedeted pontosan úgy érti majd meg, úgy fogja fel és magyarázza, ahogyan te elgondoltad. Mindig csak te tudod, mit akartál igazán: a világ mindig annyit ért és lát csak szándékodból, amit az emberi értelem rejtélyes, torzító tükre felfog és visszatükröz. ”
„ Minden számít, nincs véletlen a világon. Felelősek vagyunk minden cselekedetért, minden mondatért, minden kis gondolatunkért. ”
„ A tudatosság az igazság utazása. Tudom, hogy ez ködösen és idealisztikusan hangzik, de nem vagyok valami boldog, és kétségbeesetten azzá szeretnék válni. Úgy érzem, hogy valahol mélyen bennem lakozik a boldogság elérésének képessége. Azt gondolom, hogy azért voltam eddig ilyen boldogtalan és összezavarodott, mert valamiért ez akartam lenni. Úgy érzem, hogy nem akarok boldogtalan lenni, legalábbis ezt mondom, de a cselekedeteim, gondolataim, vagy az, ahogyan a gondolataimat értelmezem, mást mondanak. ”
„ Az az ember cselekszik helyesen, aki hajlandó megőrizni magában a gyermekkor egy részét, és lénye egy zugát fenntartja a tovább élő álmoknak. ”
„ Valóban önzetlen cselekedetek nem léteznek. Aki mégis ezt állítja, az hamis és félrevezető frázisokat hangoztat, és szándékosan félreértelmezi az ember pszichológiáját. ”
„ Egy bölcs ember úgy éli az életét, hogy cselekszik, nem pedig a cselekvésről gondolkodik. ”
„ Mivel a szeretet inkább cselekedet, mint érzelem, akkor is szerethetjük a házastársunkat, ha nem táplálunk gyengéd érzelmeket iránta. Sőt, negatív érzelmeink ellenére is dönthetünk úgy, hogy szeretjük őt. ”
„ Széles körben elterjedt az az elképzelés, hogy a szerelem sorsszerű, erőszakos esemény, mely váratlanul érkezik, ezért csak passzív várakozással közelíthetünk felé. A szerelemre várni végzetes hiba, mert ezáltal várakozó álláspontra helyezzük saját magunkat és életünket. A szerelem azonban nem passzivitásban esik meg, mivel a szerelem aktivitás. És ha aktivitás, akkor cselekvés vagy magatartás, amely megtanulható. ”
„ Az élet egyszerű. Minél bonyolultabbnak hiszi valaki a sajátját, annál kevésbé van tisztában valós helyzetével. Ezt hosszú ideig nem értettem. De most már értem. Az ember vagy éhes, vagy jóllakott. Az ember vagy egészséges, vagy beteg. Az ember vagy hű a feleségéhez, vagy nem az. Az ember vagy él, vagy halott. Én élek. Panaszkodunk a dolgok bonyolultságára, a szürke erkölcsi árnyalataira, de közben menedékre lelünk ezekben. A kuszaság menedék a választás elől, és így a cselekvés elől is. A legtöbb helyzetben az emberek többsége szíve szerint nem tenne semmit. Sic transit gloria mundi. - Semmi sem örök. Így múlik el a világ dicsősége. ”
„ Nagyon sajátos kérdés, hogy a veszély milyen erkölcsi hatást gyakorol az egyénre, ám egyet saját tapasztalatomból megállapíthatok: ha az ember hegymászás közben egy veszélyes ponthoz érkezik, s nem vállalván a kockázatot, előtte visszafordul, lehet, hogy nagyon bölcsen cselekszik, de a jellemének árt vele. ”
„ Önmagában az, hogy tisztességes ember vagy, nem biztosítja, hogy helyesen cselekszel. ”
„ Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek, csupán tiszta szív és sok, sok szeretet. ”
„ Te is azt hiszed, hogy az élet értelme nem más, csak a szenvedély, mely egy napon áthatja szívünket, lelkünket és testünket, s aztán örökké ég, a halálig? Akármi történik is közben? S ha ezt megéltük, talán nem is éltünk hiába? Ilyen mély, ilyen gonosz, ilyen nagyszerű, ilyen embertelen a szenvedély? S talán nem is szól személynek, csak a vágynak? Ez a kérdés. Vagy mégis személynek szól, örökké és mindig csak annak az egy és titokzatos személynek, aki lehet jó, lehet rossz, de cselekedetein és tulajdonságain nem múlik a szenvedély bensősége, mely hozzákötöz? ”
„ Bizonyos értelemben tűrésre és szenvedésre születtünk, más szemszögből viszont boldogságra és azért, hogy cselekedjünk. A dolgos nap után este jön a megnyugvás, a szótlan szenvedést is követi a feloldódás, s vigaszunk lehet a jól végzett kötelesség tudata. ”
„ A szeretet hűséget jelent a kapcsolatban, a másikkal való együttes növekedés akarását, nem a hibák felfedezésével való azonnali elrohanást. A szeretet a szeretettet első helyre helyezi az életben és olyan cselekedetet eredményez, amely mindig a legjobbat ajánlja fel a másiknak. A szeretet azt jelenti, hogy a legjobbat kívánjuk és adjuk a másiknak, még annál is jobbat, mint amit magunknak adnánk. ”
„ A hallgatás akaratlagos cselekvés. Azt követeli, figyeljen arra, amit a másik mond. ”
„ Ha tudsz valamit, és nem cselekszel, az annyi, mintha nem tudnád. Van ugyanis egy kínai bölcsesség: "aki tud és nem cselekszik, az nem tud". ”
„ Már nem félek... vagy, óvatosabban, talán úgy mondhatnám, nem félek annyira. Néha csaknem kíváncsi vagyok. S egészen mélyen, minden szándékunk alján, néha azt hiszem, minden cselekedetünk alján él és hat ez a kíváncsiság, ez a vágy, a megsemmisülés vágya... ó, ez nagyon erős. Erősebb, mint a kéj. Erősebb, mint a szeretet. Ez a legerősebb, ez a vágy. De erről nem szabad beszélni, tudom. ”
„
A szeretet egyfajta vívmány. A cselekvésből származik, valamint a saját határaink megtapasztalásából. Határaink vannak a jóban, csakúgy, mint a rosszban. A szeretet alapvetően csak annak a felismerése, hogy az emberek különbözőségeiben egy mélységes közösség rejlik.
A legmélyebb szeretetként éli át mindenki, ha elfogadják őt olyannak, amilyen. Mindenki szükségszerűen olyan, amilyen, nem is tudna másmilyen lenni. Mindenki attól ő maga, hogy olyan, amilyen. Bár az illető másmilyen, mint én vagyok, és én másmilyen vagyok őhozzá képest, de mindketten elfogadjuk egymást. Ez a tulajdonképpeni szeretet. Nem az, hogy átölelek valakit, vagy ilyesmi. Az csak a felszínesség. A szeretet alapvetően nem más, mint összhangban lenni a legmélységesebb erőkkel, tehát van benne valami vallásos jellegű. Azt is mondhatjuk, hogy ez maga a vallás: összekapcsolódom valami mélységessel, anélkül, hogy fürkészném.
”
„ A sors maga a szükségszerűség, amely véletlenekben jelentkezett. Minden szó, amit kiejtünk, önmagában véletlen, akármilyen következményekkel jár is. De kövesd csak nyomon kiejtett szavaidat, meg nem gondolt cselekedeteidet, kövesd nyomon a saját tudatos és nem tudatos lelki életedben... ki fog derülni, hogy nagyon is indokolt volt, hogy ezt vagy azt mondtad vagy tettél. ”
„ Nem az a bátor ember, aki nem fél - hanem aki fél, de amit kell, mégis megcselekszi! ”
„ A szerelem nem kérdezhet sokat, mert abban a pillanatban, amint elkezdünk gondolkodni, elkezdünk félni is. Megmagyarázhatatlan félelem ez, nem is érdemes megpróbálni szavakba önteni. Talán attól félünk, hogy a másik megvet, hogy visszautasít, hogy megtörik a varázs. Lehet nevetségesen hangzik, de így van. Ezért jobb, ha a szerelem nem kérdez, hanem cselekszik. ”
„ Nem ragasztható meg a porrá tört váza. Nem zöldül ki többé fekete műanyag cserepében a kánikulától kiszáradt puszpáng. Vannak helyrehozhatatlan cselekedeteink, melyek emlékéhez mégis kényszeresen visszatérünk, hogy legalább magunkban, képzeletünkben másfelé térítsük az események folyását. Korrektúra. Jólesőn hűsítő önáltatás. Miért elemezzük akkor a múltat? Azt szokás mondani, azért, hogy ne ismétlődhessen meg. Hogy legközelebb ne hagyjuk a napon negyven fokban a cserepes puszpángot. De mi értelme az elemzésnek, ha egy vissza nem térő alkalmat szalasztottunk el? ”
„ A tétovázás gyengíti az akaratot. Nincs helye a kétségeknek. Cselekedni kell! ”
„ Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz. ”
„ Nem tudunk csak egymagunkban létezni. Ezernyi szál kapcsol össze minket embertársainkkal, és ezeken a szálakon, mint érzőidegeken, a cselekvés okként indul el, hogy azután hatásként érkezzen vissza. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: