„ Nem kellenek nagy dolgok, az apróságokban rejlik a varázslat. A varázslat az, ami többé tesz, amit elő tudsz magadból csalogatni. A varázslat az, ami mindannyiunkban ott van, és csak arra vár, hogy előjöhessen. A csodák, a megvalósult álmok, na meg a hit... mind ott rejtőzik mélyen, csak arra várva, hogy végre észrevedd, hogy a te életed is lehet más. Másabb, boldogabb, sokkal jobb annál, mint amire vágysz. Csak tudod, a varázslat van akiben egy életre elalszik a hittel, a reménnyel együtt, mert másokra hallgat. Elhiszi azt, hogy nincsenek csillagok, meg színes buborékok, közben meg bárhol vehetsz buborékfújót, és varázsolhatsz színeket az életedbe. Hiszen minden rajtad múlik. ”

„ Anyám, az álmok nem hazudnak?
Nem; csak átrendezik ingatag
és néha gépies köznapjaim; azt-
ami-van és amit általában
kívülről nézek, mert azonosulni
csak azzal tudok, ami teljesen
az enyém. ”

„ Kolumbuszt nem azért csodálom, mert fölfedezett egy világrészt, hanem mert képes volt egy föltevés alapján nekivágni az útnak. ”

„ Mi célja lehetett (...) Istennek? Ha az éjszaka rendeltetése az álom, az öntudatlanság, a nyugalom, a nagy feledés, miért kell szebbé tenni az éjszakát, mint a nappalt, miért édesebb, mint a hajnal és az este, és ha a hold, ez a lassú, elbűvölő, a napnál költőibb csillag olyan tapintatos, mintha az volna a feladata, hogy felkeresse, ami a fény elől érzékenyen elrejtőzik - miért világítja át mégis oly ragyogóan a sötétséget? És a szép hangú madarak közül a legszebb hangú énekes miért nem pihen úgy, mint a többi - miért énekli dalát a nyugtalanító homályban? Miért borul a világra ez a fátyol? Miért remeg a szív, szorong a lélek, s miért bágyad el a test? Mire való ennyiféle csábítás, ha nem az emberhez szól, aki nem is látja, hiszen ágyában fekszik. ”

„ A napkorong felbukkan a messzeségben, és a fénysugarak követhetetlen gyorsasággal végigbukfenceznek az óceán fodrain, hogy egyetlen szeszélyes ugrással az ablakomban teremjenek, és elvakítsák álmos tekintetem. (...) Olyan ez, mintha az álmaim véletlenül átcsúsztak volna velem a valóságba, ott keringenének körülöttem, a szempilláim, az ajkam simogatnák, hívnának a túlsó partra. Álom és valóság között lebegve szárnyaira emel ez az édes áramlat - elhiszem egy pillanatra, hogy valahol, túl a tengereken, tényleg létezik az az álomvilág. Én tudom. Én már jártam ott. ”

„ Sötét minden, mint szürkületkor egy borús napon, csak egy kevés fény dereng, hogy lássam, nincs semmi látnivaló. Én pedig ott rohanok úttalan utakon a homályban, és csak keresek, keresek, keresek valamit, egyre kétségbeesettebben. Ahogy múlik az idő, próbálok gyorsabban futni, de ettől csak még ügyetlenebbül csetlek-botlok... Aztán mindig eljön az az álombéli pillanat - és hiába érzem, hogy közeledik, mégse tudok soha felébredni, mielőtt utolérne -, amikor már nem emlékszem rá, mit is keresek. Amikor rájövök, hogy nincs is itt mit keresnem, hogy nem fogok találni semmit, hogy soha nem is létezett semmi más, csak ez a kietlen, kihalt erdő, és soha nem lesz semmi más... semmi, de semmi. ”

„ Amikor összeomlik egy nagy álom, mindig marad helye egy kicsinek. Személyesnek. Meglehet, hogy éppen az ilyen kis álmok révén lehet valami nagyot alkotni, nem igaz? ”

„ Az ambíció egy álom, amit egy V8-as motor hajt. ”

„ Bármihez, amit megtehetsz vagy megálmodsz... fogj hozzá! A merészségben zsenialitás, erő és varázslat rejlik. ”

„ A szerelem persze nem olvadt el az évszak változásával. Az álmodozás folytatódott, de már a múltból táplálkozott. Nem volt min híznia. És az új évszak is változásokat hozott. Úgy éreztem, a tél a szerelem időszaka, nem a tavasz. Télen a lakható világ annyira összehúzódott: abban a kicsi, zárt világban, amelyben éltünk, képtelen remények teremtek. De a tavasz leleplezte a hely eredeti rajzát: a hosszú barna utakat, a régi, repedezett járdákat a talpunk alatt, a téli viharok alatt letört ágakat, amelyeket el kellett takarítani az udvarokról. A tavasz napvilágra hozta a távolságokat, olyannak mutatta őket, amilyenek voltak. ”

„ Ha a saját világod nem hagy álmodni, keress olyat, ahol tudsz. ”

„ Mennyi optimizmus kell ahhoz, hogy az élet ne törje meg az embert? Mennyi kitartás, hogy átlépjünk a csalódottságokon? Mikor összetörik a szívünk, mert elrabolják tőle az álmokat, vajon csillagpor marad utána, mint a világűrben szétrobbant csillagok helyén? És nem tehetünk semmit, mert a döntések, a magunké vagy másoké egymás után és egymásba kapaszkodva sodorják magukkal az életünket. ”

„ Az álomvilág magába zár, de simogat, nem eltemet,
Benned él, mert nem lesz másé, a sírba is majd elviszed. ”

„ Egyszerűen el kell határozni, hogy az iránytű, amivel kijelöljük, hogy merre menjünk, az ne a félelem legyen. Ne kelljen már menekülni. El kell kezdeni az iránytűt a vággyal összekötni! Azt csinálom, amit akarok, és nem tart vissza a félelem. ”

„ Mindent elviszek és mindent itt hagyok,
Sohasem voltam és sohasem vagyok,
Te álmodj engem, álmodj tovább,
Soha nem veszíthetsz el. ”

„ Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk - meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed." ”

„ Az alvó ráébredt, hogy a világ sokszínű és érdekes, sokkal szebb, mint az álom, amit összetévesztett a valósággal. ”

„ Vannak álmok, amelyek nem szállnak el az ébredéssel. Ez azonban annyira valószerűnek hat, mintha nem is lenne álom. Mintha tényleg megtörtént volna. ”

„ Tudnom kell, van-e remény. Fél éjszakán át sóhajtoztam éber álomban. Várom, hogy kezed, szemed, ajkad... holnap végre láthatom. ”

„ Élem az életem, vagy álmodom, hogy élek,
Mint a remény rabjai, néha a szabadságtól félek. ”

„ Hiszen a múlt, az elsüllyedt idő s az előttünk járó emberek hol lennének máshol, itt laknak bennünk és körülöttünk, az elmúlt napokból és az elenyészett emberekből tapad össze a föld, a kövek a csontjai, az elfutó felhők az órák, az ember nem csak a jövőjét képzeli maga elé újra és újra, de megálmodja a múltat is, a földet, amin jár, a vizet, amiben megmeríti az arcát, a felhőket, ahová feldobálja a szavait. ”

„ Mi, akik ezeren és ezeren vagyunk, egyformán közönségesek, egyformán szegények, mit álmodoznánk mi a szerelemről? A szerelem egy kis meztelen kölyök, aki csak meleg, kényelmes termekben érzi jól magát; a mi fűtetlen szobáinkban megfagyna szegény. ”

„ Gyerekként vagy fiatalon nem álmodtam se jót, se rosszat, csak az öregség sodorja újra meg újra felém a múlt hordalékából keményre gyúrt iszonyatot, amely azért olyan riasztó, mert feszesebbre komponált, tragikusabb, mint bármikor is átélhettem volna, hiszen a valóságban egyszer sem történt meg velem az, amitől sikoltozva ébredek. ”

„ Az álmodó olyan ember, aki csak holdfényél tud eligazodni, a büntetése pedig az, hogy mindenki másnál korábban látja meg a hajnalt. ”

„ A valószínűtlenről való álmodozásra létezik egy szó, mégpedig az, hogy remény. ”

„ Minden reggel kényszerítem magam, hogy keressem a csodákat, és mikor megtalálom, álljak is meg fölöttük egy pillanatra, és legyek boldog. Vagy néha büszke. Meg kell tanulnom büszkének lenni, hiszen enélkül minden csoda kutatása, elérése értelmét vesztené. ”

„ Én hiszem, hogy egy új napban a váratlansága a szép. (...) Olyan nagyszerű felébredni egy ilyen aranyló, gyönyörű reggelen, és felkelés előtt vagy tíz percig álmodozni arról a rengeteg csodálatos dologról, ami az est leszállta előtt velem történhet. ”

„ Mondd! Te mitől lennél a legboldogabb a világon?
Csak kívánnod kellene, és teljesülne egy álom.
Ha a Mennyországban ébrednél,
ha állna az idő a szobádban,
hinnél-e vajon a csodákban? ”

„ Voltam falánk lettem undorodó
immáron mindkettőt utálom
csak ami bennem van még rejtező
azt fürkészem amíg meg nem találom. ”

„ Nem lenne isteni embergyerekeknél is bevezetni a téli álmot? Igazán élvezet volna eligazgatni egy árvaházat, ha az ember október elsején ágyba dugná az aranyos kicsikéket, és ott maradnának április huszonkettedikéig! ”

„ Felejteni akar - mindent, mindent elfelejteni. Mintha minden, ami eddig történt, csak álom lett volna. Elmúlt, szétfoszlott, elég volt - elege van a régi életéből, a régi érzelmekből. Újnak, idegennek, védtelennek érzi magát, kiforratlannak, akinek mindent elölről kell kezdenie. Teljesen idegen ebben az új világban, telve félelemmel. ”

„ A remény (...) nem élvezet, nem gyönyör. A remény pusztán az elme trükkje, hogy megvigasztaljon, hogy meggyőzzön, hogy a ma elmúlt, de holnap minden rendben lesz. Ma szenvedtek, de holnap nem fogtok. Csupán álmodoztok, reménykedtek, ábrándoztok. ”

„ Mély a kétségbeesés kútja. Egy szakadék, amely elnyeli az álmokat. ”

„ Szörnyen sajnálom, hogy nemrég kigyógyultam egy pihentető amnéziából. Ha lesz időm, utánanézek, miként lehetne visszaesni. Káprázatos lenne, ha legott elsüllyedhetnék az emlékezetkiesésben, mihelyst megfájdulok magamnak. ”

„ Talán nem leszünk annyira boldogok, mint ahogy mindig is álmodtad, de... most először engedjük magunkat tényleg annak lenni, akik vagyunk. ”