A címkéhez 4 666 idézet tartozik


Az a rettenetes üresség az érintéskor, mint mikor belépsz egy házba, amely, úgy hiszed, tele van emberekkel, akiket szeretsz, és üresen találod, még a bútorok is eltűntek. Szobáról szobára körbemész, hallod a csupasz padlón a lépteid visszhangját. Hangod az üres falakról visszaverődik, ahol még látni a fényképkeretek vonalát, mint egy holttest körüli krétarajzot. Elment.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül. Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett. Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral. Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg. Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tudják, hogy az előre elkészített terv ritkán alkalmazkodik az eseményekhez. Az eshetőségeken nem tudnak úgy úrrá lenni, hogy kényük-kedvük szerint bánjanak velük. Nem állapodhatunk meg előre a sorssal. A holnap szófogadatlan. A véletlennek nincs fegyelme. Ezért lesik ők a véletlent, és hosszas bevezetés nélkül, rögtön melléje szegődnek. Nincs tervük, vázlatuk, mintájuk, nem kész öltözetben lépnek a váratlan elé. Fejest ugranak a sötétbe.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem tudjuk értékelni a dolgokat - nem a hírük, hanem a természetük szerint kell döntenünk róluk. Nincs bennük semmi nagyszerű, hogy értelmünket magukhoz édesgessék, csak éppen megszoktuk, hogy bámuljuk őket. Hiszen nem azért dicsérik mindezt, mert kívánatos, hanem azért kívánják, mert feldicsérték, s miután egyesek tévedéséből mindenki tévedése lett, mindenki tévedéséből így lesz egyesek tévedése.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nem hinném, hogy van olyan állapot, amikor egyetlen aggályod sincs. De ilyen az élet. Az élet akadályok és félelmek nélkül unalmas, és harc nélkül semmit sem ér, nem igaz? Ha egy falon átjutsz, lesz előtted egy másik. De ha az egyiken túljutsz, meglesz az erőd, hogy túljuss a következőn is. És ha visszanézel és látod az akadályokat, amiken átjutottál, azt mondhatod, hogy "Wow, mennyi akadályt leküzdöttem!" és nevethetsz rajta.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindenki a szeretetre vágyik, mindenki azt éhezi. Ugyanakkor a többségük feláldoz valamit. Szinte mindenki. Szerelmet, barátságokat, családot, egészséget, karriert... csak épp mindig nézd meg, hogy mi éri meg az áldozatot. Ne félj egyedül élni addig, amíg nem jön a nagy szerelem, amíg meg nem valósítod magad, hiszen nem arra van szükséged, hogy egy másik feled legyen, valaki, aki ugyanannyira fél egyébként, mint te... arra van szükséged, hogy egész legyél és az egészet kapd meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Leszáll az este. Szavak keringenek a foszladozó ég alatt,
kinn a városban, benn a falak közt, a fejemben is.
Fázom így, pedig melegem van, fázom mégis, hiányzol. Zúg az idő.
A keringő szavak után nyúlok, leírok egyet-kettőt, elmúlik
egy nap. Zúg, zakatol az Idő. És telik. És múlik.
Aztán megáll.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért - te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szellemesség elbűvölhet, a nemes viselkedés tiszteletet vagy akár félelmet is ébreszthet, hányattatások idején azonban, amikor tettekre van leginkább szükség, semmi sem ér többet a józan észnél.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Életünkben a legemberibb dolog, amit tehetünk, hogy megtanuljuk kifejezni legőszintébb érzéseinket és meggyőződéseinket, és vállaljuk értük a következményeket. Ez a szeretet első követelménye, mely egyben sebezhetővé is tesz minket a többiekkel szemben, akik talán kinevetnek. Mégis, sebezhetőségünk az egyetlen, amit az embereknek adhatunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Persze félelmetes,
hogy akivel vitázok, én magam vagyok.
Teremtek, rombolok, pusztítva, nemzőn játszok.
Honnan szabadult ide e gonosz kölyök, aki vagyok?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Elsősorban az érzelmek, a hangulat, a benyomások azok, amelyek - legyőzve az időt - mindig aktuálisak tudnak maradni az életünkben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Olyan korban élünk, amikor az emberek szívesebben elfogadják az abszurd összeesküvés-elméletet, mint a tényeket, az egyszerű, megfigyelhető igazságot. Mintha összekeverték volna a valódi életet a fantáziálással.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csak ennek van értelme. Szeretni valakit ''csak''. Ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett. Érted, neked. Minden más őrültség. Megfelelni elvárásoknak, kötelességeknek, feladatoknak. És közben nem élni, nem szeretni. Ez az őrültség. Hiába próbálsz felhozni ellene millió érvet és egy másik mellett szintén milliót. Mert ez az, aminek valójában semmi értelme. Ez az igazi őrültség. Érveket és ellenérveket gyártani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Csend kell ahhoz, hogy megérezzük a mindenséget, hogy meghallhassuk az örökkévalóság szavát. A Csend az örökkévalóság alkotórésze. A világ elmúlik, de a Csend megmarad, azért érezzük azt, hogy mérhetetlen erő és el nem érhető bölcsesség rejlik a Csendben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bizonyos kérdések még csak választ sem érdemelnek. Milyen színű az absztrakció? Milyen illata van a reménynek? Ha egy kérdés grammatikailag helyesen megfogalmazható, még nem feltétlenül lesz értelmes, vagy komoly odafigyelésre méltó.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Apának igaza volt: olykor jó, ha az emberek elmennek. Ha Jenny nem utazott volna el, akkor sose írtam volna meg neki azt a levelet. És végül nagymamának is igaza volt, sose késő valakinek elmondani, mit érzünk iránta.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha azt hiszed, él egyetlen értelmes ember is, nem tudsz semmit az emberekről.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nincs tökéletes, probléma nélküli élet, a küzdésmentes jólétben elpuhulna a test, és elbutulna az elme. (...) Nem azok az életélvezők, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni abból, amijük van.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Éjjel, patika, utca, lámpa,
értelmetlen, halotti fény.
Élj még húsz évet - mindhiába,
akkor is így lesz. Nincs remény.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A sírás az egyszerű nőknek való. A csinos nők elmennek vásárolni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Van egy elmélet, amely szerint ha az ember tudja, hogy mindent megtett, akkor a kudarcot is sokkal könnyebben viseli. Szerintem ez nem igaz. Azt hiszem, az lehet a legrosszabb, ha az ember, ahogy csak tud, dolgozik, gürcöl, kifacsarja a tehetsége legutolsó cseppjét is magából, majd kiderül számára, hogy csak az idejét fecsérelte, és fel sem ér a feladathoz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A türelem vonzza, a türelmetlenség pedig taszítja a magasabb tudás kincseit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sose búsúlj! úgyis késő;
Ami elmúlt, vissza nem jő.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ahogy megláttam magát, megbillent bennem valami, az értelmem csődöt mondott. Fel voltam háborodva, hogy ilyesmi megeshet velem! Teljes erőmből tiltakoztam. De sem a tiltakozás, sem az önámítás nem használt. Sose hittem, hogy ilyen szerelem létezik... hogy az ember egy napon számot vet magával, s azt mondja: bármi legyen az ára, mellette maradok! Nem bírom ki nélküle.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mert voltál: a világ értelme is megváltozott.
Üres szavakban te vagy a tartalom.
Lényed ereje valóságba emel képzelt örömöket.
S a feneketlen égbolton
te vagy a biztos pont
hová értelmetlen életemet kapcsolom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vigyázz: a boldogság nem öröm! Az örömhöz sok minden kell: siker, szerencse, pénz, gondtalanság, vágyad, reményed, szerelmed, sóvárgásod beteljesülése. A boldogsághoz nem kell semmi. Ami van, az is fölösleges. Nincs benne ragaszkodás, birtoklás, szomjúság. Örökös hiány csak a boldogtalanságban van, de a boldogságban nem hiányzik semmi és senki. Ez a te mennyországod állapota.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden ember egy magában álló sziget, a szó valódi értelmében, és csak akkor emelhet hidakat más szigetek felé, ha akar és tud is mindenekelőtt önmaga lenni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Van, aki mellett nem tudsz elmenni. Képtelenség. Meglátod, és egyszerűen érzed, hogy köze van hozzád. Nem tudod a hogyant, csak érzed: azt, hogy a tiéd, hogy hozzád tartozik, bele az életedbe. Nem kell keresni a pillanatokat, jönnek azok maguktól. Beszáguldanak az életünkbe és szebbé teszik azt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden emberi hiba türelmetlenség, a módszeresség idő előtti megszakítása.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne mint fiú menjen oda, hanem mint férfi. (...) Mint férfi, akin végigszántottak a múlt és jelen csapásai, de aki mégis előrenéz, egy új és egy szebb élet felé. Kérje meg, hogy tartson ki maga mellett. Gondoljon arra, hogy egymás iránt érzett szerelmük igazán gyilkos tűzben állta ki a próbát. Mindketten hajlandók voltak egymásért feláldozni életüket. Ennél csak nem kell nagyobb bizonyíték?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt mondják, egy szerelmes éppannyira titkolózik szerelme tárgya előtt, mint az őelőtte.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egy adott párkapcsolat kialakulásánál személyiségvonások befolyásolják a stabilitást és a harmóniát. Az önzés, a türelmetlenség, a makacsság, a gyávaság, a megalkuvás, ez mind-mind látható egy embernél. És nemcsak látható, hanem az illető ember verbálisan is, szavakban is minderről úgy beszél, hogy nem is tudja, hogy ő valójában ezt mutatja.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Fűvel-fával lefeküdtem, igen. Mert, végső soron, úgy tekintettem a nemiségemet, mint valami eszközt, amivel elérhetem, amit mindenki keres: az elismerést, a gyönyört, az önbecsülést, s ami még fontosabb: a szerelmet és a gyengédséget. Ez talán valami beteges dolog?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás