„ Azon töprengeni, hogy szerelme az "igazi"-e (...) - ez a boldogtalanság receptje. Tudva azt, hogy olyan döntést hozott, amelyet nem változtathat meg, lehetővé teszi, hogy energiáit inkább a kapcsolat javításába fektesse, minthogy folyamatosan újabb keresésbe bocsátkozna. ”
„ Ne kergess álmot, mert azzal nem oldod meg a helyzetedet, csak keserűséget élesztgetsz szívedben, mert elfog a türelmetlenség. (...) A fantáziálás: menekülés a valóság elől. ”
„ Az Eigeren a képzelet szüleményei hamar egybemosódnak a valósággal, és az Eigerwand vasúti megálló a kelleténél jobban emlékeztetett arra az évek óta vissza-visszatérő álomra, amelyben valami végeérhetetlen mászás során éppen az életemért küzdök a viharban, amikor a hegyoldalba vágott ajtóra bukkanok. Az ajtó mögött kandallóval fűtött szoba, kényelmes ágy, az asztalon gőzölgő étel, de álmomban ez az ajtó rendszerint zárva van. ”
„ Szerelmük, mint az acél, fehér izzásig hevült, és olyankor nem gondoltak a holnapra. Egymás karjában és az ölelésben kerestek védelmet a világ ellen. ”
„ Hatalmas hajókofferek és kincsesládák vannak tele bennem az irántad való érzelmekkel. De a hozzájuk illő kulcs is ott van. ”
„ Ha már a fekélyig a gyomrára ment egy ártalmas személy, azért fohászkodjék, hogy vele essen meg mindaz, amit magának kívánt. Ha még ennyire se bosszúálló alkat, akkor óhajtsa az illető elmeállapotának, sorsának higiénikusabbra fordulását. Ez azért szokott hatni, mert a mentálisan egészséges, kiegyensúlyozott ember nem fondorkodik gyűlölséggel. ”
„ Az élet egy befejezett, kész feladat, amelynek elviselésétől senki sem kíván idő előtt megszabadulni. Végigélik az emberek az életüket, mint az esztendő különböző évszakai tökéletes bizonysággal következnek. Mindenkinek van tavasza, piros nyara, hosszadalmasan ásító ősze, megnyugtató tele. Élet, amely pontosan igazodik a kalendáriumhoz. Vannak fiatal napok, vannak öreg napok, jönnek és mennek ködök, szomorgó esők, májusok, novemberek, jó és rossz kedvek, ájtatosságok és káromkodások, betegségek és ropogó egészségek. Senki sem csodálkozik az életen, amint nem lep meg különösebben a tavasz áhítatos napsugara és nem váratlan az ősznek mogorvasága. Bolond az, akinek nem tetszik, hogy elmúlik a nyár. Okos ember megnyugszik a tél hótakarója alatt, az örökös némaságban, az emberhangtalan magányban. ”
„ Ha egy nap telefonál egy ismeretlen férfi, beszélget velünk egy picit, nem céloz semmire, nem mond semmi különöset, de megajándékoz minket a figyelmével, ami ritkán esik meg velünk, képesek vagyunk még aznap este ágyba bújni vele, viszonylag szerelmesen. Ilyenek vagyunk, és nincs ebben semmi rossz: a nő természeténél fogva könnyedén kitárja magát a szeretetnek. ”
„ Nem lehet eléggé alázatosan, elég türelmesen fogadni az élet ajándékait, de nem lehet eléggé vigyázni arra sem, hogy ne adjuk oda szívünket egészen és feltétel nélkül eleveneknek. Aki feltétel nélkül élőkhöz köti érzéseit, szenved és elpusztul. Nem hirdetek közönyt, sem pökhendi fölényt, sem ridegséget. Csak éppen ezt: szeress, de módjával. Ne higgyél azoknak, akik a lángot, a megsemmisülést, a teljes odaadást követelik. Uzsorások ezek, ha karmaik közé kerülsz, kiszívják véred és érzéseid, s aztán elpusztulsz. Örülj a fénynek, szeress, hálás is lehetsz, de valamit tartsál meg magadnak. Nem kell sokat beszélni erről. Mosolyogni kell, örülni az életnek, s pontosan annyit adni, amennyit kapsz. ”
„ A töprengés éppoly veszedelmes, mint a félelem. ”
„ Vészhelyzetben a tenni akarás sürgető érzése lesz úrrá az elmén és a szíven, egy tébolyodott késztetés, amely még a rosszul elsült akciót is többre tartja a tétlenségnél. ”
„ Ritka adomány, ha valaki semmilyen. Azok, akik ilyen zseniálisan semmilyenek tudtak lenni, rendszerint sokra viszik. Az egésznek az a titka, hogy akinek dolga akad velük, saját vágyaikat és félelmeiket vetítik rá a semmilyen háttérre. A semmilyenek mindig szerencsések. ”
„
Nem érti szív, nem érti elme sem,
hogy mint szeretlek, én szerelmesem.
”
„ Ne legyél ám türelmetlen, ezen a világon mindennek rendelt ideje van. ”
„ Az ember nem vehet rá senkit, hogy szerelmes legyen belé. Amikor pedig valami félresiklik, nem kényszeríthetjük a másikat, hogy mellettünk maradjon. ”
„ Hős az, aki a félelmét pozitív energiává tudja változtatni. A hős meglovagolja a félelmét. Egy katonának a legkínzóbb félelme, hogy félni fog. ”
„ Meg kell hallanunk a gyermek hangját, aki egykor mi voltunk, s aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírást talán visszafojthatjuk, de a hangját nem némíthatjuk el. Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek, mert övék a Mennyek Országa. Ha nem születünk újjá, ha nem vagyunk képesek az életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme tovább élnünk. ”
„ Amikor az ember úgy lesi-várja valakinek a jöttét, (...) és amikor a távollétében az ember nem tud másra gondolni, egyedül csak őrá, amikor semmi és senki nem fontos, csak ő, egyedül csak ő, és amikor az ember úgy érzi, most adni szeretne, mindent-mindent nekiadni, ráhalmozni - akkor szerelmes. ”
„ Csak annyira ápolgassátok testeteket, amennyire a jó egészség igényli. Keményebben kell bánni vele, hogy kifogástalanul engedelmeskedjék a léleknek. ”
„
Ha fölcsendül egy hang a multból:
A Te ezüst hangod repül felém
S én úgy foglak áldani újból,
Mint szerelmünknek édes reggelén;
Ha epedő dal száll föl szivemből,
Teneked legyen szentelve dalom,
Hiszen Te voltál, aki szeretni,
Aki dalolni
Megtanitottál, édes angyalom!
”
„ Ha az emberre valaki szeretettel néz, az olyan, mint a napfény, amely az alvó magot kihozza a földből. Télen miért nem virágzik a cseresznyefa? Mert nem látja értelmét a kibontakozásnak, tudja, hogy a fagy elpusztítaná a szirmait, nem bízik a környezetében, érzi, hogy veszélyben van. Az emberi szívben is megbújik egy kis bimbó, de ha nincs, aki kedvesen rámosolyogjon, hozzá szóljon, akkor inkább bezárva marad. ”
„ A hétköznapok nem arra vannak kitalálva, hogy az ember az üdvösségen vagy az évek értelmén gondolkodjék, még a papok is bevallják, hogy aki folyton felszegett fejjel jár, előbb-utóbb megbicsaklott lábbal gödörbe zuhan. ”
„ Szív hiányában az elme mindent túlanalizál, és ennek végeérhetetlen ördögköreiben forogva az ember nem jut egyről a kettőre az igazolások világában. ”
„ Nemegyszer hangzik el az a feltételezés, miszerint a féltékenységben lemérhető a szerelem foka, vagyis minél féltékenyebb valaki, annál szerelmesebb. Ez természetesen tévedés. Minél féltékenyebb valaki, annál inkább tulajdonorientált, egoista a beállítottsága, és énje a legkevésbé sem erős, hanem éppen ellenkezőleg, gyenge. Ha partnerünk új szerelemmel fordul egy másik ember felé, azt személyes sértésként és énünkre gyakorolt befolyásként értelmezzük. ”
„
Várod azt, hogy megérintselek.
Mert remegni vágysz,
És ellentmondani,
De a tested szerelmet készül vallani.
”
„ Az elme kizárólag a megszokott, bejáratott helyzetekben képes mindent kontroll alatt tartani. Ha bármi új, szokatlan, vagy az élethez alapvetően fontos dolog történik, az elme azonnal leáll. ”
„ Amíg képesek lesznek meghatódni egy moll akkord hallatán; amíg könnybe lábad a szemük, ha két szerelmes egymásra talál; amíg gyanakvó szívükben jut hely a kockázat vállalására, és mernek Isten arcába nevetni, addig van remény a megmenekülésre. Ha mindez kiveszett az emberekből, megértek a pusztulásra. ”
„ De nemcsak embereket gyűlöl. Gyűlöl maga körül minden szándékot, akár karrierre irányul, dicsőségre, akár egy nő megszerzésére. Gyűlöli, ha megvárakoztatják, mert úgy érzi, az idejével együtt őt magát is semmibe veszik, ha pontosan jönnek hozzá, azt hiszi, csak azért teszik, mert minél hamarabb túl akarnak esni a találkozáson vele. Pedig már elmúlt hatvanéves, honnan veszi az erőt ennyi gyűlölethez? ”
„
Hidd el, hogy nem rosszból mondom neked el,
Minden napod ugyanaz a monoton menet,
Az évek csak telnek, de nem repülnek,
A vágyaid veled együtt elmerülnek.
”
„ Nemcsak a korosodó szomszédasszonyok szenvedélye beleártani magukat mások dolgaiba. Szeretünk mi magunk is beavatkozni embertársaink sorsába. Vannak aztán, akik valósággal hivatásnak érzik ezt a hajlamukat. Igyekeznek olyan formába önteni, hogy ezt a beavatkozást mások számára elviselhetővé, sőt élvezetessé tegyék. Óriási erőfeszítéssel szem-, fül- és elmegyönyörködtető, szívszorító műveket állítanak elő, hogy egy alkalmas pillanatban az elragadtatott figyelőt váratlanul vállon ragadják: "Du musst dein Leben ändern!" - Másképp kell élned! ”
„ Tudom, milyen türelmetlennek lenni. Mindent tönkretesz: a pillanatokat, a napjaidat, mindent, mert már ott akarsz lenni, amire még meg sem értél. Bízz abban, hogy van tökéletes időzítés, ami téged támogat, téged erősít, mert azt akarja, hogy el tudd viselni azt, ami rád vár. ”
„ Egy nő, aki figyelmesen végighallgatja az embert... nagy szó! Az én életemből ez mindig hiányzott. ”
„ Ha meg akarom találni az igaz szerelmet, először is magamat kell megtalálnom. ”
„ Az élet élménye, mely naponta újrakezdődik, az üde, vidám, szerelmes élet a lombok között remegett, a levegőben lüktetett, a vízen tükröződött. ”
„
Nincs nála nagyobb jó,
mert ez a kincs.
Úgy hívják: élet.
Értelme nincs.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: