„ A szerelmes emberről köztudomású, hogy vak. Súlyosabb esetekben hülye is. Szinte csodálatos, hogy ennek az állapotnak kutatására és gyógyítására még nem gondolt az orvostudomány. ”
„ Az északiaknál sose lehet tudni, (...) elképzelhető, hogy a jeges szavak forró érzelmeket takarnak. ”
„ Mert mi más értelme lenne az életnek? Hozd ki azt, ami benned van, ne rejtegesd, szeresd, vállald fel, dolgozz rajta, mutasd meg. Idővel megéri majd. ”
„ Az élet értelme maga a gyűlölet. ”
„ Elkerülte figyelmedet a hír, hogy divatba jött a szerelem? Mostantól kezdve nem szégyenletesek az emberi érzelmek, talán még az sem ciki, ha olykor boldog az ember. Az értékek válságát felváltotta az értéktelenség válsága, hála az égnek. ”
„ Én azt hiszem, nincs más hatalom, az Isten kegyelmén kívül, amely egy emberi szívet megnyisson, és az eltemetett titkot akár szóban, akár jelképben kifejezze. Ha valakinek ilyen titok nyomja a lelkét, az kénytelen magában hordozni, amíg eljön a nap, amikor minden titok kivilágosodik. ”
„ Az elmés mondások többnyire ismétlések. ”
„
Mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az,
Hogy kinek látszol, és kinek játszol,
Hiszen elmúlsz húsz, és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben.
”
„
Szerelmes az elmúlásba
Minden a világon,
Engem csak te menthetsz meg.
”
„ Az ember akkor tesz legtöbbet jövőjéért, ha nem is gondol rá - ha úgy éli meg a jelen pillanatot, hogy az az Egész! Ezekből a teljes odaadással megoldott jelen percekből áll majd össze a jövendőd - szinte önmagától. Ha előre sandítasz, figyelmedet s erődet ellopod a jelentől: gondatlanul vetsz, és ezért aratásod is szánalmas lesz. ”
„ Egyszerűen csak a zene szépségeit élvezem és csodálom Mozart bámulatos művészetét, amely a hat hang mindegyikének megadta a maga saját és különleges karakterét és minden egyes cselekvő személyt éles árnyalással választott el a többitől, úgyhogy - teljesen megfeledkezve az abszolút valószerűségről - a feltételezett valóság mélységét csodálom, s a józan emberi értelmem elhallgat. ”
„ A férfiakról alkotott képe egyoldalú volt, de hiteles: a férfiak a nemi szerveik foglyai, a nők pedig a paradicsomba vezető kapu kulcsának birtokosai. A férfiak és nők kapcsolatáról alkotott elméletei brutálisan őszinték és állatiasak voltak, és egész életében kitartott mellettük. ”
„
Csak száll a por a finom esti légbe,
S örökre egyesülve benne réved
az elmúló - kifogyhatatlan élet.
”
„ A sorsuk ellen vétők többszörösen fizetnek a türelmetlenségükért. ”
„ Klingsor a bűvös szemüveg segítségével átlátott a takarón, az ingen, a bőrön, bele Lancelot testébe, és figyelemmel kísérhette a kis életszellemek pajzán játékait, amint a vérerek labirintusain kergették egymást fel-alá. Sokáig tartott, amíg a Szerelmet megtalálta közöttük. De végre rálelt: ott ült a Szerelem lovagló helyzetben Lancelot hátgerincén, és egy kicsi tollseprűvel csiklandozta. Azután elunta ezt a játékot, ügyesen bebújt a tüdő lebernyegei közé, és összeszorította a lovag szívét. De ezt is régi tréfának találhatta, mert beült az aortába, és a vérfolyamon felszállíttatta magát az agyba. Itt egy ideig babrált a finom tekervények között, kivett mindenfélét a fiókokból, meg visszatette, azután belezavarodott a vonalkák rendszerébe, ásított egyet és Lancelot száján át kiugrott az ágyra. Leült az ágy szélére lábát lóbálva és kis tükörben nézegette magát, mert a Szerelem nagyon hiú. Pedig nem volt szép a Szerelem: sovány volt és sápadt, nyugtalan és idomtalan, és a sok erőlködéstől kidagadtak az erei. De ő nem látta, hogy milyen csúnya, mert köztudomású, hogy a Szerelem vak. ”
„ Nem gondolom azt, hogy teljesen felszámolhatjuk a félelmet. Életünk részét képezi a bizalommal, a bánattal és az örömmel együtt. Ami felszabadít bennünket, az az, ha nem félünk többé félni. ”
„ A jövendő generációk boldogsága... Ki tudhatja előre, hogy miből áll? Ki beszélt ezekkel a jövendő generációkkal? Ki tudja, milyen bálványokat fognak ők imádni? Annyit változott a boldogság fogalma a századok folyamán, hogy senki se veheti magának a bátorságot, hogy előre meghatározza. Attól nem leszünk boldogok, hogy fehér kenyéren taposunk, és belefulladunk a tejbe. De már ma azok lehetünk, ha megosztozunk másokkal a szűkölködésben. Ha csak a "boldogsággal" és a szaporodással törődünk, értelmetlenül népesítjük be a Földet, és egy félelmetes társadalmat hozunk létre. ”
„ Aki arra törekszik, hogy értelmes ember legyen belőle, annak nem marad ideje a csintalankodásra; ez a hajlam elmúlik magától. ”
„ Ordít rólad, hogy valami Vezúv-féle fortyog benned. (...) Lehet, hogy rosszul fejezem ki magam. A legtöbb szerelmes megvakul, bezárul a külvilágra, mintegy kiposzterozza magát: hagyjatok békén, foglalt vagyok! Te meg ragyogsz, kívül-belül. Majdnem olyanfélén, mint a facér bigék. Na, ez a majdnem zavart össze engem. Úgy rémlett, mintha egyszerre nyomnád a gázt és a féket. ”
„ Mielőtt megismertelek, Bella, az életem olyan volt, mint egy holdtalan éjszaka. Nagyon sötét, de azért akadtak csillagok, az értelem apró fénypontjai... Aztán egyszer csak te átszáguldottál az egemen, mint valami meteor, s hirtelen minden lángba borult, minden csupa szépség és ragyogás lett. Amikor elváltunk, amikor a meteor lehullt a láthatár mögé, minden elsötétült. Csakhogy a szememet már elvakította a fény: nem láttam többé a csillagokat. És így már nem volt értelme semminek. ”
„ Nem lehet mindig bátornak lenni, létezik jogos félelem, de a bátorság és az ostobaság között van különbség. A buddhisták azt mondják, hogy a bátrak nem azért bátrak, mert soha nem félnek, hanem attól bátrak, hogy meghitt jó viszonyban vannak a félelmeikkel. ”
„ Ne féljünk a kínálkozó kalandoktól, a szerelmektől, az utazásoktól, a változásoktól, a vereségektől, a kudarcoktól, ne akarjunk mindig jól járni! Aki nem viseli el, hogy néha behúznak neki egyet, sőt uramfia, még ki is ütik, az nem lehet bokszoló, nem mehet be a ringbe. ”
„ Légy türelmes, keresd a harmóniát, ne rágódj tovább az én vagy te, élet vagy halál, feledés vagy túlvilág, most vagy akkor kérdésén, kovácsolj új tervet. ”
„ Életem minden boldogságáért neked tartozom. Végtelen türelmes voltál velem, és hihetetlenül jó! Engem minden elhagyott, csak a jóságod bizonyossága nem! Nem hiszem, hogy két ember boldogabb lehet annál, mint mi voltunk! ”
„
Az aki voltam,
egy fényképről néz vissza rám,
És nem hasonlít már
múlt és jelen.
Valami elmúlt, lassan felnőttem én.
”
„ Van, hogy tehetetlennek bizonyulunk kívánságainkkal, vágyainkkal vagy ösztöneinkkel szemben, és ez gyakran elviselhetetlen fájdalmat okoz. Ez az érzés végig fog kísérni életeden; olykor megfeledkezel róla, olykor rögeszmeként telepszik majd rád. Az élet művészetéhez az is hozzátartozik, hogy képesek legyünk legyűrni tehetetlenségünket egy szerelmi kapcsolatban, képesek legyünk kiegyenlíteni egy erőfölényen alapuló viszonyt vagy lerázni magunkról az elnyomottság érzését. Ez nem könnyű feladat, mert a tehetetlenség gyakran félelmet szül - a félelem pedig kaput nyit a gyengeségnek, és aláássa egész viselkedésünket, az értelmünket, a józan eszünket. ”
„ A lovak szájába zablát teszünk, hogy engedelmeskedjenek nekünk, így irányítjuk egész testüket. A hajók, bármily nagyok és bármekkora viharban sodródnak, kis kormánylapáttal irányíthatók a kormányos akarata szerint. Ugyanígy a nyelv sem nagy, mégis sokat tesz. Nézd az apró tüzet, milyen sok anyagot felgyújt; és a nyelv tűz: kiszínezi a valótlanságot. ”
„ Nagy erőforrásoknak kell rejleniük elménkben és szívünkben ahhoz, hogy méltányoljuk az őszinteséget akkor is, ha megsebez minket, vagy hogy őszinték legyünk anélkül, hogy őszinteségünk sértő volna. Kevés ember elég gerinces ahhoz, hogy elviselje és megmondja az igazat. ”
„ A jó cselekedet sosem olyan jó, mint amikor nem vagy tudatában annak, hogy az jó - annyira elmerülsz a cselekedetben, hogy teljesen önfeledten vagy jó és erényes. A bal kezednek fogalma sincs arról, hogy jobbod valami jót és dicséretre méltót tesz. ”
„ Az illúziók a meghalt szépségek hazajáró lelkei, csak ott villóznak, hol temető van; de nekünk meg kell mentenünk a haláltól életünk rejtelmes szépségeit az által, hogy nem öljük meg azokat. ”
„ A félelem nem gonosz. Felhívja a figyelmed a gyengéidre, és amint megismered ezeket, nem csak erősebbé, de kedvesebb emberré is válhatsz. ”
„ A szerelmet tudni kell viselni, és ez az egyetlen márka, ami sosem megy ki a divatból. ”
„ Akinek magasba tör a lelke, az hullhat alá a legkeservesebben, s aki a legnagyobb örömet érzi, azt a leggyötrelmesebb szenvedés sem kerüli el. ”
„ Ha önmagadat mutatod, akkor téged látlak, ha valamilyen jelmez, álarc mögé bújsz, akkor azt fogom látni. Minden jelmez és álarc jó, de ha felteszed, akkor nem szabad panaszkodnod és a másik embert okolnod, hogy nem lát be mögé. Álarcot teszek fel, és aztán sírok, hogy senki nem akarja leszaggatni rólam. ”
„ Az ördög először az elmét téveszti meg, aztán felfalja a szívet. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: