„ A különböző kultúrák és korok mítoszai ugyanazokat az alapvető félelmeket tükrözik. (...) Közös borzalmak, amelyek az összes törzsnél és országban megtalálhatóak, amelyek mélyen beleivódtak minden emberbe: betegségek és járványok, háborúskodás, kapzsiság. (...) Mi van, ha ezek a dolgok nem csak babonák? Mi van, ha közvetlen kapcsolatban állnak egymással? Nem külön-külön létező félelmek, amelyeket csak a tudatalattink kapcsol össze. Mi van, ha a tényleges múltunkban gyökereznek? Más szóval, mi van, ha ezek nem csupán közös mítoszok? Hanem közös igazságok? ”

„ [Nem] szabad feltételezni, hogy a beszámolók, amelyeket önmagamnak mondok el saját tettemről, vagy a rendszabályok, amelyeket saját viselkedésem számára előírok, szükségképpen mentesek minden elfogultságtól. Önmagamról szóló beszámolóim ugyanolyan fajtájú tökéletlenségeket mutathatnak, mint a rólad szóló beszámolóim, és a figyelmeztetések, fenyítések és parancsok, amelyeket önmagamnak előírok, ugyanúgy lehetnek hatástalanok és ostobák, mint azok, amelyeket másoknak írok elő. ”

„ Várom, hogy egy angyal érkezzen,
És fizessek a bűnért, ha vétkeztem,
És ha el kell mennem innen, meglehet,
Hogy te temeted el a testemet.

Várjuk, hogy egy angyal érkezzen,
És én fizetek a bűnért, mert vétkeztem,
És ha el kell mennem innen, hát elmegyek,
De kérlek, temesd el a testemet. ”

„ Ahhoz, hogy valami valóságos maradjon, két ember kell. A férjem folyamatosan szerepet játszott. Hősszerelmesnek képzelte magát. Néha már egy kis impotenciába is belenyugodtam volna, csak hogy elveszítse féktelen önbizalmát. Az ember nem lehet egyszerre olyan szerelmes és magabiztos, mint amilyen ő volt. Ha szeretünk, félünk a szerelem elvesztésétől, vagy tán nem? ”

„ Megtanított rá, hogy az emberek cselekvéseinek ne csak két oldalát figyeljem; ne csak hazug, álarcos, fizikai botladozásukat és indulatéletük asztrál sűrűjét mögötte, mert így mindössze megvetni tudom őket, hanem lessek be az átderengő harmadik síkra is, ahol mindennek értelme, megoldása rejtőzik. ”

„ A gyönge trópusi virágnak szüksége van az üvegház védelmére, nem bírja elviselni a hideg szelet. A közönséges gyom télen is virul, de azért még nem tartjuk értékesebbnek. ”

„ A szemet több inger éri, mint amennyit az agy fel tud dolgozni, vagyis szinte vakon botorkálunk a világban, és észre sem vesszük a dolgok jó részét, amely az orrunk előtt van. Az egyszerűségre törekszünk, holott a világ csodálatosan összetett, de ahelyett, hogy megnyitnánk előtte az elménket, szűrőkön keresztül szemléljük, hogy kevésbé legyen rémisztő. ”

„ Ha elmegy az életkedved és elbizonytalanodsz, gondolj csak erre: az apályt mindig dagály követi. ”

„ - Definiáld a szerelmet.
(...)
- Egy másik személy testi és lelki egészsége és jóléte miatt érzett aktív aggodalom és törődés. Aktív. Nem passzív. - Dióhéjban: mindig emlékszünk az illetőre. Sosem feledkezünk meg róla. Minden egyes nap minden egyes órájában számolunk a létezésével. Bármit csinálunk is. És soha nem hagyjuk ott, hogy meghaljon. ”

„ Én mindennek a közepe, te mindennek a széle,
És ha én vagyok az egyetlen, ki érez itt a földön,
Akkor ti mind rabok vagytok, és az élet nektek börtön.
És ha te voltál az igazi, akkor elmentem melletted,
És leejtetted a maszkodat, mielőtt még felvetted. ”

„ A bírói függetlenségnek valójában az az értelme, hogy a bírók is nyugodt álmot akarnak maguknak. ”

„ Természetünk mélyén valamiféle kárhozatos kettősség van. A gondolkodó elmék, életük döntő pillanataiban, legszívesebben lemondanának az eszükről: az történjék, amit ösztöneik akarnak. Mert nagyon jól tudják, ha más történik, eszükkel úgyis a meg nem történt dolgok csomóit bogozzák hiábavalóan. Fordított a helyzet az ösztönlényeknél. Ők pedig a megvilágosodás ritka és nagy pillanatait várják, az értelem eléjük csobbanó mentőövét. ”

„ A megbocsátás túllát az egyén felszíni motivációin, legyenek bármennyire végletesek, és a szíve mélyébe tekint, ahol pontosan ugyanazok a vágyak lakoznak, amelyek a mi szívünkben. Mindenki békére és biztonságra vágyik. Mindenki fontos akar lenni. És mindenki arra vágyik, hogy kiélhesse szeretetképességét. A megbocsátás ennek a vágynak a legmélyére tekint, és mivel ott önmaga tükörképét látja, felmenti a többi embert minden vád alól. ”

„ Talán egyszer majd el tudjuk fogadni, hogy csak hagyni kell az Életet, hogy tegye a dolgát, és nem azt hinni, hogy közbe tudunk avatkozni. Nem. Nem tudunk. Legalábbis a nagy dolgokba nincs beleszólásunk. Azok csak úgy jönnek. Nem kérdeznek, beállítanak, mert aminek meg kell történnie, az meg fog történni. Aminek el kell mennie, az bizony elmegy. Eltűnik, és nem jön vissza. Miért is jönne. Nincs rá szükséged. Hiheted, hogy de, viszont az Élet nem traktál feleslegesen - ha tudatos vagy. Ha csapongsz, és képtelen vagy a szíved után menni, akkor persze mások lesznek a szabályok. Ha menne, ragaszkodsz hozzá tíz körömmel, görcsösen, és tönkreteszed az egészet. Talán te is érzed, de mennyire jó az, amikor elhiteted magaddal, hogy te szövöd a szálakat. Pedig az igazság az, hogy a szálakba nem szólhatunk bele. Azok szövődnek maguktól. Azt hiszed, hogy de, közben meg vannak kötődések, amik túlmutatnak mindenféle egyszerűségen, mert különlegesen elszakíthatatlanok a maguk nemében. ”

„ Nem vagyunk (...) különálló, könnyen megsebezhető lények. Gondolataink hatóköre sem ér véget ott, ahol a testünk. De mégis, ha figyelmünk fókuszát a gyengeséget, nyomorúságot ábrázoló önképre fordítjuk - márpedig általában ezt tesszük -, ezzel kizárjuk annak lehetőségét, hogy felismerjük igazi önmagunkat. ”

„ Szemhéjad, mint nárciszok szirmai. Mosolyod akár a hajnal. Szemeidben a szerelem tüze ég, és pillantásod lángra lobbant. Arcod a felkelő hold mindent betöltő ezüstje. Ébenfekete hajad karcsú nyakadra omlik, mintha csak az éj sötétje borulna ránk. Ajkaid csábító vörös rubintként ragyognak. (...) Szépséged elvarázsol és megigéz engem. Bársonyos bőröd illatától édes a mennyország ezernyi varázslatos kertje. Seherezád, szerelmem, az éj téged üdvözöl, s a nap aranyló sugarai vakító fénnyel ragyogják be szerelmünket. ”

„ A világ tele van történetekkel, melyek időről időre elmeséltetik magukat. ”

„ Meg kellett csókolnom, fejfájós kényszert éreztem, hogy megcsókoljam. Ügyetlen volt a szája, forró és engedelmes. Fogvacogva próbált visszacsókolni, de a kezének már másik erő parancsolt, szabadulni akart a karomból. ”

„ Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan. (...) Idegesítő... Elhatároztad, hogy elmégy. Hát menj. ”

„ Embernek lenni - minden embernek - nehéz. Ne csak a betegségeit add hozzá, de a szorongásait, a félelmeit, a zaklatottságát. Azt, hogy kevés igazán boldog napja volt, s akkor sem azért, mert ünnepelték, vagy nyert, hanem mert lelkében megjelent a békesség ritka adománya, a gondtalanság, amit koldusok és névtelen emberek is megélnek. ”

„ Indulatból hozott döntéseinkkel általában jól járunk. Érzelmeink többnyire csak azt a lépést teszik meg, amelyet értelmünk már rég elhatározott, de nem mert végrehajtani. ”

„ - Honnan tudod, hogy Szerelem?
- A nagymamámnak volt egy igen érdekes elmélete. Azt mondogatta, jóllehet úgy születünk, hogy valamennyiünkben van egy doboz gyufa, magunktól nem tudjuk meggyújtani a gyufaszálakat, szükségünk van... oxigénre, meg egy gyertya segítségére. Csakhogy ez esetben az oxigénnek példának okáért a szeretett személy lélegzetéből kell származnia, a gyertya lehet bármiféle érintés, simogatás, szó vagy hang, amely elsüti a robbanókészüléket és lángra gyújtja az egyik gyufát. Ilyenkor egy pillanatra heves érzelem vakít el bennünket. Bensőnkben kellemes meleg árad szét, amely az idő múlásával lassan-lassan elenyészik, míg egy újabb robbanás fel nem éleszti. ”

„ Van az emlék (...). Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni? ”

„ A megvesztegető pillanatok, a szelídebb élethelyzetek, az alkalmi ellágyulások ne feledtessék soha, mikor nővel állsz szemközt, hogy harcos vagy, kinek bőrét, életét akarja az ellenfél. Harcolj lovagiasan, de harcolj. Ha nagylelkűséggel találkozol néha, fizess nagylelkűséggel; ha gyöngédséget kapsz, add vissza, érzelgés nélkül, gyöngédséggel, amit kaptál; ha szenvedéllyel találkozol, válaszolj feltétlen szenvedélyességgel. De soha, egyetlen pillanatra ne feledd, hogy minden érzelmes találkozás alján a meztelen önzés és hiúság parázslik. Parázson fekszik, aki egy nő ágyában fekszik. Bőrét odaégetheti; emberi rangját és becsületét meg kell mentenie. Figyelj és harcolj. Ellenfelek állanak körül, hajzatukban tollakkal, arcukon festékkel, mint a vad harcosok. ”

„ A jó nem az engedelmességet jelenti, hanem azt, hogy összhangban cselekszik saját meggyőződésével. ”

„ Mindig a láthatatlan ellenség a legfélelmetesebb. ”

„ Néha félre kell tenni a saját egódat, és nem szabad elfelejteni, hogy a szerelmetek sokkal fontosabb annál, mint hogy igazatok legyen. ”

„ Vannak boldog könnyek, fájó mosolyok, mindig lesznek szerelmek, míg a föld forog. Az élet szép, de élni tudni kell, az élet egy harc és benne győzni kell! ”

„ Átok a büszke véleményre,
Amellyel elménk díszeleg,
Átok a káprázatra, fényre,
Mely érzékünket ejti meg! ”

„ Egész éjjel fent voltam, és a hitbe vetett hitemet elemezgettem. Lehet, hogy kezdettől fogva nem hittem kettőnkben? Nem hittem, hogy közel enged magához, hogy egyszer azt mondja: szeretlek? Miután elment, egy héten át sírtam, aztán mégis rátaláltam a hitre, a saját magamba vetett hitemre. Hittem, hogy egy nap találkozom valakivel, aki biztos lesz benne, hogy én vagyok számára az igazi. ”

„ A szerelmes embert mindig arról lehet fölismerni, hogy rossz stilisztának tartja magát, amely tulajdonság nem fordul elő más halandónál. ”

„ Figyelmed és féltésed üvegbúrát varázsolt
körém, hogy sérthetetlen legyek. A szerelem
így idegenített el mindentől a világon.
Aztán megszerettetted a világot velem. ”

„ Nincs is semmi, ami élénkebben tárná fel előttünk, mik vagyunk s miknek kellene lennünk, mint a színpad és a színészek. Avagy mondd: nem láttál-e még olyan színdarabot, melyben királyok, császárok, főpapok, lovagok, úrhölgyek s más egyéb személyek szerepeltek? Az egyik a rablót játssza, a másik a csalót, az a kereskedőt, amaz a katonát, egy másik az okos bolondot, a harmadik a szerelmes bolondot: mikor aztán a darabnak vége, s a színészek levetik maskarájukat, egyik olyan, mint a másik. (...) Ugyanaz történik, lásd, e világ színpadán és folyása szerint is: van császár, főpap, szóval, ahány szereplő csak lehet valamely színdarabban. Mikor azonban a darabnak vége van, azaz ha vége az életnek: a halál minden szereplőt kivetkőztet öltözetéből, mely a többitől megkülönböztette, s a sírban aztán egyenlőkké lesznek valamennyien. ”

„ Úgy kell vágyni néha, mint egy falat kenyérre. Ilyenkor másnak nincs is értelme, csak önmagában a vágyásnak. A tárgy mellékes, az idő begörbül, a Végzet az ablakpárkányon könyököl és elhalványul, a hajszálrepedések csigavonalakká rendeződnek a falon, és akkor semmit, de semmit nem lehet, sőt nem szabad csinálni. A cselekvés a legdurvább megsértése a vágynak. ”

„ Ez a világ kétségkívül minden világok legjobbja és legrosszabbja - itt vannak a legszebb érzékletek, a legkifinomultabb érzelmek... a legaljasabb vágyak, a legsötétebb tettek. Ennek talán így kell lennie. Talán a mélypontok nélkül a csúcsok sem tudnak olyan magasra nőni. ”