„ Gitár, ha pengetlek, mért fájsz?
Cipő, ha sétálunk, mért sírsz?
S ha begombollak, te szép ing,
mért kapkodok levegőért? ”

„ Kissé fura volt a vámpírok és szellemek ellentétének gondolata. Még a síron túli életben sem képesek kijönni egymással a különböző fajták? ”

„ Vajon ki sérült nagyobb mértékben? Az, aki nem tud járni, vagy beszélni, hallani, vagy látni, vagy az, aki nem képes nevetni, sírni és szeretni? ”

„ A hangod akkor legszebb
ha kerete a csöndnek,
a hajad akkor legszebb
ha cseléde a napsugárnak,
az arcod akkor legszebb
ha emlékszem rája sírva,
a sorsod akkor legszebb
ha elszáll mint az ének. ”

„ Ha változásokat akarsz létrehozni, emelőpontokat keresel, és megmozgatod őket. Óvakodj a zsákutcáktól. A magas pozíció ígéretét sokszor meglobogtatják a masírozók előtt, figyelemelterelésként. Az emelőpontok nem mind a magas hivatalban vannak. Sokszor gazdasági vagy kommunikációs központokban, és ha ezt nem tudod, a magas hivatal nem ér semmit. ”

„ Az éj börtöne nem enged, fogva tart, de a sötétből hálát adok az Istennek, hogy a lelkem meg nem tört. Az élet mért rám szenvedést, de én nem sírok, nem csüggedek, ha véres is e halánték, nem hajtom le fejemet, a haragon és könnyön túl árnyak prédája a lélek. Mégis, ha veszély tüze gyúl, láthatjátok, nem félek, utamon mi utolér, a csapásokat hárítom, én felelek lelkemért, a sorsom én irányítom! ”

„ Az érzelmeim mindig fordítva jutnak el hozzád. Meg akarnálak védeni, de bántalak. Sírni támad kedvem, de nevetek. ”

„ Hulló könnyekkel állok sírod felett,
a koporsó bezárta legdrágább kincsemet.
Megállt egy szív, mely élni vágyott.
Csak az idő múlik, feledni nem lehet.
Nehéz az életet élni nélküled.
Felejteni téged soha nem lehet.
Ha a bús napjaim le fognak telni,
Oda vágyom hozzád megpihenni. ”

„ A személyiség az élet folyamán fejlődik ki, nehezen vagy egyáltalán nem magyarázható csírafelépítményekből, és csak amit teszünk, az mutatja majd meg, kik vagyunk. Olyanok vagyunk, mint a nap, amely táplálja a föld életét, és mindenféle szépet, különöset és rosszat csalogat elő; olyanok vagyunk, mint az anyák, akik ismeretlen boldogságot és szenvedést hordoznak méhükben. Eleinte nem tudjuk, milyen építő vagy gonosz tettek, milyen sors, milyen jó vagy rossz készülődik bennünk; csak az ősz mutatja meg, mit nemzett a tavasz, és csupán este lesz világos, mit kezdett el a reggel. ”

„ Ne oly vágtatva, még jókor beéred,
Talán előbb, a célt, hogysem reméled,
És sírni fogsz majd, látva, hogy mi dőre,
Míg én kacaglak. - Menjünk hát, előre! ”

„ A sírás a vereség elismerése. ”

„ Az élet olyan, mint amikor hagymahámozás közben sír az ember. ”

„ Milyen nagy bűn a szerelem, hogy ily nehéz a büntetése. Íme, még a síron túl is megüldözi, aki benne vétett, s örökségül hagyja fájdalmát az utódokra is! ”

„ Azt gondolom, a szerelemre való képesség az élet legnagyobb ajándéka. Ha kiveszik valakiből, akkor, ha él is, valójában halott már... Van még egy hasonló kegyelem, a sírás képessége. Hogy örömben, bánatban legyenek könnyeim. ”

„ Egymás szívéből kicsírázva
sóvárgunk teljes boldogságra. ”

„ Sokféle temető van. Annyi, mint az ember és az ő bolondsága. Az egyik tele van az alakító művészet fenséges alkotmányaival. Sírboltok, emlékek, áhítat oltárai, remek szobrok, bölcsesség szülte, bánat sugallta sírversek, bölcs mondások. Tudomány és művészet és költői erők gyűjteménye. De én ezt nem nagyon szeretem. Eszembe sem jut, aki alant porlad. Eszembe se jut, aki fájdalmának vagy hiúságának tömegével, pénzének és a szokásnak súlya alatt ültette oda a műalkotmányokat. Csak az alkotmány köti le a figyelmet. A temető ékszerei a halál kirakata. Mintha vásárt és versengést, diadalt és bukást látnék az enyészetben. Jobban szeretem a virágot a síron. A virág nem hazudik, nem hivalkodik, nem dicsekedik. Elhervad, mint a halott. Elhervad, mint a halott emlékezete az élők szívében. Aki a virágot ülteti és ápolja a síron: annak keze, szíve és lelke ott van a mellett, aki a sírban nyugszik. S ha már nem dobog a szív, ha már a lélek elrepült s a kéz is elszáradt: megszűnik a virág is. Minek élne tovább? Miért szórná illatát és sugarait? Ha már úgy sincs kinek. ”

„ Aki nevet, azzal együtt nevet a világ. Aki sír, az egyedül sír. ”

„ "Néma gyereknek az anyja sem érti szavát." Ez volt a baja. Ebben a buta közmondásban benne volt minden baja. Olyan világban szeretett volna élni, ahol mindenki érti még a néma gyereket is. Magyarázkodás nélkül. Mindig bízott is benne, anélkül hogy sokat gondolkozott volna fölötte, hogy valamilyen különb és rejtelmesebb megértés köti össze az egyik embert a másikkal, mint a szavak és a cselekedetek. Milyen keveset tudnak ezek közölni. Igent vagy nemet, feketét vagy fehéret, nevetést vagy sírást. És mindig hamisítanak, hazudnak. Mégis tudomásul kell vennie, hogy ezekre van hagyatva. ”

„ Arra való egy válság, hogy
A nyomorultak lássák, hogy
A hitelből vett ásóikkal
A saját sírjukat ássák. ”

„ Ekkor jöttem rá, mért nem sírsz soha, akkor sem, ha fáj: bizonyos fájdalmakra egyszerűen nem létezik hang. ”

„ Mindenki szívét megindíthatja valami. A sírás oka nem feltétlenül bánat, a sajátos nehézségekből fakadó kiborulás vagy zaklatottság. ”

„ Nem sírok én, mire volna jó a sírás?
Hálásan őrzöm majd mindazt, mi volt.
A szívemben így megmarad minden szép emlék. ”

„ Számomra a halál az halál - végleges és visszafordíthatatlan, ami után nem következik semmi. És ezen se drága virágtartók, se gondozott sírhantok nem tudnak változtatni. ”

„ A bezártságban hamar kicsírázik a féltékenység és a rivalizálás, és gyorsan szárba szökken a gyűlölködés, mint palánta a melegházban. A veszekedést bármi táplálhatja. ”

„ Az ember eltemeti halottjait, sírjuk fölé keresztet ácsol, jelnek, hogy van valami, ami több, mint az élet. ”

„ Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is. ”

„ A virág nem álmodozik, nem sír - remény nélkül nő és virul, és kétségbeesés nélkül hal meg. ”

„ A nők sokáig azt hiszik, hogy a testükről van szó. Mikor öregedni kezdenek, felsikoltanak, a dögönyözőnőt hívatják, majd a sebészhez és a fodrászhoz sietnek, gyertyát gyújtanak a templomban, elutaznak Lourdes-ba, új ruhákat csináltatnak, és lefekvés előtt hosszan dörzsölik arcbőrüket zsíros kenőcsökkel. Időbe telik, amíg gyanítani kezdik, hogy mégsem a testükről volt szó, hanem a szolgálatról, ami szerepük volt a világban. Ilyenkor elcsendesednek, riadtan néznek a levegőbe, kevesebbet fintorognak, és nem kérdik idegen férfiaktól: "Olvasta az új Huxleyt?..." - hanem hallgatnak, fiókokat rendeznek. Az öregedést úgy figyelik, mint a tudósok egy újfajta betegséget. Sok nőt megszeretnek ilyenkor a férfiak. ”

„ A földi nép olyanra vágyik,
Ami a földön nem lehet,
Búvóhelyet ásna rogyásig,
De csak a sírját ássa meg.
Van, aki fárad, futva, félve
Töri magát nyugvóhelyért,
S ha benne fekszik, kérdi végre:
Miért is siettem, jaj, miért? ”

„ A mostani lángolóan lelkes ifjú irtózattal hőkölne hátra, ha megmutatnák neki majdani öregkori arcképét. Vigyetek hát magatokkal mindent az útra, amelyen a zsenge ifjúság éveiből a sivár, rideg férfikor felé haladtok, vigyetek magatokkal minden emberi jó tulajdonságot, útközben ne hagyogassatok el semmit, mert soha többé fel nem szedhetitek! Félelmetes és kegyetlen a ránk váró öregkor, semmit sem ad vissza. A sír irgalmasabb, a sír fölött ez olvasható: "Itt ember nyugszik!" De az embertelen öregség hideg, érzéketlen vonásaiból nem olvashattok semmit. ”

„ Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserűség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörű világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét. ”

„ Szenvedni tudj és tűrni merj
És várni, sírni, érni,
A szirtek párnáján pihenj
S ne félj a végtelen jövővel szembenézni! ”

„ Ahhoz nem szeretsz eléggé - ráncolta homlokát, és egyetlen szeme értetlenül csillogott -, hogy azért sírj, mert nem tudtunk egymástól elbúcsúzni. ”

„ Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet. ”

„ Tudják, mi a véleményem a sírásról? Az, hogy egyeseknek igazán meg kellene tanulniuk. De ha egyszer megtanultuk, ha tudjuk, hogyan kell, akkor nincs is párja a sírásnak. Sajnálom azokat, akik nem ismerik a fortélyát, mert olyan ez, mint a fütyülés vagy a dalolás. ”