„ És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínűleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tűnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt. ”

„ Az emberek végül mindig csak maguk miatt ejtenek könnyeket. Még ha úgy is tűnik, hogy valaki más miatt sírnak, valójában csak azért sírnak, mert képzeletben megtapasztalják a másik fájdalmát. ”

„ Te vagy nekem a sorsom,
Te vagy nekem a minden,
Te ragyogsz, túl sírokon
A bűneimben! ”

„ A vécé egy jó hely sírni. Ott minden kijön, és tényleg megkönnyebbülsz. ”

„ A széles, üres utcán egymagában jött a lámpagyújtó ember, s valami roppant vigasztaló erő volt abban, hogy jött, a maga idejében, mint mindig, lassú imbolygással a Főtér felől. Mert a nagy, magányos utcán, a sok néma kapu és ablak között, mikor bent a szobákban felnőtt emberek sírtak, ez a sok kigyúló, kicsi láng mégiscsak békességet és estét jelentett. Ó, milyen hatalmas ember egy ilyen lámpagyújtó! Amikor mindenki fejvesztetten kapkod, mindenki jajgat és panaszkodik, és sötét tikokat suttognak lezárt szobákban, mindenki fél és sír és szitkozódik: akkor ő jön egyes-egyedül, mintha nem történt volna semmi, és megszokott régi mozdulattal meggyújtja az alvó lámpásokat. Nem fél és nem sír, de amerre elhalad, jön a világosság vele az üres utcán végig. S a gyermek az ablakban didergő, nagy vágyat érzett akkor: lámpagyújtó leszek! S tudta, ha megnő, majd bejár minden utcát, ahol sötét van és hideg, és az emberek félve a szobákba bújnak. Világítóbot lesz a kezében, és rendre gyújtogatja majd a lámpásokat, hogy világosság legyen, s ne féljen senki se többet. Erre gondolt, s kint a lámpától lámpáig verődő embert nézte. Valami olyant érzett, amit még soha eddig. Nem tudta, mi az. Valami összeszorította a torkát, valami égette a szemeit, és valami fájt. És ugyanakkor, mintha valami felemelte volna, és valami ott bent a szíve tájékán nagyon szép és nagyon nagy volt abban a percben. Fel kellett szökjön az ablak mellől és berohanjon a belső szobába, ahol a nénik ültek.
- Ilona néni! Ilona néni! Én lámpagyújtó leszek! ”

„ Kipp-kopp, most már egy síri alkony
Ködös, süket nótáját zengi
Az őszi est. Ma se jön hozzám,
Ma se jön hozzám senki, senki. ”

„ Hajdan az emberek kevésbé irtóztak az elmúlástól, haláltól, és ez kifejezésre jutott a sírkultúrájukban is. ”

„ Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud? ”

„ A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.
A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy a maga és mások rovására, rejtek-utakon él.
Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar. ”

„ Emlékezhetsz... Arra emlékezhetsz, milyen volt élni. Milyen volt élvezni a napfényt, és nem csupán elviselni. Milyen volt lélegezni, és felfrissülni, felébredni, nem csak tátogni, ami csak egy rossz szokás. Arra emlékezhetsz, hogy milyen volt felsóhajtva megkönnyebbülni. És a sírás! Amikor sírtam, elmúlt a szomorúság, most meg csak gyülemlik bennem, és csak kavarog, kavarog, amíg azt sem tudom, ki vagyok! ”

„ Megint csatát vesztett, fuldoklott az elméjét elárasztó emlékek tengerében. Zokogni kezdett. Először csendesen nyüszített, aztán hangosan felsírt, ahogy szíve mélyéből előtört a fájdalom. Hallotta a saját fájdalmát. Minden könnycsepp egy segélykiáltás volt, amelyre most is, mint mindig, hiába várta a választ. ”

„ Nem sírok, édes, csak így választom ki a szervezetembe a pereccel bekerülő szükségesnél nagyobb mennyiségű sót. ”

„ A nők értenek hozzá ugyanazon pillanatban sírni, gyűlölni, haragudni, szeretni, ábrándozni és mosolyogni. ”

„ Gondoljrámvirág. Egész évben őseim sírhalmain virítanak. Mostantól fiam sírját borítják. Miért épp nekem kell megérnem e gonosz napokat? A fiú odavész, az öreg tengeti napjait. Miért kell megérnem, hogy lássam házam végnapjait? Szülőnek nem való gyermekét temetni. ”

„ Mondd csak, miért nem tanítják a a férfiak és nők egymáshoz való viszonyát az iskolákban? Egészen komolyan kérdezem ezt, nem tréfálok. Végre is, legalább olyan fontos ez, mint hazánk hegy- és vízrajza, vagy a helyes társalgás alapszabályai. Legalább annyira ezen múlik az emberek lelki nyugalma, mint a becsületen vagy a helyesíráson. Nem gondolok én semmiféle frivol tantárgyra... Arra gondolok, hogy értelmes emberek, költők, orvosok, idejében beszéljenek az emberekhez az örömről, a férfiak és nők együttélésének emberi lehetőségeiről... Tehát nem a "nemi életről", hanem az örömről, a türelemről, a szerénységről, a kielégülésről... ”

„ Ha sírnod kell, csináld egyedül és ess rajta túl gyorsan! ”

„ A (...) lazán szervezett utazások a viszálynak annyi csíráját hordozzák magukban, ahány perc van egy napban. ”

„ Az álmodozás (...), lágy és termékenyítő, ezernyi alvó csírát ébreszt bennünk. Játékosan anyagot gyűjt a jövőnek, s képeket a tehetségnek. ”

„ Igen, sírok. Férfi létemre. Hát a férfinak nincs szeme, a férfinak nincs keze, szervezete, érzéke, érzelme, szenvedélye? Nem ugyanaz a táplálék táplálja, nem ugyanaz a fegyver sebzi, nem ugyanaz a tél és nyár hűti és hevíti, mint a nőt? Ha megszúrtok, nem vérzünk-e? Ha csiklandoztok, nem nevetünk-e? Ha megmérgeztek, nem halunk-e meg? Akkor hát miért ne panaszkodhatnának a férfiak is? Miért ne sírhatna a katona is? Mert az férfiatlan? Miért lenne férfiatlan? ”

„ Félsz tőlem, mert beléd ivódtam:
a szád: a szám, kezed: kezem -
és érzed, percről percre jobban:
benned, ha sírsz, én könnyezem. ”

„ Jó volna hinni abban, hogy történelmünk során az ember, az emberiség pallérozódott, civilizálódott, emberségesebbé vált. Jó volna hinni, hogy ma kevesebb szenvedés van a világban, mint volt mondjuk száz vagy ezer évvel ezelőtt. Ha a tudomány eredményeire gondolunk, örülhetünk. Ha a "véres huszadik századra" gondolunk, a két világháborúra, a haláltáborokra, Kambodzsára, Szudánra, a három-négy milliárd mély nyomorban élő emberre, az életterüket elvesztő, éhen haló állatok milliárdjaira, akkor sírhatunk. ”

„ Régi szép időket nem lehet visszahozni. Mint ahogy a jelzője is jelzi, ezek az idők régen voltak. Az új idők soha nem lehetnek olyanok, mint a régiek. Ha megpróbálnának olyanok lenni, akkor réginek és elhasználtnak tűnnének fel, olyannak, mint azok, akik visszasírják őket. Soha nem szabad a régi időket siratni. Aki a régi időket siratja, az öreg és gyászos. ”

„ Csukott ajtókon zörgetek.
Sötét szobád, akár az akna.
A falakon hideg lobog.
Sírásom mázolom a falra. ”

„ Egyetek, igyatok együtt, beszélgessetek, nevessetek együtt, faljátok az életet együtt, de csak akkor lesztek igazán barátok, amikor először együtt sírtok. ”

„ Nem hervaszt engem szerelem,
De bú és fájdalom;
A sírba szállt le jegyesem:
Elhúnytát siratom. ”

„ Egy sír felett a legkeserűbb könnyeket azokért a szavakért ejtjük, amiket nem mondtunk, és azokért a tettekért, amiket nem tettünk meg. ”

„ Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele. ”

„ Akik mindenben a jót látják, tévednek. Azoknak van igazuk, akik sírnak. ”

„ Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír. Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a megkönnyebbülés, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: "Vissza akartam tartani, de nem sikerült, s most bőgök, mint egy hülye." Azért mondjuk, hogy "kiszökött" a könny a szemünkből, mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából. ”

„ Akik valami komolyat akarnak írni a Facebookra, szerintem igazán eltalálhatnának legalább egy-két helyesírási és központozási szabályt. ”

„ Életem nagy részét annak szenteltem, hogy igyekeztem nem sírni azok előtt, akik szerettek (...). Összeszorítjuk a fogunkat. Felnézünk a magasba. Azt mondjuk magunknak, hogy ha sírni látnak bennünket, az fájni fog nekik, úgyhogy csak a Bánatot jelentjük majd az életükben, márpedig nem szabad egy merő bánatnak lennünk, így hát nem sírunk, hanem mindezt végigmondjuk magunknak, miközben a mennyezetet bámuljuk, azután nyelünk, noha a torkunk nem akar engedelmeskedni, ránézünk arra, aki szeret minket, és mosolygunk. ”

„ Megfogtam a kezét, és ahogy megszorítottam, görcsös sóhaj szakadt fel a melléből, és már azt hittem, mindjárt sírva fakad, de visszanyelte a könnyeket, amik az előbb már ott remegtek a szemében. És ez megijesztett. Szorosan magamhoz öleltem, ő pedig kapaszkodott belém, mintha én lennék az utolsó reménye ezen a világon. Annyira nagyon férfira vallott ez az ölelés. Egy nő sírva fakadt volna, de legalábbis minden felszakad belőle, kibeszéli magát. Egy férfi eddig jutott el, nem tovább, ennyit tudott felfedni a fájdalmából. ”

„ - Neked nincs olyan együttes, akiért annyira odavagy? Akikkel már álmodtál? Egy banda, akinek minden dalszövegét kívülről tudod? Számok, amik életed periódusaihoz köthetők? Amikre sírtál vagy nevettél? Dal, amit egy bizonyos időszakban annyit hallgattál, hogy ha behunyod a szemed, érzed még az akkori illatokat is? Nincs olyan zene, amit annyira szeretsz, hogy már az boldogsággal tölt el, ha valahol meghallod? Amiről egyszerűen azt hiszed, hogy azért íródott, hogy belőled érzéseket váltson ki? Énekes, akiért rajongasz? Akinek szerelmes vagy a hangjába? (...)
- Nem igazán - vonta meg a vállát némi tanakodás után.
- Pech - bólintottam szomorúan - mert ezek jó dolgok. ”

„ Fiam, ez öreg, reszkető sorokban
én sírok, ki méhemben hordtalak,
ki eggyé tettem órát, napot, éjet,
hogy etesselek, hogy dajkáljalak;
hús a húsomból, vér a véremből,
hogy emelhetnél te akkor kezet,
ha én zokogom, sikoltom feléd:
ne lőj, fiam, mert én is ott leszek. ”

„ Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem,
S most minden könny az én szememben ég,
Mosolyogni meg közben elfeledtem...
Lehet-e engem így szeretni még? ”