A címkéhez 10 idézet tartozik


Egy tízéves gyerek meglepően sok mindent megért a felnőttek világából, anélkül, hogy azok bármit is gyanítanának. Ám, ha esetleg ésszel fel nem foghatja is, garantáltan bevési, mint egy fényképet, amit lát.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gyerekek annyi tapasztalatot kapnak felnőttektől, más gyerekektől, hogy mit hogyan kell csinálni, de felnőttkorban ez megszakad. Mindenki csinálja, ahogy tudja, és nem árulják el egymásnak. Magukra hagyott felnőttek az ajtó mögött.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lázadnunk kell szüleink hite ellen, mert szükségszerűen korlátoltabb, mint az a hit, amelyet magunk alakíthattunk ki személyes tapasztalataink, felnőtt tapasztalataink és egy újabb emberi nemzedék tudása alapján. A vallás nem jó örökség. Az ember vallásának személyes vallásnak kell lennie, amelyet maga alakít ki, kérdezve és kételkedve, saját tapasztalatának olvasztótégelyében.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A halál semmi. Nem félek a semmitől. De a múló idő, az valami más. A múló idő megrémít. Rémítő a gondolat, hogy a kislányom felnő. Nem tudok szembenézni azzal, hogy a fiam erősebb lesz nálam, és ő segít majd nekem felmenni a lépcsőn. Rettegek attól, hogy rá kell majd néznem a felnőtt gyerekeim arcára, miközben rosszabbul látok majd, mint most.

pont 1 kedvenc 0 hozzászólás

Ahogy idősebbek leszünk, talán mi, emberek se hiányolunk annyira másokat. Talán ennyit tesz felnőttnek lenni - inkább arra összpontosítunk, amink van, nem pedig arra, amink nincs.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Miért alapoznak a felnőttek a gyerekek hiszékenységére? Hát nem nyilvánvalóan rosszabb, ha a gyerek a Télapóban hisz, mint amikor egy kis kérdezz-feleleket játszik a szüleivel? Hány csengőt kell megcsengetnie a Télapónak, ha tényleg ő visz ajándékot a világ összes gyermekének? Milyen gyorsnak kell lennie a rénszarvasainak, hogy egyetlen éjszaka alatt végezni tudjon? Nem azt mondom, hogy fapofával ki kell jelenteni, nincs is Télapó, hanem azt, hogy abból nem lehet baj, ha csemeténket kételkedő kérdések feltevésére bátorítjuk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A felnőttkor megpróbáltatásai szinte egyáltalán nem tudják megtörni azok szellemét, akiknek gyermekkorukban szüleik szeretete megtanította az önbecsülést.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A gyerekek kitűnő terapeuták, mert a formális oktatás még nem zavarja meg bennük a mély, intuitív tudást. Jól tudják, mi megy végbe a felnőtt szívében. Ösztönös érzékelésük előtt semmi sem maradhat rejtve vagy titokban, és többnyire átlátnak álarcainkon.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tudom, hogy felnőtt koromban (...) majd megbecsülöm a pénzt, amit nekem kell megkeresnem, majd visszasírom még a gyerekkoromat, amikor mindenem megvolt, és majd megtanulom, hogy milyen az élet, de sajnos a magam kárán. Csak az a baj, hogy nekem ezek közül egyik se olyan fontos, hogy siessek miatta felnőni, és különben is, szeretek mindent az utolsó percre hagyni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Imádom ezt hallani: "túl fiatal vagy ahhoz, hogy megértsd". Ezt akkor mondják a "felnőttek", amikor nem tudják megértetni magukat, és az egyszerűbb út az, ha a másikat hülyének nézik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás