„ Okosabban kellene bánni az embereknek a természettel. Úgy, hogy minden élőlény meglelje benne a maga nyugodalmas élőhelyét. ”
„ Ha azt kérdezné tőlem, hogy megtaláltam-e a szerelemben a teljes boldogságot, azt válaszolnám: nem, ezerszer nem! (...) De ha azt kérdezné tőlem, hogy felfogtam-e ennek az érzésnek egész hatalmát és izzását, akkor azt kellene válaszolnom: igen. ”
„ A mostani lángolóan lelkes ifjú irtózattal hőkölne hátra, ha megmutatnák neki majdani öregkori arcképét. Vigyetek hát magatokkal mindent az útra, amelyen a zsenge ifjúság éveiből a sivár, rideg férfikor felé haladtok, vigyetek magatokkal minden emberi jó tulajdonságot, útközben ne hagyogassatok el semmit, mert soha többé fel nem szedhetitek! Félelmetes és kegyetlen a ránk váró öregkor, semmit sem ad vissza. A sír irgalmasabb, a sír fölött ez olvasható: "Itt ember nyugszik!" De az embertelen öregség hideg, érzéketlen vonásaiból nem olvashattok semmit. ”
„ Nehéz bármiféle titkot megőrizni olyan valaki előtt, akinek nemcsak alkalma és joga van lelkünkben kutatni, de elég tehetséges is ebben a munkában. Orvosával ne próbáljon barátilag érintkezni az, akinek lelkét valami titok súlya nyomja. Mert ha az orvos elég éles eszű, sőt annál valamivel több is van benne, amit talán megérzésnek nevezhetünk; ha amellett nem tolakodó, nem hangsúlyozza soha a saját lényét; ha ráadásul vele született az a különös képesség, hogy észrevétlenül közel tud férkőzni páciense lelkéhez, úgyhogy az nem is tudja, mikor árulja el magát hangosan, abban a hitben, hogy csak gondolta, amit mondott; s ha ilyenkor nem mutat sem örömet, sem csodálkozást, hanem vagy hallgatva fogadja a bizalmas közlést, vagy éppen csak egy fejbólintással, sóhajtással jelzi, hogy mindent megértett; és ha nemcsak bizalmas barátnak alkalmas, de amellett kiváló hírű orvos is: akkor egész biztos, hogy elérkezik a pillanat, amikor a szenvedő lélek görcsös zárkózottsága fölenged, és megindul a sötét, de áttetsző folyamat, amely kimos és napvilágra hoz minden titkot. ”
„ Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot. ”
„ A kutyának (...) rendkívüli képessége van arra, hogy mintegy aláállványozza az emberi ént. A kutya számára az ember, akinek a tulajdonában van, egy isten, akit imádni kell, és nemcsak imádni, hanem civilizációnk ezen dekadens szakaszában, szeretni is. A legtöbb kutyatulajdonosnak a fejébe száll a dicsőség. Fontosnak és hatalmasnak érzi tőle magát. ”
„ Hétköznapjaink a megszokott mederben folynak, nyugodt, mindennapos események töltik ki. Ezekben a szakaszokban élvezem a csendes, tiszta szerelmet, amely valójában számos téren felülmúlja a perzselő érzelmeket. Talán nem forrong a felszín, de a mélyben lévő hatalmas energia a biztosítéka, hogy szerelmünk sohasem fog kihűlni. ”
„ Először felfogta a sorsát - majd megkísérelt lázadni -, s most egyszer s mindenkorra beletörődött. Olyan fájdalmas, szelíd és oly szép volt ez. Sírt - csendes, fullasztó sírással -, sírt, hogy egész teste reszketett belé. Oly kimondhatatlanul szerette mindazt, amit most itt kell hagynia. A napot, a füvet, a földet. Mind, mind az embereket. S attól, hogy tudott már sírni és szeretni, nagyon boldog lett. Nem volt már benne szemernyi keserűség sem - többé nem félt a hosszú álomtól. Annyit tudott csak: mindaddig, míg egy szikrányi élet lesz benne, kinyúl minden létező felé, a kedves és gyönyörű világ felé, a titokzatos és csodálatos élet felé. Tudata utolsó rezdülésével is ezeket érzékeli majd: a földet, a fákat, a madárdalt és az ég kékjét. ”
„ Szükséges az embernek az ember. Ki rontja öszve azt a hatalmas kívánkozást, hogy egynemű valóságokkal élhessünk? ”
„ Nem a javak - legyenek akár anyagiak vagy szellemiek - halmazának nagysága révén vagyunk gazdagok vagy szegények, hanem azáltal, hogy létünk legbensőbb zónájában rejlő önmagunkat adjuk-e vagy sem. ”
„ A szexualitás szerelem nélkül üres és tartalmatlan, inkább melankolikussá és depresszióssá tesz, mintsem dinamikussá és aktívvá. ”
„ Az ember általában reggel döbben rá, hogy jóval többet is alhatott volna. Ekkor azonban késő már. Kezdődik a nappal, s én, még mindig a szerelemnél maradva, azon tépelődöm, hogy évezredek óta erről szól az élet és a művészet, s mégis, ahány megfogalmazás, annyiféle arculat. Ezzel ellentétben a reggel mindig egyforma, fel kell tápászkodni: irány a fürdőszoba, a konyha, az iroda. Hallottunk már gyöngyéletről, de gyöngyreggelről soha. ”
„ A vallomásban alkalmasint van valami romboló és végérvényes. Vagy legalábbis valami titokzatos, amiről az ember nem mer magának számot adni. ”
„ Nem kétséges, hogy az emberek képtelenek úrrá lenni a találmányaikon; a legtöbb, ami telik tőlük, az, hogy kifejlesztik alkalmazkodókészségüket azokhoz az új viszonyokhoz, amelyeket ők maguk teremtenek. ”
„ A súlyos fájdalmat is enyhíti az idő. ”
„ Az értelem és cél emberi kitaláció, ahogy az igazság és méltányosság fogalma is emberi találmány, amit azért alkottak meg, hogy az élet ne legyen annyira kaotikus. Van-e vajon célja egy rózsának, egy felhőnek, egy hegynek? (...) Mi, emberek nem vagyunk egy csodálatra méltó és különösebben intelligens fajta, és azt feltételeznünk, hogy nekünk helyünk van a világmindenség vagy egy mindenható Isten gondolataiban, akárhogy is, ugyanolyan arrogáns feltételezés, mint más egyéb fura elképzeléseink önnön fontosságunkról. ”
„ Lehet valaki szépségkirálynő, lehet tudós professzor, körülrajongott sztár, népszerű művész, ha nem tud szeretni tiszta szívből, olyan, mint egy csicsás ajándékdoboz, amely belül üres. Aki megkaparintja és kibontja, hatalmasat csalódik. ”
„ Az emberi lehetőségek határán alázattal el kell ismernünk a sors hatalmát. ”
„
- Te félsz szeretni! Nem mersz szeretni senkit sem! Félsz, hogy megint jön az önelvesztés... a fulladás... És ő sem szeretett, csak kívánt téged. Mohón. Önzőn. Nem tudtatok egymással mit kezdeni. Persze nem is csoda... Tele vagy sok évszázados, gyógyulatlan sebekkel. (...) Túl fájdalmas lenne neked az igazi odaadás. Túl veszélyes. Életveszélyes.
- Már nem így vagyok...
- De igen!... Sajnos igen!... Tele vagy drótakadállyal! Véded magad, szögesdrótokkal. Nálad még egy futó szeretkezés sem szimpla örömtörténet, hanem élethalálkaland... Pokoljárás... Nem mered élvezni, félsz, hogy belehalsz... Jéggé fagyott tűz lángol benned.
”
„ A túlélés kulcsa az volt, hogy átvészelje a pánik különböző fázisait, és összegyűjtse az erejét akkorra, amikor a félelem újból a hatalmába keríti. ”
„ Olykor elfog a legsötétebb kétségbeesés. Úgy látom, a világot gyötrő jelenlegi zűrzavarban semmibe veszik az élet igazi értékeit. Mert hisz a szépség itt van nálunk, de mily sokan mennek el vakon mellette! Csak nézik, nézik a világ csodáit, mintha semmit sem látnának meg belőlük. Az emberek lázas sietséggel járnak ide-oda, de alig gondolnak rá, hová is igyekeznek. Egyre csak az önmagáért való izgalmat keresik, mint az elveszettek és a kétségbeesettek, és kevés örömöt találnak az élet természetes, csendes és egyszerű dolgaiban. ”
„ Az elmélyült szeretet mindenképpen egyfajta függést is jelent. Szabadon vállalt függést. Tehát szó sincs arról, hogy ha egy kicsit is függő helyzetben vagyok, az ártalmas, és ha valakivel kölcsönösen számítunk egymásra, az a gyöngeség jele. ”
„ Most először nem taglózta le a fájdalom (...); először értette meg, hogy az emlékezet valóságos hely, amelyet bármikor felkereshetünk, és hogy néhány percet a halottak között tölteni nem feltétlenül rossz, sőt hatalmas megnyugvás, boldogság forrása is lehet. ”
„ Az a szomorú igazság, hogy a hozzánk legközelebb állók képesek a legnagyobb fájdalmat okozni nekünk. ”
„ A legapróbb, legártalmatlanabb tett is azzal a következménnyel járhat, hogy a földre zuhansz, és kitöröd kezed-lábad. (...) Ez úgy van kitalálva, hogy ne vedd észre a jeleket. Láthatatlanok, szagtalanok, és nem hagynak semmi nyomot. Nem is érzed őket, amíg egyszer csak térden állva nem zokogsz elviselhetetlen súlyuk miatt. ”
„
Én azt mondom, minél hamarabb állj le és nézz szét,
Mindenki téved, tedd lejjebb a mércét,
Jó tudni, mit tennél máshogy, ha a sors megjutalmazna,
Lehet, tegnap hibáztál, de a holnap tegnapja az ma.
”
„ Úgy a legkönnyebb elnyerni valaki rokonszenvét, ha alkalmat adunk arra, hogy teljesítse valamilyen kérésünket. Ha segítek valakinek, azt rokonszenvesebbnek látom, hiszen segítek neki. ”
„ Jó panaszkodni! Jó sajnálni és sajnáltatni magunkat! Jó a világra meg a többi emberre hárítani a veszteségeiket. Ha valaki elkezdi magát rosszul szeretni, az így működik: kéjjé varázsolja a fájdalmát és "józansággá" a gyengeségét. ”
„ Jobb a jelenbeli, naponta megtapasztalt, apró boldogság, mint a távoli jövőtől remélt hatalmas, ha most szemernyi sincs belőle. ”
„ A házasság egy hosszú, unalmas étkezés, ahol legelőször a pudingot tálalják. ”
„ Ha a valóság kemény, unalmas és igazságtalan, akkor jobb, ha hozzászokik az ember ahhoz, ami valójában van, mint ha azért panaszkodik, hogy nem az, amire vágyik. ”
„ A lélek fájdalmától ne féljetek. A kín elhamvad lassan, akár a tűzrakás. Amikor elfoszlik a füstje is, meglátjátok: elvezetett valahová; megerősödtetek. ”
„ Isten irgalmas szeretete... belénk helyez valami jót önmagából, hogy gyarlóságaink, hibáink ellenére is szerethetők és elfogadhatók legyünk. ”
„ Minden házasságban vannak nehéz időszakok. A szülők halála, baleset, betegség, csalódások - az élet velejárói. A legtöbb, amit válságos helyzetben a társunkért tehetünk, hogy szeretjük őt. (...) A szavak ilyenkor nem sokat érnek, de az ölelés együttérzésünket és támogatásunkat fejezi ki. A válsághelyzetek különleges alkalmat kínálnak a szeretet kifejezésére. A gyengéd érintések emléke még azután is megmarad, hogy a mélyponton túljutottunk. De fájó emlék maradhat annak hiánya is. ”
„ Lett légyen egy ember értelmi fensőbbsége bármekkora, sohasem veheti át a gyakorlati, közvetlen uralmat más emberek felett külsődleges fogások és fedezékek nélkül, amelyek önmagukban többé-kevésbé mindig érthetetlenek és alantasak. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: