„ A tapasztalat brutális tanár, de tanultok. Istenemre, tanultok. ”
„ Mindenfélét tapasztalunk. És vagy a véleményünket igazítjuk, korrigáljuk a tapasztaltaknak megfelelően, vagy a tapasztalatainkat elemezzük úgy, átértékelve, meghamisítva őket, amíg látszólag igazolják a már előzetesen kialakult véleményünket. Az első esetben megismeréshez jutunk, a második esetben előítéletekhez. ”
„ Komor az élet az olyan házban, mely üresnek látszik, mert örökre eltűnt belőle valaki, akit annyira megszoktunk, és ha kezünkbe akad a halott valamilyen kedves holmija, mindig friss fájdalommal telnek meg napjaink. Egy-egy emlék érinti minduntalan szívünket s megsebzi. ”
„ A tenger csak hullámcsapásokkal ajándékoz meg, és néha erősnek érezheted magad benne. (...) Tudom, hogy az életben nem az a fontos, hogy erős legyél, hanem hogy annak érezhesd magad, hogy legalább egyszer megmérettessél, hogy legalább egyszer a legősibb emberi körülmények körül találd magad. Hogy egyedül szállj szembe a vak és süket kővel. Amikor senki más nem segít, csak az eszed és a puszta kezed. ”
„ Csodálatos, hogy az ember a legkilátástalanabb helyzetben is képes megkapaszkodni egy halvány reménysugárban, s ettől már szinte boldognak érzi magát. ”
„ A gazdaság a társadalom alapja. Amikor a gazdaság szilárd, a társadalom fejlődik. Az ideális gazdaság egyesíti a szellemit és az anyagit. A legjobb áru, amivel kereskedni lehet: az őszinteség és a szeretet. ”
„ Megszoktam, hogy mindig kimondom, amire gondolok. (...) Az udvariasság mások becsapása, csak szép csomagolásban. ”
„ A tőlünk idegen, érintetlen szépség csak olyan, mint a képeslapon hivalkodó virágcsokor. Ha tarka is, lapos és illattalan. Az élményt az adja, ami mögötte él. A magunk tapasztalata, vágya és a minden emberben felébreszthető kreativitás, hogy befogadjuk és megpróbáljuk tovább is adni a szépet. ”
„ Csupán egy századmásodpercig habozik. Előrébb hajol és rátapasztja a száját a számra. Kikapcsolódik az egész világ, eltűnik a hold, az eső, az ég, felszívódnak az utcák is a semmiben. Csak ketten létezünk a sötétségben, élve, létezve, elevenen. ”
„ Egy farmer azt mondja nekem: „Nem élhet csupán növényi táplálékkal, mert abban nincsen semmi, amiből a csont fölépülhet"; ezért napja egy részét szinte vallásos áhítattal annak szenteli, hogy szervezetét ellássa a csontok fölépítéséhez szükséges nyersanyaggal, s miközben ekképpen oktat, egész idő alatt ökrei mögött lépked, akik növényi táplálékból épült csontjaikkal vígan húzzák előre őt magát meg súlyos ekéjét. ”
„ Az emberek még a föld iránti szeretetben is perverzek. A medve az erdőt szereti, a zerge a sziklás hegyeket, a vadkacsa a tocsogókat, ereket, a daru, túzok a síkságot, de a tehetetlen ember nem elégszik meg valamely egyes részével vagy porcikájával a roppant testnek, minden az övé legyen s a saját önös érdekei és a kapzsiságon alapuló divatok szerint értékeli még ezt a legszentebb anyát is. ”
„ Minél nagyobb egy csoport lojalitása a csapat irányába, annál nagyobb a motiváció a tagok között, hogy megvalósítsa a csoport céljait, és nagyobb a valószínűsége annak, hogy el is fogják érni céljaikat. ”
„ Egy műalkotás nem olyan, mint egy szelet kenyér. Amikor valaki ellop egy zsemlét a boltból, a zsemle eltűnik a helyéről. De ha valaki letölt egy dalt, az csupán adathalmaz, amíg a hallgató zenévé nem varázsolja, meg nem hallgatja, szubjektív tapasztalattá nem alakítja. A zenész munkájára óriási hatással van az, amit az emberek gondolnak róla. Nem bánhatunk úgy a rajongókkal, mintha tolvajok lennének. Aki meghallgatja a munkánkat, az a barátunk, nem az ellenségünk. ”
„ Az apák szándékosan bántják gyermekeiket. Kábítószerfüggőkké válhatnak, akik gyengék felhagyni szenvedélyükkel, bármekkora fájdalmat is okoznak vele. Az anyák eltűnhetnek a gyermekeik életéből, amikor elhanyagolják őket. Egy tagadással, azzal, hogy nem hajlandóak észrevenni, el is törölhetnek. A barátok félrevezetnek. Az emberek becsapnak. Hideg, hazug a világ. ”
„ Mennyire lehet őszinte egy olyan nőnek a szeretete, aki önző, aki nem valósította meg az álmait, aki a gyerekeire támaszkodik, és nem akarja elengedni, sőt kisajátítja őket, úgy kell ugrálni, ahogy ő akarja, miközben azt mondja, hogy mennyi mindent tett értünk, mennyit tűrt az apáink miatt? Ez az őszinte szeretet? Hát nem az! Ezt hívják birtokló, önző szeretetnek, ha ezt lehet egyáltalán szeretetnek hívni! ”
„ Titokzatos férfiak. Ígéreteket tesznek, melyeket eszük ágában sincs megtartani. Hazugságokkal áltatnak, hogy megkapják, amit akarnak. Sokkal veszélyesebbek, mint ahogy kinéznek. Igen. Anyáink a lelkünkre kötötték, hogy ne bízzunk olyan férfiakban, akiket nem ismerünk, és azokban, akiket ismerünk, nos... őbennük se bízhatunk mindig. ”
„
Ne aggódj!
Ha foszló kapaszkodóid elengedted.
A senkiföldjén lebegsz, úgy érzed.
Várj, míg lélekszárnyaid lebbenését észleled.
”
„ Minden hit alapja az, ha hiszel magadban. Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben - hanem önmagadban. ”
„ A kudarc és a visszautasítás nélkülözhetetlen lépések a sikerhez vezető úton. A hibáinkból tanulunk, és egyre közelebb jutunk a céljainkhoz. (...) A sikeres emberek számára nem létezik kudarc, csak tapasztalatszerzés. ”
„ Amíg nem találok rád, én se vagyok egészen. Tudod, hogy így van. Sokszor tapasztaltad már, és lehet, hogy most is éppen ezt éled meg: szeretet nélkül félemberek vagyunk. ”
„ A való élet nem épít külsőleg nagyszerű és ünnepélyes kapukat a mi mély és igazi változásainkhoz, hanem szerényen és jóságosan felhasználja ahhoz kis örömeinket, fájdalmainkat és gyengéinket. ”
„ A közepes ízlés nagyobb csapás az ízlés hiányánál. ”
„ A kutyáról vennék példát, mint ahogy az sohasem megy vissza az elkapart csontért, én is úgy hagynám magam mögött egész elmúlott életemet. ”
„ A leleplezés éppen arra való, hogy az értelmes lények végre kielégíttessenek, és az élet sötét problémái, amelyeknek megoldására hiába vártak addig, kitáruljanak előttük. Mert ezt a kérdést nem lehet megoldani az emberi szív mély ismerete nélkül. Éppen ezért biztosra veszem, hogy akik rút titkot őriztek a szívükben (...), az utolsó ítélet napján nem pusztán kénytelenségből, de mérhetetlen örömmel fogják azt megvallani. ”
„ Az idő rohan. Az idő senkire nem vár. Az idő begyógyítja a sebeket. De mindannyian arra vágyunk, hogy több időt kapjunk. Időt, hogy talpra álljunk. Időt, hogy felnőjünk. Időt, hogy felejtsünk. Időt. ”
„ Mások boldogságáért nem mi vagyunk a felelősek. Az életben a mi feladatunk az, hogy hűek legyünk önmagunkhoz, minél több tapasztalatra tegyünk szert, és úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, ha velünk bánnának. ”
„ Ha szereted magad, meglepődve tapasztalod, hogy a többiek is szeretnek. Senki sem szereti azt, aki még önmagát sem képes szeretni. Ha te magad képtelen vagy szeretni magadat, ugyan kitől várhatnád el, hogy megpróbálkozzon ezzel? És aki nem szereti magát, az nem maradhat semleges sem. Ne feledd, az életben nem létezik semlegesség! Ha valaki nem szereti magát, az biztosan gyűlöli magát - az élet nem ismeri a semlegességet. Az életben mindig választani kell. Ha nem szeretsz, akkor nem maradhatsz egyszerűen ebben a szeretet nélküli állapotban. Nem. Akkor gyűlölnöd kell! Aki pedig gyűlöli magát, az rombolni fog. Önpusztító lesz. Aki gyűlöli magát, az mindenki mást is gyűlölni fog - dühös lesz és erőszakos, szüntelen haragban mindenkivel. Aki gyűlöli magát, hogyan is remélhetné, hogy a többiek szeressék? ”
„ Volt idő, amikor azt hittem, nem is a nagy csapás tesz tönkre, hanem a naponkénti apró kellemetlenségek. Pedig a jelentéktelen dolgokat meg lehet tanulni. A megtört szív, a szétfoszlott érzelmek nem javíthatók egykönnyen. ”
„ Az ember legrútabb tulajdonsága talán az, hogy kegyetlenkedik csak azért, mert alkalma nyílik rá, mert van, akinek árthat. Tapasztaltam ezt olyanoknál is, akik semmivel sem voltak rosszabbak a többinél. ”
„ Az óvatos kormányos kikérdezi a tapasztaltakat, mekkora a hullámzás, mit jeleznek a felhők, s az örvényléséről hírhedt vidéket nagy ívben kikerüli. ”
„ Anne a saját bőrén kellett tapasztalja, mennyire fájó lehet a visszautasítás. Hiába mondta magában, miközben megvetően felvetette a fejét, hogy fütyül rá. Csökönyössége ellenére, nőies lelke mélyén nagyon is bántotta Gilbert viselkedése. (...) Jól leplezett kétségbeeséssel döbbent rá, hogy a korábban dédelgetett haragnak nyoma veszett, s éppen akkor, amikor leginkább szüksége lett volna a jogosnak vélt sérelem adta tartásra. Hiába idézte fel az emlékezetes eset megannyi tűszúrását és az akkori érzéseit, hiába próbálta ugyanazt a régi haragot érezni. Az utolsó fellobbanás után - azon a napon, ott, a tó mellett - a harag szikrája is kihunyt benne. Anélkül, hogy valaha is tudatosult volna benne, megbocsátott és elfelejtett mindent. ”
„ Aki megy, aki mer, aki teszi a dolgát, kapja majd a megerősítéseket, a találkozásokat, a tekinteteket, a szavakat, azokat a betűket, amik egészen az álmaikig repítik. Csak hinned kell benne. Hinned kell abban, hogy a hang, ami azt súgja, jó úton vagy, nem téved. ”
„ A tapasztalat igazolja, hogy aki nem bízik semmiben, az nem csalatik meg soha. ”
„ Fejemet szinte akaratom ellenére a lövészárok sarkába szorítottam, testem pedig mintha együtt remegett, együtt zúgott volna az egész földdel. Ez az a pillanat, amikor az emberen olyan, eddig még sohasem tapasztalt fizikai dermedtség lesz úrrá, hogy nem annyira érzi szívével a félelmet, mint inkább csodálkozva tanulmányozza, akár valami idegen tárgyat, amely behatolt lényébe. ”
„ Mindig van egy kiskapu, amelyiken ki lehet bújni, ha az ember elég ügyes ahhoz, hogy megtalálja! ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: