Anne a saját bőrén kellett tapasztalja, mennyire fájó lehet a visszautasítás. Hiába mondta magában, miközben megvetően felvetette a fejét, hogy fütyül rá. Csökönyössége ellenére, nőies lelke mélyén nagyon is bántotta Gilbert viselkedése. (...) Jól leplezett kétségbeeséssel döbbent rá, hogy a korábban dédelgetett haragnak nyoma veszett, s éppen akkor, amikor leginkább szüksége lett volna a jogosnak vélt sérelem adta tartásra. Hiába idézte fel az emlékezetes eset megannyi tűszúrását és az akkori érzéseit, hiába próbálta ugyanazt a régi haragot érezni. Az utolsó fellobbanás után - azon a napon, ott, a tó mellett - a harag szikrája is kihunyt benne. Anélkül, hogy valaha is tudatosult volna benne, megbocsátott és elfelejtett mindent.