„ Ha barátja vagy még a jónak,
Ne gondolj rám!
Ha örülni tudsz még a szónak,
Ne gondolj rám!
Ha meghalni félsz még, de élni nem tudsz már,
Csak akkor gondolj rám... ”

„ Nem értem, mit mond, s az arca olyan más;
Megint csak a gond, de nem hagyom, hogy lásd.
Attól félek, késő már menni,
Egyedül jöttem, és nem is várt senki. ”

„ Becsukott ajtód előtt állok idekint,
Levetett kalappal, vigyorogva a kínt.
- Ki vagy te idegen, mit akarsz még?
Nekünk is alig van, nincs segítség. ”

„ Nem köszönök, nem búcsúzom,
Merre tartok, rég nem tudom. ”

„ Mit tegyek még, mi volna elég?
Amim volt, már semmiség...
De vigyázd a lelkem,
Mert a szívem súlyát nem bírná el az ég! ”

„ Ha végre indulnál,
Ha végre jönnél felém,
Szeretném újból az életem,
Mint eső a napfényben,
Ború a jókedvben - úgy
Tűnne el tőlem a félelem. ”

„ Hónapok óta a híredet se hallom,
Hiába ordítok, nem hallod már a hangom.
Tán a hétköznapok fogságába estél,
Bár segíthetnék rajtad, drága testvér. ”

„ Cinizmussal a félelem ellen -
Ez a jó módszer, higgy nekem!
Süllyedhetek, csak látnom ne kelljen,
Mi az oka, hogy nem vagy velem. ”

„ Bánom, nem bánom, mástól nem várom,
Tőled sem várom el.
Tettem, megtettem, éltem, ha élhettem,
Többet nem értem el.
Félek, nem félek, mást már nem kérek:
A végét ne rontsam el.
Adtam, nem kellett, kértem, nem tellett,
Menj Isten "hírivel"! ”

„ Persze, nem jó folyton csak menekülni,
De megállni még egyedül nem merek.
Segítség kéne, ugyanúgy, mint régen,
Mikor fiatal voltam, vagy egészen kis gyerek. ”

„ Lehetsz gazdag, lehetsz szegény
Lényegtelen, hidd el nekem
A hazád nélkül senki sem vagy
Nincs már helyed, nincs életed,
Jöttment lett a bélyeged. ”

„ Ha mennem kell, és induláskor
Szomorú a két szemed,
Beléd ég a tekintetem,
És így maradok teveled. ”

„ Csak úgy lesz egyben a test és a lélek,
hogy törvénnyé válik, ami érték volt rég,
hisz attól lesz örök és élő a nemzet,
hogy magyar a kezdet és magyar a vég. ”

„ Kinek mi dolga? - Szerintem
a gyermeké az, hogy szülessen,
a Napé, hogy megsimogassa,
s a Holdé, hogy álomba ringassa. ”

„ Hideg télben, az esti szélben
A szó megszakad, benned ragad
A fenyő színe, a kenyér íze,
Az ősök dala, a szíved szava,
A szülőföld hív haza. ”

„ Míg nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok
Most meg az lenne jó, ha árnyék lehetnék
Úgy érzem, ha kell, hát meg is halok
De teérted élni, azt még jobban szeretnék. ”

„ Az ostorom saját hátamon csattan,
Minden pofont magamnak adtam.
Egy darab a fényből, bennem a szándék,
Nem verekednék, már nem anyáznék.
Megláttam, ahogy vergődik énem,
De nem hagyom el, már többé nem.
Az élet elfogad, te őt miért nem?
Az ördögöt megingatom hitében.
Angyalok vagytok, de szárnyak híján
Majomjelmezben ugrálsz az indán.
Szeretlek, mert én szeretni jöttem,
Ez van, ennyi telik tőlem. ”

„ Ha látnám a fényed,
Jobban nem vágynám.
Ha tudnám, hogy érzed,
Akkor sem bánnám,
Hogy épp úgy, mint mások,
nem láthatlak már.
Ha a szívemben tudlak, az több annál,
ami jár. ”

„ S bár ugyanaz ismétlődik száz meg száz éve régen,
Mi ébresztő kiáltás helyett suttogunk csak a szélben.
Megmondom én, hogyan lehet, hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik, mi ültetjük addig a fenyőt. ”

„ A kéklő nagy vízen túl, a világ túloldalán
Boldog lehetnék én is talán.
De mit ér a boldogság, mi ott várna rám,
Ha elveszni látlak, édes hazám. ”

„ Hazám torz teteme fölött
Tébolyult bohóc táncol,
Őrjöngő szirénhangja
Szorosan magához láncol. ”

„ Mennyit ér, aki nem tud, csak tudni vél?
Mennyit ér, aki korlátok nélkül él?
Mennyit ér, aki úgy fordul, mint a szél?
Mennyit ér, aki kér csak, de adni fél? ”

„ Mint a leszakított, haldokló virág,
Mint az ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág,
Mint porba hullott mag, mi többé nem ered,
Ha nem vigyázol ránk, olyanok leszünk mi is nélküled. ”

„ Süket füllel szóra várok,
Vak szememmel napfényt látok.
Bánatvidék, merre jártam,
Köd előttem, por utánam. ”

„ Sötét erdőn leszek kis ház,
Mely meleg fénnyel hívogat,
Érezd, hogy ha szólok hozzád,
Minden szavam simogat. ”

„ Nézd meg egyszer egy székely ember arcát, mikor Vásárhelyt elhagyva hazafelé fordul! Nézd meg az arcát, mikor megpillantja a Hargitát! Aztán csendesedj el, és imádkozz, hogy legyen egy olyan hely a világon, melynek láttán te is úgy érzel, mint ő! Mert ha van, akkor van hazád is. ”

„ A hazát ott találod lovaknak szemében,
Felszántott föld szagában, gyümölcsök ízében,
A Himnusz bánatában, temetők csendjében,
Apám minden szavában s nagyanyám hitében. ”

„ Ahogy az erdeinket pusztítják
Úgy pusztul vele a népünk
S mikor az utolsó fát kidöntik
Akkor lesz nekünk is végünk.
(...)
Megmondom én, hogyan lehet
Hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik
Mi ültetjük addig a fenyőt. ”

„ Eltűnni csendben, az volna jó,
Ne fájjon többé, ha hazug a szó,
Ne kelljen látnom, ha nem esik jól,
Ne halljam meg, ha nem rólam szól. ”

„ Annyi minden történt, és nem beszéltünk régen,
Pedig senki nem figyel rám úgy, mint ő.
Hazám felé csillag vezet fenn az égen,
Olyan, mint az álom, csak élesebben látom, úgy, mint ő. ”

„ Fájni már nem fog, látom magamon,
Ha megpróbál, hát nem hagyom.
Csak a leszedett képek szürke nyomai
Röhögnek rajtam a falakon. ”

„ Veled zuhanok a végtelenbe,
beleálmodlak az életembe,
emlékedet a szellő hozza,
bánatomat az eső mossa el. ”

„ Ablakok mögött,
Zokogó esőben
Elfolyó arcok lesnek rám ”

„ A zenész dolga, hogy zenéljen,
a szívem mélyéig elérjen.
Az író dolga, hogy meséljen,
de igazat írni ne féljen. ”

„ S ha már nincs fény az égen,
Kihűlő véremre madarak szálljanak,
S nekem nincs már mit kérnem,
Csak még egyetlenegyszer hadd lássalak. ”