Meg kellett tennem olyan dolgokat, amiket egyébként nem tettem volna meg és amiket soha többet nem fogok megtenni, el kellett viselnem sok sebet a testemen és a lelkemen, és meg kellett bántanom másokat, akiktől később bocsánatot kértem - amikor ráébredtem, hogy bármit megtehetek, csak azt nem, hogy kényszerítsem a másikat arra, hogy kövessen az őrültségemben, kielégíthetetlen életszomjamban.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ezerszer kedvem támadt megfogni a kezét, és ezerszer nem csináltam semmit.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A léleknek is, akárcsak a pataknak és a növénynek, esőre van szüksége, noha másfélére; reményre, hitre, az élet értelmére.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bár meg akarom érteni a szerelmet, és bár sokat szenvedtem azok miatt, akiknek odaadtam a szívem, azt hiszem, képtelen vagyok már szeretni, mert úgy látom, hogy azok, akik megérintették a lelkem, nem tudták fölébreszteni a testem, azok pedig, akik megérintették a testem, nem tudtak közel férkőzni a lelkemhez.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Így vesztettük el a szerelmet. (...) Amikor elkezdtünk szabályokat alkotni arra, hogyan nyilvánuljon meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Meg kellett tennem olyan dolgokat, amiket egyébként nem tettem volna meg és amiket soha többet nem fogok megtenni, el kellett viselnem sok sebet a testemen és a lelkemen, és meg kellett bántanom másokat, akiktől később bocsánatot kértem - amikor ráébredtem, hogy bármit megtehetek, csak azt nem, hogy kényszerítsem a másikat arra, hogy kövessen az őrültségemben, kielégíthetetlen életszomjamban.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindaddig, amíg nem jön valaki, aki értelmet ad neki, a Szerelem csak egy szó.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Élvezd minden pillanat örömét, hogy később meg ne bánd, és ne érezd úgy, hogy elfecsérelted az ifjúságodat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha dönteni kell, jobb, ha megtesszük, vállalva a véle járó következményeket. Hisz magukat a következményeket előzetesen úgy sem ismerhetjük meg.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Minden, ami egyszer megtörténik, lehet, hogy soha többé nem történik meg újra. De minden, ami kétszer történik, bizonyosan megtörténik harmadszor is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A megbocsátás olyan, mint egy kétsávos út: amikor megbocsátunk valakinek, magunknak is megbocsátunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ember a természet egyetlen teremtménye, amelyik tudatában van annak, hogy meg fog halni. Annak ellenére, hogy tudja, a napjai meg vannak számlálva, s akkor ér véget minden, amikor a legkevésbé várja, úgy vívja meg élete csatáit, mintha méltó lenne az öröklétre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Rengeteg hibát elkövethetünk az életben. Egyet nem: amelyik tönkretesz.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az egyetlen dolog, ami megváltoztatja az embert, az a szerelem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Soha ne hagyd, hogy a kételyek megbénítsanak. Hozz meg minden döntést, amit meg kell hoznod, akkor is, ha nem vagy biztos benne, hogy helyes.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak dolgok az életben, amikért érdemes a végsőkig harcolni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Választhatok, hogy minek tekintem magam: a világ áldozatának, vagy egy kalandornőnek, aki kincset keres. Az egész csak nézőpont kérdése.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A könny a lélek vére.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A hazugság nagyon fáradságos dolog, az embernek meg kell erőltetnie a memóriáját, ha nem akar lebukni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tudjuk, mit akarunk, és el is érjük, ha kitartóak vagyunk, de az idő, amely a célhoz jutásig eltelik, Isten segítségétől függ.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az a rögeszmém, hogy muszáj mindig valakivel járnom - és emiatt muszáj mindig fantasztikus nőnek lennem, okosnak, érzékinek, kivételesnek. Az erőfeszítés, hogy hódítsak, arra kényszerít, hogy mindig a legjobbat adjam magamból, és ez talán nem is rossz, de a végeredmény mégis mindig csalódás.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A kölcsönös vonzalom, ami egymás felé lökte őket - az megmagyarázhatatlan. Ez nem más, mint az érintetlen, tiszta vágy. Amikor a vágy még ebben a tiszta állapotban van, a férfi és a nő beleszeret az életbe, minden pillanatát a legmélyebb hódolattal élik át.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sokszor előfordult már, hogy ha valakivel szemben meggondolatlanul cselekedtem, másoktól is eltávolodtam, akiket pedig szerettem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Látja ezt az ánizslikőrt? (...) Nos, maga csak egy ánizslikőrt lát. Én viszont, mivel nekem az egész lelkemet bele kell adnom a munkámba, látom a növényt, amiből készült, látom a viharokat, amelyek megtépázták ezt a növényt, a kezeket, amelyek összegyűjtötték a magokat, látom, hogyan utazott egy másik földrészről idáig egy hajón, és látom, ahogy - mielőtt belekerült az alkoholba - otthagyta színes és illatos nyomát mindazokon, akik megérintették.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Olykor megtörténik, hogy aki addig a harcos oldalán harcolt, egyszer csak az ellenségévé válik. A harcos első reakciója a gyűlölet, de tudja, hogy a vak katona veszít a csatában. Ezért inkább az együtt töltött kellemes időszakra gondol, s próbálja megérteni, mi vihette egykori szövetségesét erre a hirtelen döntésre, s vajon milyen keserűségek gyülemlettek fel a lelkében. Keresi az okát, hogy társa miért tett le közös szándékukról. Senki sem egészen jó vagy rossz. A fény harcosa erre gondol, amikor látja, hogy új ellenségre tett szert.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A magány nem a Szerelem hiánya. A magány kiegészíti a Szerelmet. Nem a társaság hiánya, hanem az a pillanat, amikor a lelkünk végre szabadon meg tud szólítani minket, és segít döntéseket hoznunk az életünkkel kapcsolatban.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azok az emberek, akik jót tesznek másokkal, nem hasznosak akarnak lenni, hanem érdekes életet akarnak élni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Azt tartják, hogy csak a hattyúk hűségesek egymáshoz, de még ez sem igaz. Egyetlen faj létezik az állatvilágban, amely nem követ el házasságtörést: egy amőbafaj, a Diplozoon paradoxum. A két egyed ugyanis még fiatalon találkozik egymással, és a testük egyetlen szervezetté egyesül. Minden más faj képes a hűtlenségre.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A küzdelem során mindig azt keressük, hogyan védjük gyenge oldalunkat, miközben az ellenség oda csap le, ahol védtelenek vagyunk - oda, amiben a legjobban bízunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lehetnek szomorú pillanataim, zavaros gondolataim, de fölöttem itt van a nagy Én, aki mindent ért, és nevet a gyötrődéseimen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Bármilyen távolinak látszik is a cél, mindig van rá mód, hogy legyőzze az akadályokat. Fontolóra veszi a lehetőségeket, megélezi a kardját, megtölti szívét szükséges állhatatossággal, hogy szembe tudjon nézni a kihívásokkal.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az ellenség ritkán képviseli a rosszat! Mindig jelen van, mert az a kard, amit nem használnak, megrozsdásodik! (...) Mindannyian tudunk már mindent, mielőtt valaki beavatna bennünket!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az élet folyását néha lehetetlen megállítani.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A viszonzatlan szerelem mindig magában hordozza a reményt, hogy egy napon viszonzásra lel.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás