„ Amikor az elégedetlenség nem múlik el, annak oka van. Az azt jelenti (...), hogy valamin változtatnunk kell, tovább kell lépnünk. ”
„ Nem tudom, meddig tarthat ez az álom, de elhatározom, hogy minden pillanatát úgy fogom megélni, mintha az lenne az utolsó. ”
„ Miért kell a szívünkre hallgatnunk? Azért, mert ahol a szíved lesz, ott lesz a kincsed is. ”
„ Mindenki tud szeretni, hiszen mindannyian ezzel az adottsággal születünk. Van, aki eleve jól csinálja, de a többségnek újra kell tanulnia, vissza kell emlékeznie, hogyan szeretett, és mindenkinek - kivétel nélkül mindenkinek - el kell égetnie az elmúlt érzelmeket, újra kell élnie néhány örömöt és fájdalmat, botlást és gyógyulást, hogy észrevehesse a vezérfonalat, ami ott rejlik minden új találkozásban. ”
„ De hát az élet már csak ilyen: panaszkodni éppoly felesleges, mint reménykedni. ”
„ A Keserűség (...) elsődleges célpontja az ember kedélyállapota. Akit megtámad a betegség, az elveszti az érdeklődését a világ iránt, semmihez nincs kedve, és néhány év múlva teljesen magába zárkózik - miután minden energiáját arra pazarolta, hogy erős fallal vegye körül magát, annak érdekében, hogy a valóság olyan legyen, amilyennek látni szeretné. ”
„ A bolondok hisznek az első benyomásban. ”
„ Ha leomlanak a falak, a szerelem mindent eláraszt, és nincs többé lehetséges és lehetetlen, nem számít, hogy meg tudjuk-e tartani a szeretett lényt: szeretni annyit jelent, mint elveszíteni a fejünket. ”
„ Ugyanúgy, ahogy a tested sejtjei folyton változnak, és te mégis ugyanaz maradsz, az idő sem múlik, csak változik. ”
„ Fontos, hogy elfogadjuk a szenvedélyeinket, és ne mondjunk le a sikereink felett érzett lelkesedésünkről: ezek az élet részei, és a résztvevőnek örömet szereznek. ”
„ Minden harcos érzett már félelmet egy-egy csatától. Minden harcos csalt és hazudott már életében. Minden harcos indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors. Minden harcos szenvedett már jelenléktelen dolgok miatt. Minden harcos érezte már, hogy nem igazi harcos. Minden harcos követett már el hibát spirituális küldetése teljesítése közben. Minden harcos mondott már igent, mikor nemet akart mondani. Minden harcos bántott már meg olyan embert, akit szeret. Éppen ezért a fény harcosa: mert keresztülment mindezen, és mégsem vesztette el a reményt, hogy lehet jobb, mint az adott pillanatban. ”
„ Rendelkezhetünk a világ összes kommunikációs eszközével, de az emberi tekintettel semmi sem ér fel. ”
„ A régi szerelmeim megtanítottak rá, hogy tudjam, mit akarok. Ahhoz, hogy teljesen át tudjam adni magam, el kellett felejtenem a sebeket, amelyeket más férfiak ejtettek rajtam. ”
„ Aki az álmát keresi, abból merít ihletet, amit csinál, nem pedig abból, hogy elképzeli, mit csinálna. ”
„ Ha élsz, Isten is veled él. Ha viszont nem mersz kockáztatni, ő is visszavonul a távoli mennyekbe, és csupán filozófiai elmélkedés tárgya lesz. ”
„ Lehet, hogy soha többé nem találkozunk. Szeretném, ha tudnád, hogy egész életemben szerettelek. Már azelőtt is szerettelek, hogy megismertelek. Te a részem vagy. Meg fogok halni. (...) A holnap éppolyan alkalmas a halálra, mint akármelyik másik nap. ”
„ Nem volt nehéz rájönnie, hogy a Szuperosztály éppúgy függ a saját sikereitől, akár a drogfüggő a kábítószertől, és hogy sokkal boldogtalanabb azoknál az embereknél, akik nem vágynak többre, csak egy házra, egy kertre, egy szaladgáló gyerekre, az asztalra tett ételre és télen egy begyújtott kandallóra. Ők tisztában vannak a korlátaikkal, tudják, hogy az élet rövid, és miért is akarnának ennél többet? ”
„ A szerelem, ahogy egy perzsa bölcs mondja, voltaképpen nem más, mint egy olyan betegség, amely ellen senki nem akar védekezni. Akit egyszer megfertőz, az többé nem akar kilábalni belőle, aki benne szenved, az többé nem akar meggyógyulni. ”
„ A szavak papírra vetett könnyek. A könnyek kicsorduló szavak. Nélkülük egyetlen öröm sem ragyog, egyetlen bánat sem ér véget. Ezért hát köszönöm a könnyeidet. ”
„ Az emberek soha nem elégedettek semmivel. Ha kevés van, sok kell. Ha sok van, még több kell. Ha még több van, szeretnének kevéssel boldogok lenni, de ezért nem képesek erőfeszítést tenni. Tényleg nem értik, milyen egyszerű a boldogság? Mit akart az a lány, aki farmerban és fehér pólóban rohant valahová? Mi lehetett olyan sürgős, ami nem engedte, hogy gyönyörködjön a szép napsütésben, a kék tengerben, a babakocsiban ülő gyerekekben, a tengerparti pálmafákban? ”
„
Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába: kifakítaná a régi bútorokat.
Láttam, ahogy a Másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit.
”
„ Senki nem birtokolhat egy olyan naplementét, amelyet együtt láttunk egyszer. (...) Senki nem birtokolhatja azt, ami a legszebb a Földön - de megismerheti és szeretheti. ”
„
Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.
”
„ Ráléptél az utadra. Kevés embernek van hozzá bátorsága. Szívesebben mennek olyan úton, amelyik nem az övék. Mindegyiküknek megvan a maga adottsága, de nem akarja észrevenni. ”
„ Nem a nehézségektől félt: attól ijedt meg, hogy választania kell egy utat. És ha egy utat ki kell választani, akkor a többit ott kell hagyni. Előtte pedig még ott állt az egész élet, és mindig arra gondolt, hogy később talán megbánná mindazt, amit most csinálni szeretne. "Nem merem elkötelezni magam, mert félek, hogy rosszul döntök" - gondolta. Minden lehetséges úton végig akart menni, de épp ezért végül egyiken se ment végig. ”
„ A fény harcosa átadja magát a benne lévő szenvedélyeknek és teljes átéléssel élvezi őket. Tudja, hogy nem kell lemondani a győzelmek boldogságáról, mert azok az élet részei, és örömet szereznek mindenkinek, aki részt vesz bennük. ”
„ De az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni. ”
„ A szem a lélek tükre, és visszatükröz mindent, ami rejtve van. De a belülről fakadó ragyogáson kívül más szerepe is van a szemnek: kifelé is tükörként működik. Azt is visszatükrözi, aki belenéz. ”
„ A fény harcosa tudja, hogy szívének csöndjében egyfajta rend rejtőzik, amely utat mutat neki. ”
„ Két másodpercnyi haldoklás rövidnek tűnik, de az időt nem így mérjük. ”
„ A szerelem nem a másik emberben van, hanem bennünk. Mi ébresztjük föl magunkban. De ahhoz, hogy fölébreszthessük, szükségünk van a másikra. ”
„ Ilyen a világ: mindenki úgy beszél, mintha mindent tudna, és ha van merszed kérdezősködni, kiderül, hogy nem is tudnak semmit. ”
„ A pénznek megvan a maga varázsereje: akinek van belőle, az sosincs egyedül. ”
„ Olyan erős lett a keleti szél, hogy az arcán érezte. (...) Megirigyelte a szél szabadságát, és rádöbbent, hogy a szabadságot ő is megszerezheti magának. Ennek nincs semmi akadálya, csupán ő maga. ”
„ Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt - meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
1 202 idézet
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: