Egy mocsárba épp úgy bele lehet fulladni, mint a Niagarába.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hallod-e, egyetlen fiam. Én vagyok oka életednek. De nekem volt gyönyörűség gügyögésedet is hallanom. Te valóban nem kérted az életet tőlem, ez így igaz. Tehát nékem kell hálásabbnak lennem nálad, azért, hogy itt vagy.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ugyanaz az erő teremti a rosszat és jót s innen van az, hogy amit mi rossznak nevezünk, abból jó is fakad számunkra s amit jónak érzünk, abból megannyi rossz. A nap érleli a kendert s ugyanakkor porlasztja a kenderkötelet. A nap élteti a bárányt, de a tigrist is. Ami fejleszti az értelmet, sorvasztja az ösztönöket. Ugyanaz a szél hajtja malmaidat s hordja el termőföldedet. A tudás fejleszti értelmedet s teszi tönkre eredendő, ártatlan és szép naivitásodat. A poklok kínjai tanítanak élettapasztalatra.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Kik azok, akik tökéletesen egymáshoz valók, ki mutat nékem ily boldogokat? Az embernek sokat kell tudni elviselni, mindig és mindenütt a világon, ez az igazság.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az anya kilenc hónapig hordta ki gyerekét, szoptatni fogja, ápolni fogja, ha beteg lesz, nevelni, tanítani, ezernyi gondban lesz érte, - ilyen nehezen jön létre az ember! És hogy pusztul el? Egyetlen golyó elég neki, egy kis golyó is, vagy egy rossz tűszúrás, egy légycsípés, egy torokgyulladás, - mert bár az ember végtelenül sok kínt és bánatot elbír, sokszor azonban narancshéjon elcsúszik az egész élete.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy látszik, minden emberi kapcsolat egyesülés, - a másik lényével való vegyülés... A barátság is... Furcsa, mennyire törekszik erre az emberi lélek... - s mégis... egy ellenállás is dolgozik benne... Egy másik erő feszíti, hogy függetlenségre törekedjék, ne adja fel egészen önállóságát...

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Addig vagy gazdag, míg gazdagságodat meg nem mutatod, míg azt meg nem ismerik. Ha megösmerik, mindenedet kiadtad, szegény vagy.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A beszédes, nyílt ember mindig fél a hallgatag, zárkózott embertől, mindig tökéletlennek érzi magát képzelt tökéletessége előtt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Én már a szerelemről szóló himnuszt jobban szeretem, mint magát a szerelmet... S mégis, néha úgy érzem - egy meleg kis test az ember mellett: ez minden, amit az ember kaphat... Ez az állandóság illúziója: - s az illúzió talán mégiscsak minden!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Nincsen sivárabb, agy-szárítóbb munkálkodás, mint mikor az ember állandóan okos.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szépség rabja nem mer élni, fél, hogy romlik a szépsége.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet mellékterméke mindig gyűlölet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Becsületes ember elviseli a rovására történő igaztalanságot, csak a javára történőt nem tudja elviselni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha a jóknak okvetlenül jutalom járna jóságukért, akkor a jóság nem erény volna, hanem üzlet, életbiztosítás s akkor nyilván minden gonosz is igyekezne jónak látszani. Befizetem a díjat, jót cselekszem s öregkorom biztosítva van, mert a jutalom nem maradhat el. Így viszont: ha nincs is jutalom, akkor is jó vagyok, - ez a hajlandóság a jóságot erénnyé minősíti.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A házasság is gazdasági kapcsolat, gyerekek! El ne felejtsétek! Mert olyan csak az olvasókönyvekben van, hogy a nyomor nem öli meg a szerelmet. Megöli.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A jóindulatot voltaképp az áldozat nagyságával kellene mérni. Egy szelet kenyérnek adománya valamely koldus részéről nagyobb áldozat, mint ha egy gazdag ember telket vesz neked.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az emberi lény mindig és mindenhol kénytelen elkeseríteni életét, különben nem lehet boldog. Mert földi paradicsom csak ott lehet, ahol a pokol is jelen van. (Rettenetes szomjúság hozhatja csak létre a kielégülés édes, velőkig hasító gyönyöreit s a rettenetes félelem a boldog megnyugvást.)

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szelíd fény vagyok annak, aki nem gyötör, de gyilkos sugár annak, aki megbánt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha nem adsz, nem gyűlölnek úgy, mint ha keveset.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lévén a romlottságban valami döbbenetes egyszerűség is, gondolt már erre valaki? Hogy milyen természetes a bűn, s ennélfogva micsoda lenyűgöző ereje van? Mint az álmainknak. S hogy nem az ártatlanság is benne foglaltatik-e akkor? Ha valaminek ekkora természetessége van az emberi szívben?

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Végül is mi a boldogság? Lábadozásféle, valószínűleg. Egy kis világosság a ködök és homály tömkelege után. Egy kis tisztaság a zűrzavar után.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mily szép visszanézni, emlékezni az ifjúságra, mely már messze tűnt! Újra sétálni a mezőkön! A rosszat az ember szívesen felejti s még ha a legnagyobb nyomorban töltötte is: szép volt. Vannak zordabb lelkek, akik tudják, hogy nem volt benne szépség - de ki az, aki nem szívesen kápráztatja el magát emlékeivel!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy emlékszem, Bismarck is azt mondja valahol: hogy csak kutyát lehet ennyire szeretni, az embereket soha. És igaza volt. Emberrel mindig van valami baj: féltékenység, neheztelés, nagy ellentétek ebben-abban? Az emberi viszonylatok legfeljebb ilyenek: és mégis szeretem. De mi Péterrel úgy voltunk: én csak szeretem. Ez az érzés a szívben olyan volt, mintha nehéz álom telepedett volna rá. S mintha méz csorranna tiszta szépségében, olyan volt az, ha én jó kutyámat megsimogattam. És mondhatom, Péter csak nekem élt, minden gondolata én voltam. Ilyen tiszta érzelmeket még nem látott a világ.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az igazat hiszik el a legkevésbé, ami természetes is. Lévén az oly fantasztikus olykor - a leghihetetlenebb. Amit semmiféle képzelet nem tud kitalálni.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A szeretet gyűlölni és gyilkolni is tud, de a jóság soha!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A felháborodás nélküli ember, - elviselhetetlen lény. Fel kell tudnod háborodnod - s még mindig. Mihelyt az életbölcsességed akkora, hogy megfoszt indulataidtól, - s különösen: ha még véleményedtől is megfoszt: már értéktelenné is válik. - Aki mindent megért s mindent megbocsát: tűrhetetlen lény az!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Keresni kellett volna valakit, akit végre igazán szerethetnék, méghozzá baj nélkül, nyűg nélkül? Olyan szeretetről ábrándoztam, amely könnyű és habos, nem terhelő, s oly egyszerűen ömlik át a szívbe, mintha napfény érné, s oly édesen és tisztán csorran, mint a méz. De hát hol van ilyen? Akkor már tudtam én, hogy ilyesmi nem létezik.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy elfelejtenek minket, mielőtt még emlékeztek volna ránk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hát nem délibábos hab az ember egész élete? Mire körülnézel, elmúlt, a múltad meg sehol nincs, hiába keresed padláson, pincében (...). Hol a múltad? A fejedben, másutt sehol nincsen többé. S mindez a sok komédia a halál árnyékában megy végbe s mondom, olyan ez, mint valami árnyképek a falon.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A múlt biztos és erős: - tragikus, mert nem vitázhatsz vele többé. - S amint alattomosan csúsznak a pillanatok - érzed: hogy lassan biztossá válik az, ami bizonytalan jövőként libegett előtted - s mint jelen úgyszólván elviselhetetlen...

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Egyik pszichológus barátom fülem hallatára így korholt dühösen egy fiatalembert - igaz, hogy ez az intelme csak a nőkre vonatkozott:
- Mit vársz? Hogy a hangszer magától szólaljon meg? Ostoba. Valaha, a boldog ősidőkben magától szólalt meg, de ma már bánni kell vele tudni, ha valaki azt akarja, hogy édes dallamot adjon és ne kétségbeesett sikolyokat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A logikus dolgokat megérteni könnyű! - ehhez logika kell csak! Nehezebb azt megérezned, ami illogikus: mert ehhez jó ösztön kell.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Valóságos kincsei vagyunk egymásnak annálfogva, hogy kétneműek vagyunk. - Nem győzzük csodálni, szeretni, vizsgálni egymást - s mindezt a csodát ama sokat megcsodált kis különbség hozza létre, amely ember és ember között van. - Ez a kicsiség minden örömünk, érdeklődésünk minden tárgya, ez teszi az életet figyelemreméltóvá.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Az első bűn elkövetése után rendesen így szól magához a bűnös: - most már mindegy. - És elköveti a másodikat is. Fontos szó ez. Első bűnét esetleg nagy lelki tusa után követte el, de a másodikhoz nagyon hozzásegíti ez a "most már mindegy". (...) Továbbá: aki bűnösnek érzi magát és a bűnbe mindjobban belesüllyed, rendesen társat is keres a süllyedéshez, másokat is igyekszik magával rántani, mert ha más is elköveti ugyanazt, ez valamelyest mégiscsak mentesíti őt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A magány a pesszimizmus melegágya.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás