Volnék inkább a régi senki,
Kinek nevét csak szájad ejti,
S ne papiron, de kebleden
Lelném meg rémed`, szerelem!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Óh, szánj meg engem! óh, ne csábíts!
Én nem hozzád való vagyok.
Az én vergődő bús szivemmel,
Neked nem illik játszanod.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Itt hagytál, mint levél az ágat,
Erdőt a vándormadarak,
Elvitted mosolyod sugarát
És szívem árva, bús maradt.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tanulj meg élni! A jót ne keressed
Rideg könyvekben, elszáradt szívekben.
Használd ki a mosolygó, röpke percet.
Üdvöt nem lelsz sehol, csak a jelenben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ah, vége, vége! Vagy ki tudja?
Diák marad az ember, amig él.
Leczkéjét a sirig tanulja,
Nehezebbet folyvást a réginél.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ne is találkozzunk mi többé!
Ne is emlékezzünk a multra.
Szivem sokáig fájt, de végre
A lemondást is megtanulta.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Hozzád simulva, tűzhányó öledbe
Kábuljak el a mámorok hevétül
S ajkaddal ajkam sisteregjen egybe
A gyönyöröknek végső gyönyöréül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sohajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Tengődve élek a rideg valóban,
Mióta lelkemet nem áltatom.
Nem azt sajnálom, hogy mindig csalódtam;
De hogy már többé nem csalódhatom!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Óh, ne mulasszad el szeretni,
Amíg van, kedves embered:
Mert elmúlik az élet, és a
Sírban szeretni nem lehet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha visszanézek most a múltra,
Álomnak tetszik az egész.
Hisz` ily bolondot nem művelhet
Soha a józan emberész.
És mégis, sokszor úgy óhajtom:
Legyen ily álom életem.
Kacagjon rajta minden ember,
Csak engem boldoggá tegyen!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Feledj el és szeress akárkit;
Vádolni nem foglak soha.
Csak megsiratlak, eltemetlek,
De soha, soha sem feledlek! ...
Neved lesz ajkam végső sóhaja.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Lemondhat-e, oh, mondd, a szerelem?
Most már tudom, nem élhetek veled,
S tudom, hogy nélküled sem élhetek!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szánásnak megvetés a rokona.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ember! önző vágy vezérel.
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szived:
Nincs e földnél semmi szebb.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ha valaha találkozunk még,
Fordulj el és ne nézz reám.
Közönyt erőszakolni fájóbb
A gyűlöletnél is talán.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Vannak jó lelkek még a földön;
De elrejtőznek a világ elül.
A csacska hír hallgat felőlük,
Élnek s meghalnak, ismeretlenül.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Változandó minden idelenn,
Csak a mi szerelmünk végtelen.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Siratlak csöndesen zokogva,
Elszállott húszas éveim;
De a nyugodt harminczasokba
Megernyedt szívvel lépek im.
Virágaim mind eltiporva
Hevernek szerteszét a porba',
S elszórt emlékeim között
Motozva, koszorút kötök.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Első szerelmem idejében,
Mikor láttam, hogy szíved értem
Megszünt dobogni, kérkedém:
Majd lennél egykor még enyém!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

És így lesz ez, tudom, hogy így lesz!
Ember vagyok: nem változom.
Epedni mindig: sorsom ím ez,
S tünődni elszállt álmokon.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Akit szerettünk, nem feledjük,
Bármit beszéljen ajakunk.
Megrezzenünk, ha szóba hozzák,
Őt áldjuk, hogyha meghalunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

A sors megáldhat, meggyötörhet;
Emelhet hír, vagy bukhatunk:
A kedves arca sose hágy el;
Őt áldja hűlő ajakunk.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Szeretem a magányt, a csendet,
Ha odahúz édes titok.
Ott szövök álmot, ott merengek,
Megenyhülőn csak ott sirok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Dobogó szívem minden paránya,
Mely amíg élt, tiszta lánggal égett;
Századokról századokra szállva,
Nem szeret mást, senki mást, csak téged!
Te vagy üdve, vágya, mindene,
Örök álma, örök élete.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Áldott, ki a könnyet letörli
S megért egy szerető szivet.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Boldog vagyok, jó istenek, ha boldog
Ki nem akar cserélni senkivel;
S az is leszek, mig napjaim letelnek.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Égess el! Kéjes tűzhalálra vágyom.
Szerelmed máglyáján adjam ki lelkem.
Hadd égjen a pogány, ki a halálon
Tul sem hisz másban, csak a szerelemben.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Mely az időt tuléli, halhatatlan;
Él az ecsetben, hangban és a dalban.
Halandó ember csak a föld pora;
De a müvészet meg nem hal soha!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Férfi vagyok én s te mindig asszony.
Te enyém vagy, én tied vagyok,
S ha te meghalsz, én is meghalok.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ajkad mosolygása kárt csinált eszembe`;
Nem tudom, ki vagy, csak azt tudom: szeretlek!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Ó, szánj meg engem, ó, ne csábíts!
Ne fájjon emléked nekem.
Te boldog vagy, feledni tudsz csak,
Én meg folyvást emlékezem.
A lemondás is fáj, nagyon fáj,
Emmám; de százszor nehezebb
A hűtlenséget elviselni...
Ó, mért találkozám veled!

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

S tudom, bár elváltunk örökre,
És hozzád többé nincs jogom:
Ki nem szakítalak szívemből,
S emléked` áldom és nem átkozom.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás

Sütkérezem elálmodozva
A bágyadt, őszies napon.
Lelkembe' nincs virág, verőfény,
Csak hervadt, néma fájdalom.
Tévedt madárként egy-egy emlék
Repűl át néha szívemen,
S szelíden, könyeimet áldva,
Te újra megjelensz nekem.

pont 0 kedvenc 0 hozzászólás