„
Egyszer már megmondtam, hogy szeretlek!
- Majd szólok, ha változott a helyzet.
”
„ A férfiaknak nincsenek céljaik. Így aztán kitalálnak párat, és felállítják azokat egy focipálya két végében. ”
„ Ha megsegíted a bajba jutott barátodat, eszébe fogsz jutni - legközelebb, amikor megint bajban van. ”
„ Kimondottan negyvennégyes a lábam, de úgy tud bűzleni, mintha negyvenkilences lenne. ”
„ A szerelem mindig bajt okoz. Tehát kategorikusan közlöm: szerelem nincs! Vagy helyesebben: kizárólag szerelem van. Beszélni kell erről. Nagyon fontos, mert ha kikapcsoljuk a szerelem nevű fogalomzavart az eshetőségek közül, úgy határozott terv szerint élhetünk. És ki mondja, hogy ez nem fontos? Én! ”
„ Rendkívül türelmes tudok lenni, feltéve, ha a végén elérem, amit akarok. ”
„ Szerénynek születtem; nem tetőtől talpig, de azért akadnak szerény pontjaim. ”
„ A főiskolán a metafizika órán puskáztam: belenéztem a mellettem ülő fiú lelkébe. ”
„ Ha menni akarsz valahova, a "goto" a legjobb módja annak, hogy odaérj. ”
„ A szleng az, amikor a nyelv feltűri az ingujját, beleköp a tenyerébe és munkához lát. ”
„ A kutyám nem tudja; nem muszáj megcsípnie a gazdija karját, amikor az megsimogat valami más kutyát, vagy esetleg - Isten bocsá - egy macskát. Ettől az a gazdi még őt, csakis őt szereti, nem kell féltékenységi jelenetet rendeznie. ”
„ Lehetetlenség, hogy valaki objektív módon élje át a saját halálát és közben tovább fütyörésszen. ”
„ A boldogság az, ha talál az ember két olívabogyót a martinijében, amikor éppen éhes. ”
„ Az valóban különös, mondhatni botrányos dolog, hogy a költői képzeletnek szabad mindenféle úri lakásokba hívatlanul belépni; (...) s még nem elég, hogy maga odatolakodik, hanem magával viszi egész olvasóközönségét, (...) s anélkül, hogy a háziúrnak, asszonyságnak köszönne valaki, összejárják a pompás termeket - pedig tán kesztyű sincs minden olvasó kezén -, benézegetnek minden ajtón, kihallgatják a legtitkosabb beszélgetéseket, kritizálnak, jegyzeteket tesznek látottakról és hallottakról! Ez ellen valóban valami dekrétumot kellene hozni. ”
„ A számítógép embertelen: egyrészt tökéletesen programozott és szabályosan működik, ráadásul teljesen őszinte. ”
„ Nem szeretek rohanni. Egyébként is, a kocsim olyan lassú, hogy a sztrádán, még ha maximumsebességgel hajtanék is, a sebességmérő fotó helyett portrét készíthetne rólam. ”
„ Ha megszólítunk egy tanulóvezetőt, akinek még minden egyes kapcsoláshoz és sebességváltáshoz tudatos koncentrációra van szüksége, akkor jó, ha előtte bekapcsoljuk a biztonsági övet. ”
„ A házasság kiváló iskola, de én még nem vagyok iskolaérett. ”
„ A jó tanács az, amire az okos embernek nincs szüksége, s amit az ostobák nem fogadnak el. ”
„ Egy nő idegeit csak a csokoládé tudja megnyugtatni, és abból is egy mázsa kell. ”
„ A pénz jön és megy; a különbség csak annyi, hogy könnyebben megy, mint ahogyan jön. ”
„ Ha az élet adott neked egy citromot, csavard ki, és nyiss egy limonádéstandot. ”
„ Ha meg akarsz tréfálni valakit, aki állandóan vitatkozik veled, érts egyet vele! ”
„ Az ember nem arra gondol, amire szeretne, hanem ami eszébe jut. ”
„ Ha úgy érzed, hogy igazságtalanul sok teher van a válladon, néha ez így is van. ”
„ Én olyan optimista vagyok, hogy egy csónakkal elindulnék Moby Dick után, és még tartármártást is vinnék magammal. ”
„ Jön a nő! Mindig így kezdődik! Vigyázat! Figyelem! A férfi mindent kiszámít alaposan, előrelátóan, precízen, véglegesen. És erre jön a nő! Másodpercenként százhúsz kilométeres hazugságokkal, lihegve, hadarva, szemlesütve, ájuldozva vagy mosolyogva; egyszer csak jön, és mindent halomra dönt! Aztán leül e halomra, és kipúderezi magát. És őszinte részvétét fejezi ki. Óvakodjunk a nőtől! A legegyszerűbb mindennapi fogalmak is zavarosak lesznek, ha nővel kapcsolatban akarjuk tisztázni őket. ”
„ Pénzen nem lehet barátokat venni, de legalább színvonalasabb ellenségeid lesznek. ”
„ A világ egy rossz tréfa, amit unalmában eszelt ki a Mindenható. Biztos másnapos volt. ”
„
Az ármányos elefánt
nem igaz, hogy sose bánt.
Csalogat: - Ülj ormányomra! -
S ha ráülnél, porrá nyomna.
”
„ Manapság több iker születik. Talán mert a gyerekeknek nincs merszük egyedül érkezni a világba. ”
„ Káposzta: egy konyhakerti zöldség, melynek olyan a mérete és a bölcsessége, mint egy emberi fejnek. ”
„ Nagymama szerint a koromhoz képest kicsi vagyok, és csakis azért, mert nem eszem elég zabkását. Én igazán igyekszem, de nagymama úgy megrakja a tányérom... ő aztán nem sajnálja tőlem az ennivalót. Tudja, tanárnő, mióta a vasárnapi iskolából hazafelé menet az imádkozásról beszélgettünk... amikor azt mondta, hogy minden nehézségünket meg kell valljuk Istennek... azóta minden este azért imádkozom, hogy Isten adjon erőt, hogy az utolsó szemig meg bírjam enni a reggeli zabkásám. De eddig még egyszer sem sikerült; ki tudja, miért... vagy kevés az erőm, vagy túl sok a kása. ”
„ Lépcsőházi bölcs vagyok. Ha már megyek el, eszembe jut, mit kellett volna mondanom. ”
„ Költők társasága. Felvételt nyerhet mindenki, aki legalább egy rímes sorpárt képes megírni. Ha nem vagy képes, ne keseredj el. Az is elég, ha képes vagy másokat meghallgatni. Lehetőleg lelkesen. Megj.: Ha nem tudod lelkesen, keress más elfoglaltságot. A költők sértődékenyek! ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: