„ Jobb ésszerű cselekvésben szerencsétlennek, mint értelmetlenben szerencsésnek lenni. ”
„ Aki sokat tud, és nem él aszerint, elveszett. ”
„ Aki három napra előrelát, az háromezer évvel gazdagabb. ”
„ Ha valakitől elválunk, az nem jelenti azt, hogy abban a kapcsolatban mindent megtanultunk. Ha házasságunknak már vége, de még a másikat okoljuk a nyomorúságunkért és a fizetendő jelzálogért, akkor még mindig egymáshoz vagyunk láncolva - hiszen még van mit tanulnunk egymástól! ”
„
Soha nem tévedsz
az utadra, ha mindig
iránytűt használsz.
”
„ Nem olyan könnyű huncutnak lenni. ”
„ Ha minden szót összevonnánk, elveszítenék a jelentésüket, vagy legalábbis nagyon megnehezítenék a megértést: szükség van a szünetekre, a szavak közti fehér helyekre. ”
„ Mindent könnyebb megtanítani, mint azt, hogyan legyen az ember... boldog. ”
„ Ha valami a régmúltban történt, még nem jelenti azt, hogy nincs köze a mához. Megmagyarázhat bizonyos dolgokat. ”
„ Az élet a legértékesebb és legtörékenyebb kincsünk, megszületünk, élünk, meghalunk. Csak az a lényeg (...), hogy létünkben legyen valami különleges, jelentsen valamit számunkra és mások számára. ”
„
Átcsaphat feletted a hullámok hada,
Sorsod lehet mostoha,
Vésd fel hangjegyekkel a háborgó égre,
Légy most te a béke temploma.
”
„ Minden hiba hihetetlenül ostobának tűnik, ha más követi el. ”
„ Azok a dolgok, amik megpróbálnak dolognak tűnni, gyakran sokkal inkább látszanak olyan dolgoknak, mint maguk a dolgok. ”
„ A tapasztalat tesz minket erőssé. ”
„
Ha a boldogulást keresed, csak a józanság
legyen útmutatód!
”
„ A jövendő teszi széppé az embert: a sejtett, áhított jövendő, amelyért dolgozni, szenvedni, áldozni kell! ”
„ A siker némelykor abban a művészetben rejlik, hogy megtartjuk magunknak, amit nem tudunk. ”
„ Az a drága, ami többe kerül, mint amennyit ér. ”
„
"Hallgatni arany."
Az elhallgatás néha gyémánt.
”
„ Mit tesz az ego? Számolgat, egyenleget von, valóságszámításokba kezd, mérlegel, kritizál, és hát jól odamondogat. Mert ezt kell tennie, ez a dolga. Mit tesz a lélek? Hagyja, hogy az ego ezt tegye, mert mindennek megadja saját létjogát. Közben várja, hogy éppen a racionális ego elvezessen arra az ösvényre, mely az irracionális világba vezet. (...) Hogyan visz az ego éppen oda, ahol nincs maradása? Mert az ego fél. Fél attól, hogy magányossá válik, hogy beteg lesz, hogy becsapják és elhagyják, szóval fél mindentől, ami veszélyezteti a létét. Mert az ego csak a fizikai lét sajátja. A szellemi régiókban nincs ego. ”
„ Egyetlen lépést sem szabad tennünk a gondolkodásban anélkül, hogy az iránt, amit kutatunk, át ne volnánk hatva a tisztelet érzésével. ”
„ Nem az a szerencsétlenség, amit el tudsz kerülni, hanem az, amit nem tudsz. ”
„ A felhő nem tudja, miért épp erre száll, s miért épp ily sebesen. (...) Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött, s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron. ”
„ De joga volt neki is, hogy próbáljon, hogy szenvedjen, hogy sírjon, hogy elbukjon. Hiszen úgyis csak ennyi az, amiben minden embernek része van. ”
„ Meglátni a nagyban a nagyot sokkal könnyebb, mint felfedezni a kicsiben a páratlant. ”
„ Sok dologról meg vagyunk győződve, de csak éles helyzetben derül ki, hogy a meggyőződéseink kibírják-e a támadást. ”
„ A szeretet már nem szeretet, ha feltételekhez kötött. ”
„ Az ember nem élvezheti örökké a békét s a nyugalmat. Ám a gondok és a balszerencse sem végleges. Ha a sztyepp füvét a tűz felperzseli, az nyáron újra kinő. ”
„ Könnyebb hősnek lenni egy másodpercig, egy óráig, mint néma heroizmussal viselni a mindennapot. Vállald magadra, hogy viseled a szürke, hétköznapi életet, végzed a munkát, amelyért senki sem dicsér, amelynek hősiességét senki sem veszi észre, amellyel nem kelted fel senki érdeklődését magad iránt, aki elviseli ezt a szürke hétköznapot és mégis ember marad, az igazán hős. ”
„ Ha nem hajlunk, akkor eltörhetünk. ”
„ A komolyan megépített ház nem homlokzatával kérkedik. ”
„ A nyugodt jövőhöz, a biztos jövőhöz tisztázott múlt szükséges. Bizonytalan múltra nem lehet biztos jövőt építeni. ”
„ Mindig akad egy pont, amelyre figyelni kell, amelyet nem szabad átlépni. ”
„ A volt rabszolgákból rettenetes gazdák lesznek. ”
„ A boldogság nem krumpli, amit csak úgy elvetnek a földbe, és megtrágyáznak, hogy jól teremjen. A boldogság mennyei fényként sugárzik ránk a magasból. Mennyei permet, mely egy-egy nyári hajnalon bearanyozza a lelket. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: