„ Arra gondoltam, hogy Darwinnak húsz évébe tellett, mire megfigyelései nyomán megírta a témával foglalkozó első tanulmányát. Nekem nincs ennyi időm. Én most akarok belelátni a fejlődés rejtelmeibe. Most akarok választ kapni a kérdéseimre. Most akarom kiélvezni a győzelem múlékony pillanatát. ”
„ A tudós gyakran kételkedik, a tudatlan ritkán, a bolond soha. ”
„ A csodálkozás az első lépés a megismeréshez. ”
„ A problémák megoldása a mindennapos tapasztalatokból jön. Abból, hogy a dolgokat úgy nézzük, ahogy vannak, nem pedig úgy, ahogy mások gondolják, hogy kéne lenniük. Abban a pillanatban, hogy a felesleges holmikat elkezdjük kidobálni - kitörölni emlékezetünkből mindazt, ami nem hozzánk tartozik, hanem kívülről érkezik -, már jó úton vagyunk. ”
„ Aki kitalálta, hogy "amiről nem tudsz, nem fájhat", idióta volt. ”
„ Elveszíthetik a Boldogságba mint Legfőbb Jóba vetett hitüket, és akár az is előfordulhat, hogy elhiszik, az élet célja valahol az ember jelenlegi érdeklődési körén túl, azon kívül van, hogy az élet célja nem a jólét fenntartása, hanem a tudatosság elmélyítése, a tudat megtisztítása, és a tudás gyarapítása. ”
„ Nincs jobb tudás a tapasztalatnál. ”
„ A tudást nem lehet ajándékba kapni. ”
„ Elménkben megvannak a megfelelő fiókok a dolgok megértésére, és a világról szerzett tudásunk elkerülhetetlenül ezekbe rendeződik. Ez pedig mindenképpen megakadályozza, hogy megismerjük a dolgok végső természetét. ”
„ Az viseli a legsúlyosabb terhet, aki a legtöbbet tudja. Mert az övé a felelősség. ”
„ Az iskola: kórház a tudatlanoknak. Annak kell odajárnia, aki képtelen bármit is elsajátítani; ott aztán muszáj tanulnia, és nyugton maradnia a fenekén. Sokkal jobb megszerezni a tudást, mint tanulni. Az iskolában folyton csak a magolás, a biflázás, de semmi különlegeset nem tanulsz. Sokkal többet tanulhatsz, ha járod a világot, és nyitva tartod a szemed. ”
„ Nem rossz dolog rájönni, hogy nem tudod mindenre a választ. Így eljutsz a jó kérdésekhez. ”
„ Hogy tudok, nem baj: magamnak tudom. Az én tudásom a fukar ládájában van elrejtve; senki sem látja. ”
„ A tanulás és a tudás igen fontos, de épp ilyen fontos a megszerzett tudás használata. Aki nem gyakorolja magát a gondolkodásban, nem mélyül el, annak a tudása mit sem ér. Az ilyen tudás semmilyen szellemi fejlődést, gyarapodást nem jelent, semmilyen segítséget nem nyújt a valóság igazi természetének megismeréséhez. ”
„ Minden ismeret, minden tudás, minden gondolat és érzés szellemi belégzés. ”
„ Az ember cselekvésre és gondolkodásra született, nem bölcselkedésre. A bölcselkedés csak boldogtalanná teszi, anélkül, hogy jobbá vagy okosabbá tenné. ”
„ Csak egy mód létezik, ahogyan meg lehet tanulni valamit. Mégpedig cselekvéssel. ”
„ Hajszolom a tudást, de ő a gyorsabb. ”
„ Az ész a legmagasabb ítélőszék, amely legfelső fokon és fellebbezés nélkül dönt mindenről. ”
„ Közülünk senki sem akadt, aki eléggé tájékozott lett volna, hogy cáfolni merészelje a főnök elméletét. ”
„ Entellektüel az az ember, aki túl sok szóval ír le valamit, amiről túl keveset tud. ”
„ A tudás olyan torlasz, amely akadályozza a megismerést. ”
„ Ha tudsz megfelelően gondolkozni, azzal sokkal többre mész, mint azok, akik csak azt tudják, mit gondoljanak. ”
„ Abban mutatkozik meg műveltségünk, ahogyan a műveletlenekkel bánunk. ”
„ Aki semmit sem tud, kénytelen mindent elhinni. ”
„ Voltál-e már úgy, hogy még semmit sem tudsz, de valójában igenis tudsz mindent? Paranormális jelenség? Nem, nemigen hiszem. Inkább azt gondolom, hogy az ember valahol (...) összegyűjti az árulkodó jeleket, az apró nyomokat, mint egy kirakós játék darabkáit. S amikor a dolog megtörténik, csak akkor tudatosul benne, hogy pontosan ez hiányzott még ahhoz, hogy a kép teljes legyen. ”
„ Amit nem tudsz egyszerűen elmagyarázni, azt nem is érted egészen. ”
„ Képzeljenek el a szomszédjukban egy idős hölgyet, aki minden olyan régen történt dologra emlékszik, amire más nem. Vagy tényleg annyira idős, hogy nincs vetélytársa ebben, vagy volt ideje sokat olvasni élete folyamán, és ezért tud mindent. ”
„ A mi nagy előnyünk az ősemberrel szemben, hogy több ezer évnyi tudás hever a kezünk ügyében. Bármilyen elszigetelt, ellenséges közegbe kerülünk, ahol nem állnak rendelkezésünkre a megfelelő eszközök, az agyunkban elraktározott tudásnak köszönhetően még mindig fényévekkel kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint a legjobban felszerelt Neander-völgyi. ”
„ A tényeket akárhol megkapod, az a művészet, ha véleményed van. ”
„ Jobb, ha olyan ostobák vagyunk, mint a többiek, mintsem hogy olyan okosak legyünk, mint senki más. ”
„ Ha eljön a tudás, eljön az emlékezés is. Tudás és emlékezés egyazon dolog. ”
„ Az ember nem attól lesz okos, hogy mindenre tudja a helyes választ. Attól lesz okos, hogy mindig a helyes kérdéseket teszi föl. ”
„ Akkor jönnek a fölfedezések, amikor az ember felkészült rá. ”
„ Egyetlen jó létezik csak: a tudás, és egyetlen rossz: a tudatlanság. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: