„ Tapasztalatból állíthatom, hogy az ember mindig szörnyen akar valamit, ami nem akar összejönni. Amikor viszont ész nélkül menekül valami elől, hirtelen szembetalálja magát vele. Persze ez csupán puszta általánosítás. ”
„ Az életet ködben úszó határ választja el a haláltól, és csak kevesen látják előre, mikor lépik át. ”
„ Kétségektől mardosó önmagam végre felsóhajtott. (...) Ne űzzem-hajszoljam egyre az újat, ne kérdezzem napról napra, mi lett volna ha... A gyötrő gondolatok felemésztik és porrá égetik az értékes pillanatokat. ”
„ A létezés türelmesen vár. Amikor azt látja, hogy magad próbálkozol, ő nem szól bele - csak vár. Akár a végtelenségig is várhat, hiszen a létezésnek nem sietős. Ő maga az örökkévalóság. De abban a pillanatban, hogy már nem küszködsz tovább, hogy felhagysz minden erőfeszítéssel, az egész létezés megindul feléd és beléd hatol. Ekkor először kezdenek el megtörténni a dolgok. ”
„ Az élet olyan volt, mint egy érme, amelynek az egyik oldalára az volt írva: katasztrófa, a másikra pedig az hogy: várni a katasztrófára. ”
„ Ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy mi történik a világban, akkor rájöhetünk, hogy minden intelligenciája ellenére az ember valójában a legostobább állat, hiszen nem érti önmagát. A kutya tudja, hogy mit kell egy kutyának csinálnia, és a macska is érti, hogy mit kell tennie. Minden állat tudja a dolgát, és csak azt teszi, amit tennie kell. Mi viszont nem ismerjük igazi feladatunkat, sem igazi utunkat ezen a világon, helyette csupán önmagunknak élünk. ”
„ Az élet időnként elsodorja az embert, és még ha szeret is valakit, nem találja meg a hozzá visszavezető utat. ”
„ Az élet olyan, hogy mindig másképp történik minden, mint ahogy elgondolta előre az ember. ”
„ Az élet megy tovább... még jóval azután is, hogy az élet öröme elillant... ”
„ Sajnos a bankok nem fogadják el az Isten pénzét. De az élet igen. Úgy hívják: öröm. És ez csak akkor bukkan föl, ha megszabadulunk attól a hibás programtól, mely konokul működtet bennünket. ”
„ Aki csak fut, száguld végig az életén, elrohan a csodák mellett. ”
„ Életének szőttese művészi munka lesz, és értékéből az sem von le semmit, hogy szépségét egyedül ő maga ismeri, és hogy halálával azonnal meg fog semmisülni. ”
„ Csak a testünk öreg. A lelkünk időtlen. A szellem csak annyiban mutatja meg korát, hogy egyre több tapasztalatot halmoz fel. A test pedig, szegény, elkopik mellőle. Ez az élet nagy fricskája. ”
„ Az élet már csak ilyen. Senki nem hall, senki nem lát, senki nem tud veled kapcsolatot teremteni. ”
„
- Kerültél már olyan helyzetbe, amikor pontosan tudtad, mi fog történni? De attól függetlenül mégis belemész. És amikor megtörténik az, amitől tartottál, mérges vagy magadra, hiszen előre tudtad. De ilyen vagy és kész, szóval tovább bünteted magad.
- Nem.
- Hogy csinálod?
- Sosem azt teszem, ami elvárható. Ettől érdekes az élet.
”
„ Vannak az életünkben olyan események, amelyekről - miközben javában zajlanak még - tudjuk, hogy sohasem felejtjük el. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy Hang azt mondja benned: "szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen át!" Ne felejtsd el!... Ide vissza kell találnod, mindig! ”
„ Az ember csak akkor ura az időnek, ami maga az élet, ha órákra, percekre és másodpercekre, azaz az emberi lét rövidségével arányos darabkákra tagolja. Az élet csak azért tűnik olyan kurtának a szemünkben, mert meggondolatlan módon balga reményeinkhez mérjük. ”
„ A gyermekek kezdetben szeretik a szüleiket. Amikor felnőnek, ítélkeznek felettük. Néha megbocsátanak nekik. ”
„ Hiszen mi műveltek vagyunk, egyetemre is jártunk, aztán mire vagyunk jók? Mi hasznosat tanultam én? Azt semmi esetre, hogy rendesen éljek, inkább azt tanultam meg, hogyan kell költekezni, miféle új divatú élvezetekre lehet fecsérelni a pénzt, megismertem olyan fényűzési tárgyakat, olyan szórakozásokat, amelyek mind pénzbe kerülnek. Megtanultam, hogy sokat költsek a kényelemre. ”
„ Úgy alakítsuk tehát lelkünket, mintha már a befejezéshez értünk volna. Semmit se halasszunk el. Naponta egyenlítsük ki a számlánkat az élettel szemben. Az életnek az a legnagyobb hibája, hogy mindig befejezetlen, valamit mindig elszalasztunk belőle. ”
„ Minden ember meghal, de nem minden ember él igazán. ”
„ Az élet olyan, mint a föld: gazdagabb egy tavasznál, és nem csak egy aratás szunnyad benne. Ha a felső réteg már kiteremte a maga tavaszát és nyarát: mélyebb talajokra kell ásni, ahol még nagy adakozások várakoznak. ”
„ Részben tény, részben fikció az élet. És mindig címlapsztori. ”
„ Minden művészet haszontalan. Nem a művészet utánozza az életet, hanem az élet a művészetet. ”
„ Úgy érezte, az élet csak árnyék, a nappal fehér árnyék, az éjszaka, a halál, a csönd, a tétlenség... ez az igazi lét. Élni, erősködni, akarni... ez a nemlét. A legfőbb jó feloldódni a sötétségben, és a nagy lénnyel azonosulva lebegni benne. ”
„ Az élet csak egy szép ígéret. ”
„ Emlékezett rá, mennyire csábítónak találta egy következmények nélküli élet gondolatát. De olyan nem létezik. Hálók szövődnek, melyekbe legyek ragadnak. Tartókötelek pattannak el, míg végül minden romokban hever. ”
„ Mindannyiunk élete hasonló leckékkel van tele. A környezet, a körülmények és a szereplők mások. De a tapasztalás ugyanaz. ”
„ Egyszerre minden megváltozik. Magunk mögött hagyjuk a múltat és sebesen száguldunk az ismeretlen felé. A jövő felé. Távoli helyekre utazunk, hogy megpróbáljuk megtalálni az utunkat. Vagy megpróbáljuk elveszíteni önmagunkat és otthon keresünk élvezetet. A bajok akkor kezdődnek, ha nem vagyunk hajlandók változtatni és ragaszkodunk a régi szokásainkhoz. De ha túlságosan ragaszkodunk a múlthoz, a jövő talán sosem jön el. ”
„ Mindnyájan elhagyunk különféle fontos dolgokat. (...) Különlegesen fontos alkalmakat, lehetőségeket, visszahozhatatlan érzéseket veszítünk el. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy élünk. De a fejünkben, igen, talán ott van egy kis hely, ahol az ilyen dolgokat élmények formájában elraktározzuk. Biztos olyan ez, mint egy bepolcozott könyvtár. Kérőlapokat kell kiállítanunk, hogy pontosan tudjuk a szívünk állapotát. Olykor takarítani, szellőztetni kell benne, és megöntözni a virágokat is. Ott fogsz lakni örökké, a saját könyvtáradban. ”
„ A gazdag embereknek lehet szegényes az élete. ”
„
Még alig, hogy játszánk apáink térdén, s már
Maholnap ott alszunk nagyapáink mellett...
Csak annyi az élet, mint futó felhőnek
Árnya a folyón, mint tükrön a lehellet.
”
„ Egy kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom mondani, hogy a súlyát ismerem. Éppen így annak, aki csak látott, hallott, szagolt, ízlelt és tapintott - nincs joga mondani, hogy élt. ”
„ Bizonyos dolgokat az életben úgy kell megélnünk, mintha azok arra lennének rendeltetve, hogy érett gyümölccsé legyenek, s ha mégsem érnek meg, akkor hát elejtjük őket. Játékosan kell őket felfognunk, gyermeki módon, előítéletek nélkül. Mihelyt előítéleteink vannak, bizonyos lehetőségeket kizárunk, s életünk nem gazdag többé. ”
„
Csak élni, élni emberek!
Időnk oly gyorsan elpereg,
egy perc csupán az élet...
de ez a perc lehet csodás
teremtő munka, alkotás,
amely megőriz téged.
”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: