„ Minél többet adsz, annál több jó dolog történik veled. ”
„ Egyetlen jó szót hordj csupán szívedben, s hogy mennyit ér, egy óra majd kitárja. ”
„
De mindez még sebaj,
Ha lelked van,
Ha lelked csábokért
Nincs áruban;
”
„ Az ember maga alkotja meg útját. Az én dolgom, hogy megtegyem a mindenkori következő lépést. Az én dolgom, hogy tanuljak szeretni, megbocsátani, és ne ítéljek. Fogadjam el a világot olyannak, amilyen, higgyek a mosolyban, a vigaszban, az odafordulásban, a segítségnyújtásban. Higgyek önmagamban és egy jobb világban. ”
„ Aki jól alszik, annak jó lelkiismerete van; akinek jó lelkiismerete van, az jó ember: tehát aki jól alszik, az jó ember. ”
„ Az élet olykor nehezen hagyja, hogy segíts valakin, akit szeretsz. Mégis, ha létezik valami, amiért érdemes küzdeni a nehézségek ellen, akkor azért, hogy másokon segíthess. ”
„
Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.
”
„ Nem te teszed a jót, Istené a jóság, a te szavaid és cselekedeteid által is ő szól. ”
„ A jó szándék motorját nem állíthatja meg semmi. ”
„ Amikor igaz szeretetet adunk, nem törődünk a viselkedéssel - sem a sajátunkkal, sem a másokéval. Természetes érzés tölt el, mert felismerjük, hogy a szeretet az ember természetes állapota. Nem érzékeljük a korlátokat. Nincs kétségünk a jóság felől, és nem foglalkoztat az idő. Tudatában vagyunk a jelen pillanatnak és mindennek, ami benne foglaltatik. Amikor szeretetet nyújtunk, szabadságot és békességet élünk át. ”
„ Az emberek kegyetlenek egymáshoz, és még akik közelállóikhoz jóságosak, azok is embertelenek a világ többi részével. Nem a jóság számít, hanem az igazságosság. A jóság csak az igazságtalanok dadogó bocsánatkérése. ”
„ Természete már ez az embernek, előbb gondol az övéi sorsára, aztán a magáéra. ”
„ A cél: boldognak lenni. Ezért sokáig, napról napra meg kell dolgozni. Ha pedig az ember végre eljut odáig, még mindig rengeteg a teendő: meg kell vigasztalni másokat. ”
„ A nagylelkűség furcsa dolgokat művel az emberekkel. Gúzsba köti őket. Ismerjük az emberi természetet. Jót teszünk valakivel, és attól kezdve baráti érzéseket táplálunk iránta. Megszeretjük. De az, akivel jót tettünk, vajon ő is ugyanilyen barátian érez irántunk? Vajon ő is megszeret minket? Így kéne lennie, de így van-e mindig? ”
„ Az ember életének ez a legjava, a szeretet és jóság kicsiny, névtelen, gyorsan elfeledett cselekedetei. ”
„ Lelkemben a jó tulajdonságok úgy szunnyadtak eddig, mint gyenge hajtások, amelyek dideregve bújnak el a fagy és hideg elől, de a forró napsugár édes melege hamarosan előcsalja, és magasra növeszti őket. Hiszen így van ez mindenkivel! Én nem vagyok híve annak az elméletnek, hogy a balsors, a szenvedés és a csalódás edzi szilárddá a jellemet. Az a boldog ember, aki a szeretet melegén nevelődött. Ez az igazi emberszeretet. ”
„ Aki hozzád fordul, mind jobb és boldogabb emberként távozzék tőled. ”
„ A lelki szépség oly varázsfényt kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná. ”
„
A bölcs...
Alkot, s magának semmije sincs.
Munkál, s jutalomra nem számít...
És mert sohasem igényel semmit,
sohsem veszthet semmit.
”
„ A titkolt szép cselekedetek a legbecsesebbek. ”
„ Egyetlen jótettnek emléke jobban világít miutánunk, mint ezer fáklyának lobogása. ”
„ Nem lehet és értelmetlen másokon segíteni. Melléállsz valakinek, olyat teszel meg, amire ő képtelen lenne. De amint otthagyod, újra visszaesik oda, ahonnan indult, mert nem tanult abból, hogy te végezted el az ő feladatát. ”
„ Nagyobb boldogság helyesen cselekedni, mint csupán az érzéseinket követni. ”
„ Nekem jó szívem van, sok szeretet lakik a lelkemben, de ha tudnák, hogy milyen belső erőfeszítésekbe és megrázkódtatásokba került, hogy ne essem bele sok-sok olyan bűnbe, amelybe önkéntelenül is mindenki beleesik, ha emberek között él! ”
„ Hamar felismertem, hogy csak akkor segíthetek másoknak a változásban, ha én magam is meg tudok változni. Ahhoz pedig, hogy adhassak másoknak, nekem magamnak is jobbá kellett válnom. ”
„ Az igazán nagy emberek mindenekfelett előzékenyek, figyelmesek és nagylelkűek. Nem csak bizonyos emberekkel, bizonyos helyzetekben, hanem mindenkivel és mindig. ”
„ Ha az ember minden jószándékú cselekedetén három napig elmélkednék, akkor sok minden jót nem tenne meg. ”
„ Lemondani valamiről, ami a tulajdonunkban van, feladni birtoklása jogát - örömet okoz, ha nagy gazdagságra utal. Ebben áll a nagylelkűség. ”
„
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
”
„ Aki jótékonyságot vet, barátságot arat. ”
„ Nincs az embernek olyan nyomorúságos lelki vagy fizikai állapota, amikor ne találna valakit, aki nála még sokkal nehezebb helyzetben van. És óriási erőt ad, ha akkor még tudsz is valakinek segíteni. ”
„ Van, hogy a segítő valóban segít, és van, hogy léte rászorulót teremt. ”
„ Az igazságot keresni, a szépséget szeretni, a jót akarni és a legjobbat tenni - ez az, amire hivatott az ember. ”
„
Nincsen más, csak a hit és a dac,
A tiéd csak az marad, amit másoknak adsz.
”
„ A jótettből is lehet kegyetlenség, hanem a kegyetlenségből soha többé nem lesz jó cselekedet. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: