„ Akkor élsz, ha másokért élsz. ”
„ Adj tüzedből lángot annak, aki kér. ”
„
Tégy minden jót, amit
Megtehetsz,
Ott, ahol vagy,
Úgy, ahogy teheted,
Akkorát, amekkorát tehetsz,
”
„ A szív jósága olyan, mint a nap melege: életet ad. Csak a jóság, a szeretet maradandó. Olyan, akár a forrás. Minél többet merítesz belőle, annál jobban buzog. Légy jó! ”
„ Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni. ”
„ Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak. ”
„
Akármilyen ruhát felvehetsz,
De tiszta szívvel piszkos nem lehetsz.
”
„ Mások hálája nem attól függ, hogy ön mennyit ad nekik, egyedül a magatartásuk függvénye, tehát az ő dolguk. Ezért nem szabad hálát követelnünk vagy kikényszerítenünk, inkább nekünk magunknak kell hálásnak lennünk - a látszólag hálátlan embereknek is, akik körülvesznek minket. Sőt, leginkább nekik kell hálát mutatnunk, számukra kell példaképpé válnunk. ”
„ Ha megáld minket az ég valamilyen képességgel, azt hiszem, bűn lenne nem élni vele. A tehetség felelősség. Természetes, hogy megteszem, amit tudok, és segítek vele másoknak. ”
„
Ne "küzdj a Jóért".
Keresd és szeresd. Örülj,
amikor elér.
”
„
Elalvás előtt
tisztázd: tiszta vagy-e, vagy
csak mosakodtál.
”
„ Ahogy megváltoztatod a saját életedet, ugyanúgy változtasd meg a körülötted élőkét is. Amikor kérnek, ne felejts el adni. Amikor kopogtatnak nálad, nyiss nekik ajtót. Amikor elveszítenek valamit és eljönnek hozzád, tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy megtalálják, amit elvesztettek. De előbb kérj te magad, kopogtass te magad, és keresd meg te magad mindazt, amit elvesztettél az életedben. ”
„ Nagyon sok jóravaló ember van, akik szüleiktől vagy őseiktől épp elég gonoszságot örököltek, és mégis jók maradtak. Ezt már nem tudja megvizsgálni a tudomány. A jó nevelés, az erős akarat számomra biztosabb valami, mint az öröklődés. Ami jó és helyes, azt tudjuk vagy megtanulhatjuk, és ehhez kell tartani magunkat. De hogy mi van bennünk esetleg őseink titkaiból, azt senki nem tudja pontosan. Jobb is, ha nem számolunk vele. ”
„
Mért
hiszem azt, hogy jóság van
bennem? A jó nem szép, és
a szép nem jó. Vagy csak
ritkán. De mind a kettő
kivonulóban van a világból.
”
„ Körülnézett, hol és hogyan tehetne jót az emberekkel. De ez igen nehéz feladatnak bizonyult. Az igazi tragédiákat éppoly nehéz megtalálni a nagy nyüzsgésben, mint amilyen nehéz kikerülni a tolakodó áltragédiákat. ”
„ Még ha valóban szükségünk volna is Istenre ahhoz, hogy erkölcsösek lehessünk, ettől persze Isten létezése semmivel sem lenne valószínűbb, legfeljebb kívánatosabb. ”
„ Nem is sejti, mi mindent jelent ő nekem, ő csak azt teszi, amit mindennél jobban szeret, lévén természettől fogva nagylelkű és adakozó. Aki ilyennek született, annak a keze is, a szíve is könnyen nyílik meg. Megeshet, hogy az ember keze üres, de a szíve sosem az, annak mindig van mit adnia: jó, meleg, kedves dolgokat, segítséget, vigaszt, derűt, nevetést - és olykor a vidám, kedves nevetés a legjobb ellenszere minden bajnak. ”
„ Azóta én is rájöttem, milyen nehéz jónak lenni, illetve, hogy a jóhoz rosszat is kell tudni tenni, mert mindenki egyszerre jó meg rossz, és a körülményektől függ, ilyen lesz-e, vagy olyan. Csak azt nem tudom, milyenek legyenek ezek a körülmények. Erre nem bírok rájönni, talán csak azért, mert még túl fiatal vagyok, és nem ismerem jól az életet... ”
„ A gyermek ártatlanul születik, és vonzza őt a jó. Miért választják hát oly sokan a rossz utat? Miért járnak egyesek a sötétség útján, míg mások a fényt választják? Az akarat vagy a végzet miatt? Remélhetjük-e, hogy valaha is megértjük a lelkünket formáló erőt? Hogy megküzdhessünk a gonosszal, ismernünk kell azt. Vissza kell utaznunk az időben, hogy megleljük az elágazást, melynél elválik, kiből lesz hős és kiből gonosz. ”
„ Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban. Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. ”
„ A jót nehéz felismerni, ha nincs mihez viszonyítanunk. Az élet tanít meg erre a tudományra: kezedben a választás lehetősége jó és rossz között. ”
„ Azért vagyunk a földön, hogy jót tegyünk másokkal. Hogy mások miért vannak itt, arról fogalmam sincs. ”
„
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.
”
„ A jó nem az engedelmességet jelenti, hanem azt, hogy összhangban cselekszik saját meggyőződésével. ”
„ A jó szó, a mosoly, a kedvesség pénzembe nem került. Az emberben ott szunnyad ez a feneketlen kincsesbánya, amelyből vég nélkül adhatna a másiknak, a családnak, az országnak, a világnak, amellyel egy egészen más tudatszint felé indulhatnának tovább. Eltagadjuk ennek a végtelen kincsesbányának a létét, amikor azt gondoljuk, nem adhatok, nem adhatok, nekem sincs elég. Nemcsak pénzem nincs, gondolatom sincs, szeretetem sincs, humorom sincs, együttérzésem sincs, mosolyogni sem tudok, reményt és hitet adni sem tudok. Eltagadjuk saját gyógyító képességeinket, ha azt kérdezzük, mire menne vele, mi közöm hozzá, mi közöm nekem ahhoz, hogy ott mi történik, mikor itt is annyi a szenvedő? ”
„ Csak egy szilánkja vagyok annak a tükörnek, amelynek teljes alakját és formáját nem ismerem. Ennek ellenére azzal, ami rendelkezésemre áll, fényt tükrözhetek a világ sötét zugaiba - az emberek szívében lévő fekete foltokra -, és némely emberben bizonyos dolgokat megváltoztathatok. Ez az, amire én törekszem. ”
„ Embernek lenni nehéz, de másnak lenni nem érdemes. ”
„ Hogyan történhetett, hogy miközben reggelenként ágyunkban térdepelve vagy éjszakánként gyertyafény mellett elköteleztük magunkat a Jónak, a Fényességnek, Istenhez fordultunk és szentül fogadkozva hadat üzentünk a bűnnek és a Gonosznak, alig néhány órával később nyomorultul elárultuk iménti, szent fogadalmunkat és elhatározásunkat...? ”
„ A jótett egyszersmind rossz is lehet? Aki megmenti a farkast, megöli a bárányt. Aki meggyógyítja a sas törött szárnyát, karmaiért is felelős. ”
„ Az önzetlenség forrása gyakran az a pszichológiai jutalom, amelyet a segítségnyújtás közben érzünk: megszabadulunk rossz érzéseinktől (amelyet például a szenvedő látványa kelt bennünk), és emelkedett kedélyállapotba kerülünk. ”
„ Az élet úgy szép, ha másokért van. ”
„ A bűnben a legnagyobb rossz talán az, ha valamiféle jó, netán a szeretet és igazság nevében követjük el. ”
„ Mindenkiben el van rejtve a jónak egy szikrája. Néha igen hosszú időbe telik, mire előkerül. ”
„ Bármit akartál adni nekem a földön, osszad szét ellenségeim között, bármit akartál adni a mennyben, osszad szét barátaim között, én megelégszem veled, magaddal. ”
„ Aligha nevezhetünk egy koldust nagylelkűségünk akadályának. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: