„ Amikor pózolsz, tudod, hogy valaki figyel. Előveszed a legragyogóbb mosolyod. Éned legjobb része tündököl. ”
„ Tudjuk, hogyan történt a legutolsó fickóval, aki fájdalmat okozott nekünk. Emlékszünk azokra is, akik előtte jártak. Nem vagyunk ostobák; ismerjük a jeleket, a tüneteket, a szövegeket. Mégis annyira mélyen él bennünk a vágy, hogy találkozzunk az "igazival", hogy nem tanulunk saját hibáinkból. ”
„ Az első ajándék az élet, a második a szerelem, a harmadik pedig a megértés. ”
„ A hasonlóság csupán egyetlen a számos erő közül, amely két embert egymáshoz vonz - de döntő fontosságú. ”
„ Igazi ajándék, ha az embernek van valakije, akit szerethet. ”
„ Szeretve lenni mindig is titokzatos dolog: kérdezősködni, hogy tisztábban lássunk, nem ajánlatos. A másik fél a legjobb esetben egyáltalán nem tudja megindokolni szerelmét; rosszabb esetben pedig olyan indokra fog hivatkozni, amelyet Ön eddig nem tartott a legvonzóbb tulajdonságának; például egy anyajegyre az Ön bal vállán. Hallgatni ez esetben is arany. ”
„ A vonzódás nem olyan, mint a választás, hanem az határoz meg minket. ”
„ A vágy ezer nyelven szól hozzánk. Mindezt megértem. De csak szabad emberek vethetik magukat ezekbe az áradó mély vizekbe… Minden más aljas csalás, rosszabb, mint a tudatos kegyetlenség. Emberek, akiknek közük van egymáshoz, nem élhetnek titokkal a szívükben. Ez a csalás értelme. ”
„
A szerelem összeköt.
A félelem elválaszt.
A remény összehoz.
”
„ Ha olyan ember vagy, aki szemtől szembe mindig szépeket mond a társairól, de a hátuk mögött becsmérli őket, számíts rá, hogy hamarosan senki sem fog szeretni téged. Eddig még mindenki lebukott, aki ilyesmivel próbálkozott. A kettős szerep olyan nagy terhet ró az emberre, amelyet nem bír el sokáig. Képtelenség ilyen teher alatt mindig hibátlanul játszani. ”
„ Mintha ezer éve ismernélek. Holott nem ismerlek. Csupa bizonytalan érzés és hangulat. Halvány vágyak, légiesek. ”
„ Ne aggódj amiatt, vajon örökké együtt lesztek-e vagy sem - semmi se tart örökké. ”
„ Az ember sosem kapja meg azt, akit a legjobban szeret. Azért aztán válaszd azt, aki szeret... már ha biztos vagy benne, hogy tényleg úgy van. ”
„ Élveztem, amikor kettesben lehettünk, és szerettem volna még több időt vele tölteni. Nemcsak aznap este, de másnap, harmadnap... Minden - a könnyed nevetésétől az eszén át a segítőkészségéig - olyan újszerűen hatott rám, és nagyon imponált. A közösen töltött idő arra is rádöbbentett, hogy mennyire magányos voltam az előtt, hogy vele megismerkedtem. ”
„ Ha két ember megfogja egymás kezét, az vagy jó érzés, vagy nem. Azt hiszem, azon múlik, hogyan fonódnak egymásba az ujjaink. ”
„ A világmindenségben mindenütt harmónia uralkodik, kivéve az emberi kapcsolatokat. ”
„ Ahol van szeretet, ott nincs követelés, nincs elvárás, nincs függőség. Nem követelem tőled, hogy tégy boldoggá; a boldogságom nem benned leledzik. (...) Kötődés nélkül élvezem a társaságodat. Amit valóban élvezek, az nem te vagy; az a valami mindkettőnknél nagyobb. Valami, amit felfedeztem, egyfajta szimfónia, egyfajta zenekar, amely egy melódiát játszik a jelenlétedben. De amikor elmégy, a zenekar akkor sem áll le. Amikor valaki mással találkozom, a zenekar egy másik melódiát játszik, amely szintén csodálatos. És amikor egyedül vagyok, akkor is tovább játszik. Ez jelenti a felébredést. ”
„ Az élet hideg éjhez hasonló, de bizonyára szép, ha hideg éjjelen két magányos ember melengeti egymást, még akkor is, ha a barátság kedvéért kezük és szemük valótlant mond a másiknak. ”
„ Mindig azokhoz kötődünk a legerősebben, akiknek szükségük van ránk. ”
„ Te nem egyszerűen hazavittél az autódon, mert éppen arra vezetett utad, amerre nekem. Hanem megfordultál, és megkérdezted, merre megyek. ”
„ A szerelem mellett mindenféleképpen barátságnak is kell lennie, mert különben a dolog nem működik. Addig nem tudok szerelmes lenni, amíg nem ismerem a másikat, mert a saját megítélésem alapján, számomra kell értékesnek lennie az embernek. Csak így lehet valakibe szerelmes az ember, vagy szeretheti meg. ”
„ A közelség ismeretséget szül, az ismeretség pedig biztonságérzetet ad. ”
„ Mindannyian ismerjük azt a közép-afrikai betegséget, amit álomkórnak hívnak. De tudnunk kell, hogy van egy hasonló betegség, ami a lelket támadja meg - és nagyon veszélyes, mert észrevétlenül fertőz meg. Ha észreveszed a hozzád hasonlók iránti lelkesedés hiányának és a közönynek az első jeleit, légy résen! Az egyetlen módja, hogy megelőzzük ezt a betegséget, az, ha megértjük, hogy a lélek szenved, nagyon szenved, ha arra kényszerítjük, hogy felszínesen éljen. A lélek a szép és mély dolgokat szereti. ”
„ Barátnak? Van ilyen még valahol, valakinek? Kapcsolat: szoros, bizalmas, egymást segítő, szereteten és megértésen alapuló társas viszony valakivel. Kinek van erre ideje? Boldog ember lehet. Képes megállni és átérezni a pillanatot, megnézni a felkelő és lenyugvó napot. Hallgatni a csivitelő csengő dallamot és számolni az égen megjelenő számtalan csillagot. Igen. Van még mosoly, de valahol biztos meg kell állni érte! ”
„ Irreális vágy egy embertől várni szükségleteink kielégítését. ”
„ Nincs meghatározott mennyiség az érzelmeimből, amelyet különböző emberek között kellene szétosztanom, akik mind más- és másféleképpen jelentenek nekem valamit. Minden, számomra fontos ember csakis önmaga, és saját helyet foglal el bennem. ”
„ Az élet folyamatos tanulás, és az egyik tantárgy, amit meg kell tanulnunk: az emberi kapcsolatok. A világegyetem adja fel a leckéket. Ha nem tanulunk meg egy leckét, akkor azt újra feladja nekünk. Néha osztályt ismétlünk ugyanazzal a személlyel, néha pedig egy új emberrel, de a régi problémával. ”
„ Az ember önmagában hosszú távon nem lehet boldog, mert akár tetszik, akár nem, az egész földi emberiség összeköttetésben áll egymással, ugyanis mindannyiunk agya, tudata ugyanabban az 1-40 Hz közötti adósávban működik. Az amerikai multimilliomos agya össze van kötve az etióp éhezőével, és akár akarja, akár nem, tudat alatt a világ összes szenvedőjével, ezért ő maga sem érti, hogy miért - mégsem boldog. Mindent megkaphat, amit csak akar, mégis hiányérzete van, és tovább gyűjt, még nagyobb hatalmat akar. A hiányérzetnek pedig soha nincs vége, ugyanis csak akkor lehetünk felhőtlenül boldogok itt a Földön, ha mindannyian boldogok vagyunk. Amíg azonban a földi emberek igen nagy százaléka éhen hal, és háborúzik, kis része pedig birtokolja a világ összes javait, addig erre esélyünk sincs. ”
„ A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket, amelyek hasonlítanak a barátságra. ”
„ Amikor két ember kapcsolatba lép egymással, akkor mindkettejüknek engedni kell egy kicsit. Olyan ez, mint az adok-kapok. ”
„ Olyan figyelmesen tudott hallgatni, hogy aki vele szemben ült, annak beszélnie kellett. ”
„ Mindannyian a saját világunkban élünk. De ha fölnézel az égboltra, láthatod, ahogy a csillagok, ezek a kis külön világok, együtt csodálatos csillagképeket, naprendszereket, galaxisokat alkotnak. ”
„ Ha már nem tudsz együtt élni valakivel, távozásoddal irtózatos sebeket ejtesz azokon, akik szívesen veled élnének, és te sem maradsz sértetlenül. ”
„ A szeretet átalakítja a testi kapcsolatot. Mélyebbé, és aztán még mélyebbé teszi. A szeretet a testi kapcsolatot többé, de kevesebbé is teheti. Nevetésre ösztönöz, játékra, a legteljesebb bolondozásra. Gyöngédségre szoktat. A másik elismerésére. Tiszteletre. A szenvedélyt a szeretet őrzi meg. Örök időkig. ”
„ Barátságban és szerelemben egyaránt gyakran boldogabbá teszi az embert az, amit nem tud, mint amit igen. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: