„ Másnap esett. Ez már nem a tél ónos esője volt, amely a talajra érve rögtön jéggé fagyott, de nem is a nyári zivatarok dühös zuhataga. Csendesen szitált, lágyan áztatta a földet, ébresztette a fákat és a virágokat, figyelmeztette őket, hogy közel a tavasz. Mindig szerettem a föld nedves illatát az esős tavaszi napok után. Úgy éreztem, reménnyel van tele, és az eljövendő illatos virágok, árnyat adó zöld levelek ígéretével. ”

„ Szeretném tudni, hogy miért csak a Földön alakult ki az élet és a fejlett civilizáció? Szeretném megismerni az ösztönök törvényeit, azt a sok titkot, ami a természetben van, hogyan alakul ki az állatvilágban a jóság és a gonoszság. Nem arra gondolok, hogy az erősebb felfalja a gyengébbet, hanem arra, amikor a gyengébb rafinált gonosz ötlettel elpusztítja a nála látszólag erősebb ellenfelét, s azzal azt bizonyítja, hogy a gyenge is lehet erős. ”

„ Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fűvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fű közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színű virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el! A rózsa talán mégis a legszebb. De a liliom meg csupa rejtelem. Honnan veszi a liliom azt a csodás tisztaságú fehérségét? A földből? A föld fekete. És miért szeret elrejtőzötten élni? Ha útfélre ültetik, soványka marad, fejletlen. Ha félreültetik a kert zugába, nemes, szép formában magasra növekedik. Levele szélesebb, zöldebb, virága nagyobb. Miért? És nappal zárva van az illata. Mintha titkolná a keble kincseit. Közel kell hajolni hozzá, közeles-közel, hogy valamit érezhessünk a leheletéből. Ám éjjel, sötétben, a csillagok csöndességében ébren van az az egy virág. A fehérsége szinte fénylik a sötétben, és édes-finom illattal árasztja el a kertet. Mért titkolódzik nappal? Miért illatozik éjjelen? Mért fehérebb? illatosabb más virágoknál? ”

„ Veszélyesebbé váltunk a természetre, mint amilyen ő valaha is volt ránk nézve. ”

„ Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott, ahol az ember őszinte lesz. ”

„ Szigliget mögött a gulácsi és tóti hegycsúcsokon rezeg még az esti napsugár. Puszták, kopárak, legelőnek is soványak, se szőlő, se erdő, se hajlék oldalukon. De alkatuk csodálatos; egészen olyan, mint az egyiptomi piramisé. Kotlóstyúk mellett csirkéi: úgy állnak az öreg Badacsony mellett az ifjú sziklakúpok. ”

„ Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő. ”

„ A horgászat állandó emlékeztető az élet demokráciájára, az alázatra, az emberi gyarlóságra. A természet erői sohasem különböztetik meg az embereket. ”

„ Minél többet ismerünk meg a természet szilárd törvényeiből, annál hihetetlenebbekké válnak a csodák. ”

„ Az égbolt ragyogó színekben játszott. Úgy érezte az ember, hogyha beszívja a levegőt, az ugyanolyan kékre festi a tüdejét is. ”

„ A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet? ”

„ Nincs is édesb lelki élvezet,
Mint megfigyelni a természetet,
Tanulni tőle filozófiát:
Mienk, mig elfeledjük, a világ! ”

„ Semmi sem történik a természettel ellentmondásban. Legfeljebb a vele kapcsolatos ismereteinkkel ellentmondásban. ”

„ Letartóztatom a tavaszt (...). Tömény drog. ”

„ Nézd csak meg jól, mi minden van körülöttünk. A víz háborog, a föld rá sem hederít. Látod a magasba nyúló hegyeket?! A fákat, a fényt, amely a nap minden percében változtatja erejét és színét. A halakat, amelyek más halakat kergetnek, miközben azon vannak, hogy elkerüljék a sirályok csőrét. Hallod a zajokat, a hullámok moraját, a szél susogását, a homok neszezését, a sokféle zajt, amely harmóniává olvad? És az élet meg az anyagok e valószerűtlen hangversenyének kellős közepén itt vagyunk mi, te meg én és a körülöttünk lévő sok-sok ember. Vajon hányan látják meg közülünk azt, amit most leírtam? Hányan értik meg reggelenként, micsoda kiváltság, hogy fölébrednek, hogy láthatnak, szagolhatnak, tapinthatnak, hallhatnak, érezhetnek? Közülünk hányan képesek egy pillanatra megfeledkezni a nyűglődéseikről, hogy elámuljanak ezen a csodás látványon? Úgy tetszik: az ember éppen annak van a legkevésbé tudatában, hogy él. ”

„ Az ember, ha az abszolút tudományos fellendülés magaslataiból megtér a valóságba, nem képes a természetet sem másképpen látni, mint a maga szűk kis nézőpontjából, amelynek kukucskáló lyukja: a haszon. ”

„ Te, kit várnak romlottak és szüzek,
Jegyese minden lehullott levélnek!
S fogadd el tőlem ezt a levelet,
Napsugárral írtam és őszi kékkel,
És reménnyel és kétségbeeséssel
És benne egész esett-magamat
Hozom, s minden nyomorúságomat,
S az életem hozom -
Fogadj el így, ahogy vagyok
Ó Őszöm, békességem, Jézusom! ”

„ Gyűlölöm a holdat és félek tőle, mert fénye néha ismeretlenné és ocsmánnyá tesz ismerős és kedves jeleneteket is. ”

„ Senki nem birtokolhat egy olyan naplementét, amelyet együtt láttunk egyszer. (...) Senki nem birtokolhatja azt, ami a legszebb a Földön - de megismerheti és szeretheti. ”

„ Minden tavasz új meleget kinál,
s mint békében sem törli a király
a háborús adót - a kikelet
növését nem csökkentik a telek. ”

„ Gyönyörű az úttalan rengeteg,
ujjong lelkem a parton egyedül;
egy társaság van, hol nem szenvedek:
a mély tenger, hol az ár hegedül.
Embert meg nem vetek,
de a természethez vagyok hű. ”

„ Valamikor nálatok is, az eposzok, mítoszok és mesék távoli idejében az ember egybeolvadt a tárgyakkal, összeforrt az erdőkkel és a tavakkal. Aztán a civilizáció eltépte ezt a köldökzsinórt. ”

„ Nem érted? A mag az élet. A hagyma a rothadás. Az élet a rothadásból kikél... De minden növénynek más a természete. Mint az embernek. Meg köll vele ösmerkednünk. Van olyan, aki csak kövér földben díszlik, mint a mák és a napraforgó, meg a jeges levelű lapu. Van olyan, akinek szegénység a világa. A kövirózsa példának okáért, vagy a borostyán, vagy az őszibarack. Ismét más növények a társas életet szeretik, mint a hangyák vagy a farkasok, vagy az emberek: a fenyőfa, nyírfa, bükkfa. Ismét mások a magányos életet kedvelik, mint a remeték: a diófa, hársfa, birsalmafa, berkenyefa. De berkenyefát soha ne ültess... A berkenyefa... nem terem addig... ameddig az ültetője él. ”

„ Ha süt a nap, hagyd ott a házat.
Táncolj át a réten,
Ülj le a patak mellett,
És élvezd, hogy létezel.
A víz csobogása felkapja félelmeidet,
És a végtelen tengerig sodorja. ”

„ Nem számít, hány esztendős vagy, nehéz izgalom nélkül nézned ez első hópelyheket. Mert amikor elered a hó, akkor senki sem szólhat bele, hogy mit tegyél. Mintha csak felülíródnának az élet szabályai. ”

„ A természet örök könyvét forgatni ne szünjél,
Benne az istennek képe leírva vagyon. ”

„ A virágok nem élhetnek, ha a lelküket nem adják oda a méheknek. ”

„ Minden fehér, csakhogy törékeny,
kemény fehér ez, nem puha.
Karját lóbálja a fenyéren
egy állig üveg körtefa.
A fia is, egy csepp bokor,
színjátszó, szűk üvegzekében,
ott cseng, nevetgél, ott guggol,
és térdét öleli a szélben. ”

„ Bizonyos időközönként mindenkire ráférne egy kiadós tengeribetegség. (...) Az emberek alázatosak és kedvesek lesznek, belátják, hogy a természettel szemben tehetetlenek. ”

„ Ha az ember órákig ül mozdulatlanul, a természet bekapcsol a körforgásába, mintha te is fa lennél. ”

„ Olyan területen élni, ahol időnként nagyobb távolságokra nyílik kilátás, annyi, mint a természet üdvös hőségében megfüröszteni a lelket. ”

„ Olyan nagy dolgot csinálnak a politikából, a nacionalizmusból. Nem a hegyek közt: ott az élet nagyon is valóságos, közel a halál ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzunk, az ember ott ember és ennyi az egész. ”

„ A természetnek legalább nem kell műtét, hogy szép legyen. Egyszerűen csak az, és kész. ”

„ A természet törvényei a művészet törvényei is: a spontán kreativitás véletlenszerű játékai. Még a természetben fellelhető szépségek leglátványosabb apró részletei is minden indoklás nélkül tárulnak elénk: mi célt szolgálnak a csodálatos minták a pillangó szárnyain vagy a páva tollazatán? ”

„ Az őzre gondolt, amelyik ott lakik a nagy hasával a sűrűben, és a többi állatokra, a juhokra, kecskékre, nyulakra, vaddisznókra, akik mind ilyen nagy hassal járják a tavaszt. A mókusokra. Aztán a madarakra, akik lázasan építgetik már a fészkeket, hogy fiókákat hozzanak a világra benne. Nyírfák mellett haladt el, és megérezte orrában az édeskés rügyszagot, ami felőlük jött, és arra gondolt, hogy a fák is rügyeket bontanak, új ágakat növelnek, a gyökerek sarjakat bocsátanak útra, a melegedő televényben magvak csíráznak... és egyszerre megértette, hogy ez a rendje a világnak. Ez a tavasz törvénye: életet bontani, továbbadni az életet, világra hozni valakit. Komoly, szép érzés volt ez. Érezte, hogy valamennyien egyek, szövetségesek, közös a céljuk: az erdő, az állatok, a madarak és ő maga. Egy törvénynek engedelmeskednek, és egyazon parancsot hordoznak magukban: az életet. ”