„ Menekülnöm kellene. Elfutni, mielőtt ellenem fordulnak. De hova fussak? Mi tévő legyek? Vessem be magam az erdőbe, hogy ott pusztuljak? Körülnézek. Az emberek tekintete tele gyűlölettel. Kerülik a pillantásomat. A szájukat lebiggyesztik, félig kihívóan, félig megvetően. Nem fogok az erdőbe menekülni előlük, mert hiszen éppen ezt akarják. Tekintetemet előre szegezem, a bitófára. ”

„ Maradnék, ha a reménynek csupán
egyetlen rügye fakadna a fán.
De nem fakad. Tehát elindulok,
s kisétálok a Semmi kapuján. ”

„ Hosszú távon az erőszakban nincs remény, az csak egy átmeneti menekülés a reménytelenségből. ”

„ Túlságosan is szeszélyes, hangulatember vagyok! Nincs már bennem szenvedély, és úgy emlékszem, jobb kiégni, mint elenyészni. ”

„ Cselekszik tehát, önpusztítóan, mint Racine teremtményei, akik úgy halnak bele a megvalósíthatatlan megvalósításának kísérletébe, hogy áldozatuk a világ megváltoztatására ösztökélje azokat, akik tanúi voltak tragikus pusztulásuknak. ”

„ Ha az ember másokat nem is tud megölni, önmagát ne vétse el. ”

„ Egy nap majd hirtelen eltűnök, de fanyar emlékeztetőül ott marad utánam a mosolyom mesterkélt melege, a szám sarkának hazug kunkora, amit bohócokon, reménytelenül szomorú embereken meg a Disney-filmek gazfickóin lehet látni. Én vagyok az a lány a bulikról meg piknikekről készült fotókon, aki, amúgy szemre, csupa vibrálás és csupa élet, s aki valójában hamarosan elmegy. Biztosíthatlak, amikor újra rápillantasz arra a képre, én már nem leszek rajta. Ki leszek törölve a történelemből, akárcsak az árulók a Szovjetunióban. Mert minden elmúló nappal egyre láthatatlanabbnak érzem magam, egyre jobban beborít a sötétség, egyik rétege a másik után, s csak úgy fuldoklom a nyári hőségben, a napsütésben, amelynek már csak az égető hevét érzem, de a fényét nem látom. ”

„ Ollyá lettem, mintha már földön se járnék. ”

„ Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam és mindig feledtem. ”

„ A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság. ”

„ Ha öreg vagy és félsz, ha fáradt vagy és beteg, ha kezded gyanítani, hogy semmit sem ér az életed... nos, akkor álmodni kezdesz a vámpírral kötött alkuról. Akkor gondolsz arra, hogy nem is lehet olyan borzasztó a vámpírélet átka, cserébe a halhatatlanságért; akkor fontolgatod, hogy ha megkapnád az esélyt, tanúsíthatnád, merre fejlődik a világ. Fennkölt palástot húzol önző vágyaidra. ”

„ Élet, mindenki éljen,
s ne tudja meg, miért él;
ígérd már másnak, Isten,
amit nekem igértél. ”

„ Ha van igazán rohadt dolog ezen a nyavalyás világon, egy dolog, amitől az ember totálisan össze tud zuhanni, és abszolút lemegy elmehülyébe, az a reménytelen szerelem! ”

„ Isten kezében vagyunk - mondta ismét, de a mondat, miként ő maga, vén volt és szomorú. ”

„ A kétségbeesés gyöngíti látásunk, és süketté teszi fülünk. Nem látunk mást, csak a vég kísérteteit, és nem hallunk mást, csak zaklatott szívünk dübörgését. ”

„ Sokszor hullottam már térdre, mert meggyőződésem volt, hogy máshová nem fordulhatok. ”

„ Amikor olyan világokról álmodsz, amelyek soha nem léteztek, vagy soha nem fognak létezni, és boldognak érzed magad, akkor feladtad. ”

„ Lelépni akarok innen, úgy, hogy senki ne vegye észre, csak eltűnni, átaludni magam egy másik dimenzióba, onnan visszaintegetni. ”

„ Ebben a sötétségben
dermedt
kézzel
keresem
az arcom
Látom magam
elhagyottan a végtelenben. ”

„ Mintha eltévedtem volna egy labirintusban, amelynek azért vágtam neki, hogy végül fényre s magamra leljek, fellélegezhessek. ”

„ Célt kutatok a céltalanságban,
hogy a reménytelenség útvesztőjében
reményeket keressek. ”

„ Megszületünk, s gyerekfejjel még azt hisszük, hogy itt valami mese vár, csodavilág - aztán rájövünk, hogy az egész csak pocsék, fárasztó realitás. ”

„ Az igazi boldogság éltet és reméltet. Amikor kiégnek a vágyak, velük pusztul a boldogság ígérete is. Aki már nem remél, aki már nem kíván, annak félnivalója is akad. Boldogtalan boldogság az övé. Ahol a vágy végződik, ott kezdődik a félelem. ”

„ Aki összeomlik, rendszerint nem érzi, mikor ér a szakadék fenekére. Csak zuhan, zuhan lefelé. Ezt az egész összeomlást azoknak találták ki, akik az életben valami olyan után kutattak, amit a saját környezetük nem tudott nyújtani nekik. Vagy csak azt hitték, hogy nem tud nyújtani. És abbahagyták a kutatást. Abbahagyták, mielőtt még igazán elkezdték volna. ”

„ Akkor vénkisasszonyként szállok a sírba… Merem állítani, hogy ennél rosszabb halálnemek is léteznek. ”

„ Dísztelen ének ez, mint a hamuszínű
Alkonyi fellegek november elején,
Mint ódon omladék, melyen egymaga ül
A csöndes feledés, mint egykor a remény.
(...)
Dísztelen ének ez, a semmiségbe megy,
Mint a füst. Néma vád, vigasztalan panasz,
Nem fogják érteni a boldog emberek,
De mindegy neki már, örökre mindegy az. ”

„ Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet;
törvényen kívűl, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek. ”

„ Óh, mely keserves annak élni,
Kinek tovább nincs mit remélni,
És mégis élni kell!
Él az, de nincsen benne lélek. ”

„ Az én koromban - csaknem harmincévesen - nincs értelme arra a mindent elsöprő érzelemre várni, ha eddig nem jött el. ”

„ A lemondást nem holtunkban (halálunkon) kell gyakorolni. Ott már nincs benne semmi élvezet. ”

„ Egy szó, ami hirtelen szíven talál,
Elég, hogy összetörve, némán félreállj.
A tengernyi gond között nincs semmi jó,
Sorsod a hullámok közt vergődő hajó...
S mert a célodtól oly messze jársz,
Egy nap úgy döntesz, végleg kiszállsz. ”

„ A megkönnyebbült roncs lassabban bár, de folyton süllyedt. A kétségbeesett helyzeten sem segíteni, sem könnyíteni nem lehetett. Mindent megtettek, amit megtehettek. ”

„ Milliószor ébredt bennem újra a remény,
Megtalál a szó, és elindulsz felém.
Milliószor belenéztem minden arcba én,
De te nem voltál, és kihunyt a remény. ”

„ Sohasem az a kéz enged el, amelyik felülről tart, hanem az, amelyik alulról kapaszkodik. ”

„ Nem kell naplemente
az őszi kertbe` a
puha plédek alatt.
A megfékezett tébolyból
csak mélyülő csend marad,
ami rád telepszik, majd maga alá gyűr,
hisz úgyis mindegy neked.
Inkább lágyan összeroppansz,
mert kitörni nem lehet. ”