„ Nekem sohasem volt türelmem ahhoz, hogy összeszedjem a törött darabokat, összerakosgassam és ragasszam őket, és azt mondjam, hogy a ragasztott éppen olyan jó, mint az ép volt. Ami eltört, eltört, és én szívesebben emlékezem vissza, milyen volt fénykorában, mint hogy egész életemben nézzem az összeragasztott törött részeket. ”

„ Az emlékezés kín, csak gyötröd vele magad! ”

„ Fontos az emlékezet, de csak addig a pontig, amíg nem gátolja a jelent. ”

„ Az emlékezet az a fájdalomdíj, amelyet nap mint nap fizetek, amikor felébredek ebben a világban, és beletörődök, hogy benne élek. ”

„ Soha ne zárd be az ajtót, ha újra kopog a múlt.
Bárhol is élsz, el ne felejtsd, hogy az út hol indult. ”

„ Együtt indultunk el, te elvesztél a ködben.
Én napfényízre vágytam, és álmot űzni jöttem. ”

„ Az emlékek hatalmas súllyal nehezednek rám. (...) Olyan, mint mikor az ember egy szánkón ül, és mély hóban siklik lefelé a domboldalon. Eleinte üdítő, kellemes a dolog: a sebesség, a csípős, tiszta levegő. De egyre vastagabb hóréteg tapad a szántalpakra, azok egyre lomhábban csúsznak a lejtőn, s végül már teljes erőből lökni, hajtani kell a szánkót, hogy mozgásban tartsuk. ”

„ Az idő összekuszálja az emlékek fonalait és kénye-kedve szerint gombolyítja őket. ”

„ Különös, a kölyökkor elveszett, megfakult, letörölt hímpora utáni vágy váltotta ki a legfájóbb nosztalgiámat. Hiszen az tesz mindent olyan ragyogóvá, édessé, kívánatossá, az tartja távol a vaskalap józanságot, köznapiságot, unalmat. Az teszi velünk a varázslatot: míg velünk van, úgy tudjuk, a meséből származunk, álomi szabadon. Csodát tenni és érteni egyaránt képesek vagyunk. ”

„ Sose tudhatod, mitől kattan be az emlékezés (...). Egy csecsemő arcától. Egy csengőtől a macska nyakörvén. Bármitől. ”

„ Fiatalságunkat sosem hagyjuk el, mindig magunkban hordjuk a szívünk mélyén. ”

„ A kéznek is kell tudni emlékezni. A soha meg nem érintett kezek melegére, a meg nem érintett homlokok, a lázból gyógyulók homlokának meleg hűvösére. Egyáltalán, az embernek kézzel, lábbal - gyomrával és tüdejével is - emlékeznie kell, mert semmije sincs, csak az, amit ily módon megőriz. Miért, hogy a felejtéshez van nagyobb tehetségünk? ”

„ A képek mindent tudnak, legjobban azt, amit leginkább próbálok elfelejteni. ”

„ Nem jó, ha az ember múltjára emlékeztető dolgokkal veszi körbe magát. Megkeseredik a szíve a jelenben. ”

„ Van az emlék (...). Valaki itt hagyta őket. Valaki, aki elment. De hagyott valamit. Sok emléket. Sokszor felidézhetetlen, már csak foszlányokban, érzésekben, félelmekben, fájdalmakban, apró örömökben, pillanatokban élő emléket. Amelyek itt vannak egy darabka hangban, néhány képben, teleírt füzetekben, néhány hátrahagyott ecsetben, ecsetvonásban. És benned. Mert nem csak emléket hagyott. Annál sokkal többet. A valóságot. Az életet. Az emléket, amely tovább él. Nem szavakban, nem gondolatokban, nem tettekben, és nem tárgyakban. Hanem magában az életben. Egy másik életben. Ami az övé is. Így válik az emlék jelenné, jövővé. Lehet ennél többet hagyni? ”

„ Az emlék pillangó, mely elrepül; hiába kapkodunk utána, szárnyainak a hamva se marad meg sokáig az ujjaink hegyén. ”

„ Legtöbbször nem emlékezünk annak arcára, akit szerettünk. Csak részletek maradnak meg emlékbe: mosolya, hangja, szemvillanása. ”

„ Mit kerestem, amikor kimásztam az odúmból, a hunyorgó fényben vonszolva magam elérhetetlen ködképek felé? (...) A visszautat a sötétbe, a semmibe, a komolysághoz, haza, valakihez, aki még mindig vár, akinek szüksége van rám, és akire nekem is szükségem van, aki a karjába zár és azt mondja, ne hagyjam el soha, aki átadja a helyét és virraszt fölöttem, aki szenvedett, ahányszor csak elhagytam, akit gyakran meggyötörtem és akinek ritkán okoztam örömet, akit sosem láttam. ”

„ Csomagolod, pakolod és viszed a könyveidet, a pakkodat, a képeket a falról. A színeket, ízeket és hangulatokat, a hozzájuk kötődő életmozaikokkal. Indaként bevonnak a formák és alakzatok a maguk történeteivel, hangoskodásukkal és dacos csöndjükkel, amivel gondolataid felgyorsuló dübörgését provokálják, hasítják ki belőled. Elkerülhetetlen, megmenekülhetetlen a zuhanás, a szédülés önmagadba, a ki-betapicskolás a pisafolyószerű érzelemtócsádba, amelyet az éveid könyörtelenül teremtettek köréd. ”

„ Mivel nem tudjuk, hogy mikor fogunk meghalni, úgy gondolunk az életre, mint egy kimeríthetetlen kútra. És mégis, minden csupán néhány alkalommal történik meg, és tényleg nagyon ritkán. Hány alkalommal fogsz emlékezni egy bizonyos reggelre a gyermekkorodból, egy reggelre, ami olyan mélyen a része a létednek, hogy el sem tudod képzelni az életed nélküle? Esetleg négyszer, ötször? Talán még ennyi sem. Hány alkalommal fogod a holdtöltét látni? Talán húsz. És mégis az egész végtelennek látszik. ”

„ Jaj, ezek a könnyek. Nem tudott tenni ellenük semmit. Csak jöttek valahonnan nagyon mélyről, jöttek, jöttek az emlékek nyomán, elöntötték a szemét és elhomályosították a sorokat. ”

„ Csak az emberi agy, az emberi szó erőlködik, hogy a mögöttest, a teljességet a maga sokoldalúságában leképezze, hogy az öt érzék jelzéseinek összességénél is többet adjon vissza. Holott a legfontosabb szavakat elfelejtettük. Abban a pillanatban, amikor megszólaltunk. S ki-ki, a legtöbb ember csak egyetlen oldalra emlékezik. Vagy arra sem. Csak elképzeli, hogy emlékezik. ”

„ A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretek számára a könyv biztosabb otthont nyújt. Az én fejemben bármilyen könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek, könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre. ”

„ Végül már csapongott az események között, de indulatok nélkül: mivel másra nem tudott gondolni, megtanult hidegen gondolkodni, hogy az elkerülhetetlen emlékek többé ne sértsék az érzékenységét. ”

„ Furcsa, hogy a semmiből feltámad egy régi emlék. (...) Az ember először megpróbálja elhessenteni, mert azt hiszi, nem lehet igaz, hiszen a tudatos emlékek folyama megtörhetetlen, egyenes, egész. Aztán egyszer csak jön egy pillanat, és kiderül, hogy az emlékfolyam nem vonal, hanem felfűzött gyöngyök laza sora, s itt-ott van még egy kis hely, ahová befér még egy szem. ”

„ Egy sort sem kapok tőle, hogy megkönnyítené az életemet! Majd belehalok már; minden pillanatban azokra a szavaira kell gondolnom, amelyeknek a legjobban örültem; addig ismételgettem magamban, hogy végül már azt sem tudom, csakugyan mondta-e őket. ”

„ Minden mindennel összefügg, ez mindig is így volt, és ha egyszer az ember felfedezi az első kapcsolatot az emlékek között, az olyan, mintha ledöntené az első dominót. ”

„ Ne rágódj a múlton - de ne is feledd el! ”

„ A múlt mindenkié, a jövő senkié. (...) A jövőt ne kérdezzétek, és a múltnak ne válaszoljatok, mert a múlt maga a válasz sok (...) felesleges kérdésre. ”

„ Az emlékezésnek is van éghajlata, flórája és faunája. Ez az éghajlat egyáltalán nem mérsékelt. Telítve van végletekkel. Az igazi ősz soha nem az, amelyet éppen megélünk, hanem az a másik, aranyfürtös, halálra érett és csodálatos, melyre egy tavasszal emlékezünk. ”

„ A halottak az élők emlékezetében élnek tovább. ”

„ Mi az ember, ha nem emlékei összessége? Csupán egy történet vagyunk, amit megélünk. Egy mese, amelyet önmagunknak mondunk el. ”

„ Tudja, vannak dolgok, amiket az ember nem felejt el. Mindegy, milyen régen történt, valami felvillantja az emberben az emléket, és máris kristálytisztán áll előtte a múlt, ahogy volt. ”

„ Azt mondják, az emlékezet életet ad a halál után. Talán van benne némi igazság, de csak ha elfogadjuk, hogy az emlékeinket kellemes távolságból szemléljük, mint múló lobbanásokat vagy alkalmi szikrákat. Ha mohók vagy kétségbeesettek vagyunk, ha nagyon akarjuk, ha utánunk nyúlunk, és megpróbáljuk őket elérni, mi történik? Olyan gyorsan eltűnnek a szemünk elől, hogy azon tűnődünk, léteztek-e egyáltalán. A trükk talán az, hogy meg kell szelídítenünk őket. Ha megtanuljuk a tenyerünkbe zárni, kincsként őrizni az apró, de ragyogó pillanatokat, és ebben találni valami megnyugvást. Különben semmi másra nem jók, mint hogy eszünkbe véssék: elkéstünk. Hogy ami elveszett, örökre elveszett. ”

„ Az ég felé nézek, kérdem, mit tegyek?
Valóság vagy álom ez, de fel nem ébredek.
Örökké valóságnak tűnik minden pillanat,
Mikor kósza emlékeim közt hallom mézédes hangodat. ”