„
A kezed fogom ma is, ugyanúgy, mint régen,
A képen ott vagy te is velem, és nem értem,
Mért szakad el a kép, hova tűnik a sok emlék.
”
„
Ó, Mikulás, jó öreg, hullt színekből
és hangokból míg összeáll csodád,
hol vagyunk már a hajszolt holnapokban!
Fáradt jelenből hajlunk múltba át.
Nem gyermekkorba kívánkozom vissza,
csak felnőttként rejtélyed keresem,
múlt öröm, havas, piros táncú szépség -,
s fehér időd búcsúzó szívemen.
”
„ Az emlék és az álom mindig összekeveredik ebben az eszelős univerzumban. ”
„ A pillangó sem gondol vissza hernyó énjére, sem nosztalgiával, sem sóvárogva; egyszerűen tovarebben. ”
„ Igen, végül mind elmennek. Minden egyes ember, minden egyes alkalommal. Minden ember, aki valaha is beragyogta a napját, aki felvidította a szívét, olyan gyorsan tűnt el, mint a macska az éjszakában. Mintha a boldogság csak hétvégi mulatság lenne. ”
„ Az emlékezés a féltékeny ember kínzó ördöge. ”
„ A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom. ”
„ Csak annak nehéz a ma és a holnap, aki nem mer szembenézni a múltjával. ”
„ Az ember néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a segítségével. De én tudom az igazságot(...). Tudom, hogy a múlt hátrafelé és lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás. ”
„ Mi nem engedjük, hogy forradások gyűljenek fel a múltunkon. A forradások sokszor többet rejtenek el, mint amennyit megmutatnak. Egyes forradások többet mutatnak meg, mint amennyit elrejtenek. ”
„
Nem adom vissza.
Szemhéjam mögött őrzöm
Legszebb képedet.
”
„ Az élet megy tovább, és körbenövi a múltat. ”
„
Csak az a sok emlék ne volna!
Miktől nyugodnunk nem lehet...
Mik Őt mindig elénk idézik...
És felszakítják a sebet...
”
„ A rossz élményeket víztükörre írd, a jókat vésd márványba! ”
„
Sose búsúlj! úgyis késő;
Ami elmúlt, vissza nem jő.
”
„ Megszállottan építem a múltamat. Igen, a múltamat építem, nem a jövőmet, mint azelőtt tettem. A múltat igyekszem megörökíteni, egy utolsó jelet szeretnék hagyni magamból, és mindabból, ami fontos volt nekem. Rendbe szeretném tenni gondolataimat, írásaimat, érzéseimet, mielőtt teljesen eltompulnának, kiégnének ebben a légüres térben. ”
„
Már nem hallom egy sohasem volt perc fülembe dörömbölő csendjét,
már nem hallom, amit kerestem, s hogy kerestem is, csak emlék.
”
„ Nem szeretek a múltra emlékezni. Nem is érdekel már. Sajnálom azokat az embereket, akik nem tudnak felejteni. ”
„ Az elmúlás pírja a nosztalgia varázsával ragyog be mindent: a guillotine-t is. ”
„ Az idő is egy szoros, pont olyan, mint ami a szigetek meg a kontinens között húzódik, de az egyetlen komp, ami át tud kelni rajta, az emlékezet, és az olyan, mint egy kísértethajó - ha azt akarjuk, hogy eltűnjön, egy idő után el is fog. ”
„ Az emlékezet bizony tényleg olyan, mint a görbülő földön a láthatár változása, ami onnan még látható, innen már nem az. ”
„ A múltban élni unalmas és magányos tevékenység. A visszatekintés megsajdítja a nyakizmokat, és közben belesétálunk mindenkibe, aki csak felénk tart. ”
„ Nagyon bölcs az emberi természetnek az a tulajdonsága, hogy a kínzó emlékeket idővel elhalványítja, de a kedves élményeket megőrzi, sőt esetleg még meg is színesíti. ”
„ Az emlékek birodalmában minden relatív. ”
„
Könnyű legyen emlékem, mint az illat,
mely egekig száll és legyen örök,
amíg szivemből máglyarózsák nyílnak
s feláldozott szerelmem füstölög.
”
„
Hervadó télvirág nyílik csak nélküled,
hűségem kékmadár, búcsút int, ellebeg,
emléked fáklyaláng, lelkemben szendereg.
”
„ Mindenkinek az emlékei között akadnak olyanok, amelyeket az ember nem mindenki előtt tár fel, legfeljebb a barátai előtt. Akadnak olyanok is, amelyeket még barátainak se tár fel, legfeljebb saját magának, de magának is csak hétpecsétes titok gyanánt. És vannak végül olyanok is, amelyeket még saját maga előtt se mer feltárni, és ilyen dolgokból minden rendes ember emlékezetében épp elég halmozódik fel. Sőt úgy áll a dolog: minél rendesebb ember valaki, annál több ilyen emléke van. ”
„ Meghökkentő, hogy a gyerekek mennyire nem felejtik el, ha valami megrázkódtatás éri őket. ”
„ Múltad megkísért. ”
„ Ha elég hamar hagysz el egy helyet, szép emlékeket őrizhetsz meg róla magadnak. ”
„ Jamie-vel egy tökéletes nyarat töltöttünk együtt, sokkal több szeretetben, mint amennyiben a legtöbb ember egy életen át részesül. Aztán elment. Az ő határtalan hitével. Négy év telt el. De Jamie alakja, amint felém sétál, mindörökre velem marad. ”
„ Életünk bizonyos pontjain átlépünk olyan határvonalakat, amiket aztán nem lehet át nem lépetté tenni. A sportban ezt, azt hiszem, "hátsó pályának" hívják: az élmények vitathatatlan mércéi ezek, melyeken túl a továbbhaladás lehetetlen. ”
„
Örökre szép,
Mi szép volt egykoron!
”
„ Az emlékezet a fölösleges dolgok raktára, afféle kamra, melyben régi cipőkkel telegyömöszölt poros kosarak, leszakadt fülű kofferok, mindenféle rongyok, ernyők, üvegek, albumok, drótok, fél pár kesztyűk alusszák álmukat, amíg végleg ki nem dobják őket. És por, por, sűrű, renyhe por, az idők pora. ”
„ Nincs se jó, se rossz, csak jó és rossz emlékek vannak. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: