„ A kis rózsaszínű felhő egy álom, mely arra vár, hogy beússzon valakinek a lehunyt szemhéja mögé. ”
„ Mire fölriadok, semmi sem marad abból, amit álmodtam. Semmi. Se egy kép, se egy szó. Csak a fullasztó markolás a torkomban, a hideglelős köd a bőrömön, a tehetetlenség merevgörcse a nyakamban is, a két karomban is, a két lábamban is, mintha kábítószertől paralizálódott volna valami váztalan, mozgásképtelen rongycsomóvá az egész testem. ”
„ Van még egy rémálmom, amitől sokkal jobban félek, mint a többitől. Mert az nem is igazi álom, inkább képzelődés. Haragszom magamra, amikor eszembe jut. Ha előjön a rossz álom, arról nem tehetek, de magamtól valami szörnyűségre gondolni, azt biztos nem szabad. ”
„ Gyakran már szinte álmodom. Én is éltem valaha egy teljesebb életet. Ilyenkor ismét ismerős ösvényre lépek, de arrogáns önigazolásom hirtelen rossz útra visz. Ilyenkor, imádkozva egy újabb esélyért, ha tudatosan nem is, de ösztönösen megvilágosodik az elmém, és tudom, hogy az élet nem vész el teljesen, hanem mint tört üvegcserép megmarad az emlékezetünk titkos mélységeiben. ”
„
Csodák tükrében
addig tart meg az álom,
míg feljön a Nap.
”
„ Aki nappal álmodik, sok olyasmit tud, ami rejtve marad a csupán éjszaka álmodók számára. ”
„ Az elégedetlenségből születnek az álmok, akinek mindene megvan, az nem álmodozik. ”
„ Nincs bocsánat a céltalanul álmodozóknak, mert ők csak maguk elől és felelősségük elől menekülnek. ”
„
Az Álmok Tengere sem parttalan...
(igaz, hogy csupán álom-partja van);
az Álmok Tengere félelmesebb,
mint a szokott veszélyű tengerek;
siklik a roncs? süllyed a jó hajó?
- az Álom-Tenger épp erre való!
Mit tesz veled és mit kezdesz vele?
sorsod rád bízza Álmod Tengere.
Mikor épp nem mély: magas, mint az ég!
Csodáld - s úszd meg az Álmok Tengerét!
”
„ Álmodni, elképzelni, erőnkkel szabadon játszani és tervezni, reménykedni és várni a beteljesülést: a legnagyobb öröm. De a megvalósulás már korlátozás. ”
„ Ahogy öregszem, egyre inkább hiszem, hogy csak az álmaink maradandók. ”
„ Semmi nem űzi el úgy az álmot, mint egy megoldatlan rejtély. ”
„
Az álmok valóra sose válnak,
Amíg álmodjuk őket, minden csodaszép.
Az ébredéskor mienk a valóság,
S amire vágytunk - szappanbuborék.
”
„ Az álmainkat nem készen kapjuk, lassanként bontakoznak ki, talán végül másként is alakulnak, mint ahogyan megálmodtuk őket. ”
„
Ábránd, csaló varázs.
A pompás érzelem, mi életet teremthet,
A földi zűrzavarban holtradermed.
”
„ Bárcsak beléphetnék az álmodba, ott őrizhetnélek, és elpusztíthatnám azt a valakit, aki üldöz téged, aminthogy napvilágnál is volna bátorságom megküzdeni vele. De nem juthatok oda másképp, csak ha álmodsz rólam. ”
„ Álmomban egy sugárzó boldogságot hozó emberi lény int felém. (...) Azonban álom volt csupán... Nincs boldog kikötő, mely befogadna. A hullámok ide-oda dobálnak, könyörtelenül. ”
„
- Tehát megszökünk és minden álmunk valóra válik?
- Remélem.
- Sose álmodom szépet, csakis lidérceset.
”
„ Amikor álmodunk és nem csinálunk semmit, s érzékeinktől sem kapunk ingereket, az agyunk akkor is teljes mértékben képes arra, hogy gazdag belső világot teremtsen a számunkra. ”
„
Minden nap éj, míg nem látlak, barátom,
S az éj fénylő nap, ha meghoz az álom.
”
„
Sajnos, álmunkban
sem igazságosak, csak
őszinték vagyunk.
”
„ A fantázia vágtató csikóit el nem veheti senki, és álmaim tobzódásába senki bele nem szólhat. ”
„ Ha szeretnéd valóra váltani álmaidat, mindenekelőtt ébredj fel! ”
„ Az ember mindennek parancsolhat, de sorvasztó álmainak nem. ”
„ Egész életemben mindig ugyanazt figyeltem meg: "Az ember megkapja mindazt, amit akar!" Ki tudja? (...) Talán többet kap a vártnál... ”
„ Vonaton az ember rövid, ám intenzív álmokat lát, olyanokat, amelyekbe beleszűrődik a kinti valóság, olykor sokkal hihetőbb formában, mint ahogyan körbevesz bennünket. ”
„ Kevesen akadnak közülünk, kik néhanapján föl nem riadunk virradat előtt, akár ama álmatlan éjszakák után, melyeken majdnem beleszeretünk a halálba. ”
„
Szívedben őrizd
az álmodat,
csendes, biztos helyen.
Tápláld, locsold,
hol sose ront
rá a gond,
kétség és félelem.
Törődj vele sokat,
óvd,
és majd gyümölcsöt ad.
”
„ A emberiség csakis akkor képes előrehaladni, és ezáltal hinni önmagában, ha az egyes ember hisz abban, ami meghaladja a korlátait - vagyis az álmaiban. ”
„ Amikor az ember álmából felriad, és lerázza magáról az álomképeket, nemcsak a megszokott világába való visszatérésnek örül, hanem saját léte érzékelésének is. ”
„ Az álmok nem hazudnak, az álom valóság, és az emlékek örökké élnek. ”
„ Az álmaink lassan valóra válnak, csakhogy valóra válásuk után talán már nem is emlékeztetnek önmagunkra, arra, amire valaha vágytunk. ”
„ Minden este, mielőtt elalszom, azt kívánom, hogy az álmom valóra váljon. És minden reggel másra ébredek, és nem tudom meglátni a jövőt. ”
„ Azért nem tudok aludni (...), mert a nappalaim annyira teli vannak álmokkal, hogy éjszakára már nem marad több hely a számukra. ”
„ És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: