„ Talán egy napon, évek múlva - ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul - képes leszek visszanézni arra a néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad. ”
„
Azokkal időzöm, akik másszor voltak:
Mit az élet megvon, megadják a holtak.
”
„ Az a dolgunk, hogy megbékéljünk a múlttal és tanuljunk belőle. ”
„ A múlt le van zárva, nem lehet megváltoztatni, egyetlen haszna, hogy olykor tanulhatunk belőle. ”
„ A múlt is fájhat, de az én filozófiám szerint vagy elugrasz előle, vagy tanulsz belőle. ”
„ Soha nem lesz már olyan, mint régen. Más lesz. De ez nem jelenti azt, hogy rosszabb. ”
„
Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
azért van, hogy te megmutathasd:
mennyi szeretet van benned.
”
„ Az irodalom mindenképpen segít, akár magam művelem (ha lehetek ilyen öntelt), akár csak élvezem. És ma egész nap írtam és olvastam. De még a könyvesboltban is olyan jó volt, azok a szagok... van egy hosszú listám, milyen könyveket szeretnék a közeljövőben megvenni. A könyvek a barátaim. Bennük bízhatom, eddig még kivétel nélkül mindig segítettek, megvigasztaltak, elringattak. ”
„ Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér. ”
„ A holtakat nem lehet feltámasztani, de legalább igazságot lehet szolgáltatni nekik. Igazságot, ami az ő számukra már semmit sem jelent, de új célként állhat a gyötrődő élő előtt. ”
„ Amikor a szív siratja, amit elveszített, a lélek örvendezik annak, amit általa nyert. ”
„ Isten nem a kitüntetéseidet, az okleveleidet és a diplomáidat, hanem a sebeidet fogja nézni. ”
„ Fájdalom, a legnagyobb örömöket könyveknek köszönhetjük, a legnagyobb fájdalmakat emberek okozzák! ”
„ Csak az nem követ el hibát, aki nem csinál semmit. ”
„ Akár utazik, akár kandallója s felesége szoknyája mellett marad, előbb-utóbb elkövetkezik az a kor, amikor az élet már nem egyéb megrögzött szokásoknál, amelynek az ember egy általa kiválasztott környezetben hódol. Ilyenkor csak egy boldogság marad számunkra: ha kifejthetjük azokat a képességeinket, amelyeket a való életben hasznosítani tudunk. E két módszeren kívül minden más hamis. ”
„ A lélek elnehezedik az élet sötét próbatételei alatt, de újjászületik a lét küzdelmében. ”
„ El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok a mi kis végtelenségünkért. A világért se cserélném el. Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte. ”
„ A zene más. A zenének van értelme. Aznap éjjel világos, kiismerhető zenét hallott, tele ésszel, humorral, csendes sóvárgással, energiával és reménnyel. A világot sohasem lesz képes megérteni, de ezt a zenét mindig szeretni fogja. Csak hallgatta a muzsikát, Istennel az oldalán, és tudta, hogy otthonra talált. ”
„ Ne aggódj! Utóvégre ember vagy, olyan az emlékezeted, mint a szita! A te fajtádnak minden sebét begyógyítja az idő. ”
„ Ha az ember fagylaltozik, nehéz azt hinnie, hogy minden szarrá ment. Hogy oda minden remény. ”
„ Bárcsak félredobhatná kételyeit, félelmeit! Mennyire szerette volna hinni, hogy akármilyen rettenetesnek tűnjön is gyakran a világ, az élet több az összevisszaságnál! ”
„ Túlélőként tekints magadra, ne áldozatként. (...) Ne gondolj a belőled dühöt vagy haragot kiváltó dolgokra és emberekre. Inkább azokra emlékezz, akik vagy amik gyógyírt jelentenek a fájdalmadra, s megelégedéssel és erővel töltenek fel az elkövetkezendőkre. ”
„ Milyen jó érzés elmondani valakinek, ami a szívünkben fáj. Mintha levegő és napfény jutna a fülledt, dohos szívbe. ”
„ Ami az életben megmarad nagy ajándéknak, amiből hitünk és jóindulatunk tartalékait gyűjtjük, legtöbbször csak ilyen váratlan, jelentéktelen ajándék. ”
„ Az elme mindig szolgál valami vigaszdíjjal. Nehéz olyan állapotot találni, amely ne lenne valamilyen tekintetben kifizetődő. ”
„ Nem mondom, hogy ne sírjatok, mert nem minden könny keserű. ”
„
Keserűbb lettél, de nem ostobább,
Nincs olyan pont, ahol nincs tovább.
Megtörhet minden, ami létezik,
De ha nincs hova menned,
Én nem hagylak itt.
”
„ Most mit siratsz? Emerencet nem sirathatod, a halott mindig győztes. Csak az élők veszítenek. ”
„ Van olyan nap, amikor azt érzed, kárpótlást kaptál minden rosszért. Amikor elérkezik egy pillanat, amelyet szeretnél megállítani, megfogni és soha el nem engedni. Soha... De el kell engedned. Ám ez a pillanat, ezek a pillanatok újra erőt adnak a következő rossz napokhoz. És így állnak össze hetek, hónapok, évek... És elérkezik a pillanat. Amit többé már nem kell elengedned. ”
„ A sötét lélek-felhők felett is ott ragyog egy Nap, a Szíved, amely képes rá, hogy a lélek viharfelhőit felszaggassa, képes arra, hogy ismét ragyogjon arra, akit szeretsz. ”
„ A hullámok látványa időnként többet segít az embernek, mint a legjobb pszichiáter. ”
„ Az idő begyógyítja a sebeket. Sose hidd, ha ilyesmit mondanak neked, nem igaz, csak azért mondogatják, hogy vigasztaljanak. Időnként persze tényleg úgy tűnik, mintha az idő gyógyulást hozna, de ez csak önáltatás, hamis látszat. Az idő láthatatlanul dolgozik, mint egy földalatti fúrógép: egyre csak fúr, üregeket váj, a lyukakból feneketlen mélységeket, szakadékokat csinál. ”
„
S rázkódhat a siratók háta,
a Mindenség nem borul gyászba!
”
„ A zenédet sohasem adod fel. Nem számít, hogy mi történhet. Mert bármi rossz történne veled bármikor az életben, még mindig a zenéd az egyetlen, ami vigaszt nyújthat neked. ”
„ Az emberek néha azokat a dolgokat írják le, amiket nem tudnak elmondani. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: