„ Nem vagyok különösebben tehetséges, csak szenvedélyesen kíváncsi. ”
„
Azt csináltam magamból, amit nem lehetett,
s amit tudtam volna csinálni, nem csináltam.
Rossz jelmezt öltöttem magamra.
Mindjárt annak ismertek, ami nem voltam, és nem tiltakoztam s elvesztettem magam.
Mikor az álarcot le akartam tépni,
az arcomhoz ragadt.
Mire letéptem és megnéztem magam a tükörben,
már megöregedtem.
”
„ Nincs elég időnk, hogy mindazt a nagy semmit végigcsináljuk, amit a fejünkbe vettünk. ”
„ Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik. A forgatókönyv módosulhat, de én mindig ugyanaz a tökéletlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam. ”
„ Az én tartóedényem a saját énem. Létem körvonalai kis kattanásokkal kapcsolódnak össze velem. ”
„ Nehéz felnőni. Furcsa, de úgy látszik, amikor a testünk abbahagyja a növekedést, érzelmileg még tovább növekszünk, ami gyarapodásban és fogyatkozásban egyaránt megnyilvánul, mert míg egyes részeink fejlődnek, más részeinket hagyni kell elsorvadni... Nincs értelme mereven ragaszkodni a méreteinkhez; a végén szűk vagy bő lesz ránk a világunk. ”
„ Választhatok, hogy minek tekintem magam: a világ áldozatának, vagy egy kalandornőnek, aki kincset keres. Az egész csak nézőpont kérdése. ”
„ Nem fogod az utat megtalálni, ha nem magad válsz az úttá! ”
„ Mindenkit önnön szenvedélye vonszol! ”
„ Vagyok, aki vagyok. Maradok Michael Rogers, és járom a világot, és csinos nőkkel ismerkedem össze, amikor kedvem támad rá! Persze ez egy kissé szűkös életmód volt, de eddig még kibírtam. Élveztem az életet, és beértem azzal, hogy az élet csak játék. De hát, azt hiszem, nem is viselkedhettem volna másképp. Az ilyen életszemlélet együtt jár a fiatalsággal. Mikor ez az ifjúság kezd elmúlni, már az élvezet sem az igazi. ”
„ Az a rögeszmém, hogy muszáj mindig valakivel járnom - és emiatt muszáj mindig fantasztikus nőnek lennem, okosnak, érzékinek, kivételesnek. Az erőfeszítés, hogy hódítsak, arra kényszerít, hogy mindig a legjobbat adjam magamból, és ez talán nem is rossz, de a végeredmény mégis mindig csalódás. ”
„ Könnyebb száz világi vágyat meghódítani, mint egyről lemondani. ”
„
Gyakran elnyom az álom, hogy a félelmeim lássam.
Nem találom magam, nem emlékszem, hova ástam.
A lelked üres papír, ha nem ír rá a szenvedély,
De erősen kell úsznod, hogy az árral szembe élj.
”
„
- Mi van, ha én többé akarok válni? - kérdeztem.
- Többé? - kérdezte mosolyogva. - Hogyan lehetnél több? Hiszen már most is határtalan vagy, végtelen! Amikor meghalsz, Vándor, nem azt fogják kérdezni tőled a mennyek kapujánál, szent voltál-e; azt fogják kérdezni, önmagad voltál-e.
”
„ A személyiség (...) nem ismeri meg magát, csak más által, nem találja meg magát, csak másban. ”
„ Ne próbálj meg senkinél gyorsabban futni, ha szandál van rajtad. ”
„ Ahhoz, hogy rendet rakjunk a fejünkben, előbb meg kell néznünk, mi van benne. ”
„ Énnekem nincs szükségem senkire, megélek a magam emberségéből, ha az önérzet, vagy a körülmények erre kényszerítenek. Nem kell eladnom a lelkemet, hogy boldogságot vásároljak az árán. Van egy velem született kincsem, amely akkor is tartaná bennem a lelket, ha minden külső örömről le kellene mondanom, illetve, ha ezeket az örömöket csak olyan áron szerezhetném meg, amelyet nem vagyok hajlandó megfizetni. ”
„ Annyi ellentmondásos Anne lakik bennem. Néha már-már azt hiszem, ezért is vagyok annyira rakoncátlan. Ha csak egyféle Anne lenne, feleannyi gondom se volna, de az élet feleolyan érdekes lenne csak. ”
„ A legtöbb ember, mihelyt, ahogy mondani szokás, fölfedez egy másik embert, azzal áltatja magát, hogy ezzel önmagát is fölfedezi; abban a másik szempárban az ő érdemeinek is igazabb és nagyszerűbb tükörképét véli látni. ”
„ Szemben a tükörképemmel. Rossz nézni. Eltakarom a szemem, ne is lássam. És látom, hogy ő is ezt teszi. ”
„ Ha néha-néha összehasonlítottam magam másokkal, gyakran voltam büszke és beképzelt, de ugyanakkor gyakran levert és megalázott. Gyakran tekintettem magamat zseninek, gyakran félőrültnek. Nem tudtam osztozni a velem egykorúak örömeiben és életében, emiatt gyakran vádoltam magamat, aggodalmak közt vergődtem, mintha reménytelenül el lennék tőlük választva, mintha az élet el lenne zárva előlem. ”
„ Az emberek utaznak, hogy csodálkozzanak a hegyek magasságán, a tenger óriás hullámain, a folyók hosszú kanyarulatain, az óceánok mérhetetlen kiterjedésén, a csillagok mozgásán az égen, és csodálkozás nélkül mennek el önmaguk mellett. ”
„
Lettél, ami vagy:
szűrő lettél, a legszebb-szabadabb
szeretkezés érzékeiden át
a mindenséggel: Te meg a Világ.
”
„ Az élet legalapvetőbb választása az, hogy kinyílunk vagy bezárkózunk-e, kreatív és önkifejező energiáinkat pozitív vagy negatív módon nyilvánítjuk-e meg a világban. Bármilyen körülmények között találjuk is magunkat, mindig hatalmunkban áll megválasztani, milyen irányba haladjunk tovább. ”
„ Ha nekünk magunknak egyetlen hibánk sem lenne, a másokét sem fedeznénk fel olyan nyilvánvaló gyönyörűséggel. ”
„ Az álarcok változnak, de a komédiás ugyanaz marad. ”
„ A valóságban is feltárult énelőttem egy ajtó, amelyet akkor se nyitott volna ki, aki odabenn magányát és tehetetlen nyomorúságát védte, ha már ropog is feje fölött az égő háztető. Azt a zárat csak nekem állt hatalmamban megmozdítani: aki a kulcsot megforgatta, jobban hitt nekem (...), és én is azt hittem magamról abban a végzetes percben, isten vagyok, bölcs, megfontolt, jó és racionális. Tévedtünk mind a ketten, az is, aki bízott bennem, és én is, aki elbíztam magamat. ”
„ Az univerzum szűk látókörű szemlélete szerint a problémákat nem a távolban kell keresned - azok valószínűleg sosem érnek ide. Foglalkozz inkább a kerítésen belül garázdálkodó farkasokkal! Lehet, hogy a kint ólálkodó falkák nem is léteznek. ”
„ Arra van szükséged, hogy tovább keresd önmagad, mindennap egy kicsit fedezz fel belőle. ”
„ A szatíra olyan tükör, amelyben a szemlélők általában mindenkinek az arcát felfedezik, kivéve a saját magukét. ”
„ Aki megtalálta lelke közepét, az önmagára talált. ”
„ Elemezted-e már korai és későbbi gyermek-, kamasz-, ifjúkorod rövidebb-hosszabb korszakainak tartalmát, fellobbanó, azután kihunyó ambícióit, csalódásait, tilalmait és megnyíló lehetőségeit? Gondoltál-e arra, vajon nem az előző életeid szerepei, levetett jelmezei, visszfénye tükröződött bennük úgy, ahogy az embrió éli át anyja méhében az anyag fejlődésének minden fázisát? ”
„ Az embereknek igenis szükségük van a kritikára, ha már önkritikájuk nincs. ”
„ A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: