„ Nézz a tükörbe, és döntsd el, tetszik-e, amit látsz. ”
„ Légy olyan, mint a víz: kemény és lágy, de tudni kell, mikor kemény és mikor lágy. ”
„ Nem csak az vagy, akinek ismered magad. Az is te vagy, akinek mások látnak! ”
„ Sajnos a csalódásokban sokszor mi vagyunk a hunyók. Nem a másik félben van a hiányosság, hanem sokkal rosszabb helyen: bennünk. ”
„ Nem könnyű önmagunk elől elrejteni gondolatainkat, főleg, ha az bosszúvággyal is párosul. ”
„ Az égi hatalmak addig terelgetnek, míg végül megtalálod önmagad: azt az embert, akinek ebben az életben lenned kell. Hogy kinek kell lenned, azt csak te tudhatod, és meg is fogod tudni, mikor eljön az ideje. (...) Sokkos időszakokban az ember nem gondolkodik, mert nincs is egészen magánál. És ez jó. Mert ilyenkor visszahúzódik az ego, utat enged a lélek a belső hatalom színre lépésének. (...) El kell veszíteni az emberi tudatot, a racionális elmével való kapcsolatot, hogy ez a mélyebb tudat előtörhessen... ”
„ Mielőtt tökéletességre törekszünk, tudnunk kellene a hétköznapi ember életét élni anélkül, hogy engednénk megnyomorodni a bennünk rejlő lényeget. Aki e szerény keretek közt kiteljesedett, s úgy véli, elegendő energiája van még, ám kezdje el pályafutását, mint szent. Én sosem éreztem magam arra hivatva, hogy segítsem ebben. ”
„ Annál jobban közeledünk egymáshoz, minél beljebb haladunk önmagunkban. ”
„ Amikor sóvárogsz a szerelemre, ez annak jele, hogy nem kapsz szeretetet és megbecsülést a számodra legfontosabb személytől - saját magadtól. ”
„ Amikor valakit bírálsz, nem őt minősíted, hanem önmagadat. ”
„ Az ember akkor fedezi föl magát, amikor megmérkőzik az akadállyal. ”
„ Az önismeret szempontjából az egyik legnagyobb kihívás megtanulni a kudarc értelmezését, mivel életünket nem a kudarcok mennyisége alakítja, hanem az a mód, ahogyan ezeket kezeljük és feldolgozzuk. ”
„ Ne csak a szenvedésedet és a sebeidet szeresd. Szeresd a zabolátlanságodat, az alkotóképességedet, a bátorságodat, a természetességedet, az örömödet. Szeresd az optimizmusodat, a határozottságodat, az állhatatosságodat. Szeresd a pillanatot, amikor minden rendben van. ”
„
Huzatban aszalódik az arcom
kire hárítsam saját kudarcom
nincs erő mi bukásom felülmúlja
vereségemnek vagyok féktelen tanúja.
”
„ Tapasztaltad-e már, hogy ami könnyű, erőfeszítés nélkül véghezvihető számodra, az nem igazi értéke sorsodnak, mert már tudod. Átélted. Nem tanulsz újat belőle. Hajlandó vagy már elfogadni azt, hogy ami nehéz, fájdalmas erőfeszítéseket kíván, egyedül attól nőnek lelki izmaid? ”
„ Van egy bizonyos érzés, ami a gyomrodban nőni kezd, amikor érzed, hogy elveszted az uralmadat, és semmit sem tudsz tenni ellene. Nehéz, mint a gránit, és éget, mint a tűz. Gondolom, mind ilyenek vagyunk, ez a természetes reakciónk a Föld megállíthatatlan forgására: próbáljuk irányítani az életünket, szerelmünket, a munkánkat és az otthonunkat, és ha ott elveszítjük az irányítást, akkor megpróbáljuk máshol visszaszerezni. Mintha attól, hogy mérgesek vagyunk, megállna a világ. ”
„ Nem úgy érsz el nagy dolgokat, ha arra gondolsz, amilyen vagy. Úgy érsz el nagy dolgokat, ha arra gondolsz, amilyen lenni szeretnél, és ezt nap mint nap újra és újra elképzeled. ”
„ Ha az ember nem őrült, de rajta kívül mindenki úgy tudja, hogy az, akkor minden tiltakozásával az ő malmukra hajtja a vizet. ”
„ Nem lehet sorsának ura az, ki önmagát nem ismeri. ”
„ Azért indulok el mindig egy nagy útra, hogy bennem is elinduljon valami. ”
„ Életbevágó emlékezni arra, hogy ki vagy valójában. Ez nagyon fontos. Egyáltalán nem jó ötlet más emberekre vagy dolgokra számítani, hogy majd ők megteszik ezt helyetted, tudod. Mindig eltévesztik. ”
„ Azt hiszem, hogy korábban azért nem tudtam megvalósítani az álmaimat, mert nem voltam őszinte, vagy nem vállaltam felelősséget azért, amit éreztem. Ebből következett, hogy akaratlanul eldobtam magamtól az álmot, mivel a gondolataim és a cselekedeteim nem voltak összhangban egymással. ”
„ Az ember elbújhat mások elől, önmaga elől azonban soha. ”
„ Nekem olyan a meditáció, mint a napi fürdés. Azt, hogy az ember megmossa a testét, természetesnek veszi a társadalom, de fura módon azzal nem foglalkozunk, hogy megtisztítsuk az elménket a zajtól. ”
„ Az életben csak olyankor izgulunk és mérgelődünk egy ajánlaton, ha ellenkezésünkben nem érezzük magunkat egész biztos talajon, és bévül nagyon is kísértésbe jövünk, hogy a tervet magunkévá tegyük. ”
„
Ma nem ismerek
magamra nézni nem is
merek magamra.
”
„ Mostanában jöttem rá, hogy a menekülés haszontalan. Előbb vagy utóbb, de szembe kell néznünk önmagunkkal. ”
„
- Hogy érted ezt? - szólt a Hernyó szigorúan. - Értelmesen beszélj!
- Sajnos, kérem, nem tudok értelmesen beszélni, mert nem az vagyok, aki vagyok, amint látni tetszik.
”
„ Olyanná válsz, mint amit magadról gondolsz. ”
„
Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.
”
„ A személyiség az élet folyamán fejlődik ki, nehezen vagy egyáltalán nem magyarázható csírafelépítményekből, és csak amit teszünk, az mutatja majd meg, kik vagyunk. Olyanok vagyunk, mint a nap, amely táplálja a föld életét, és mindenféle szépet, különöset és rosszat csalogat elő; olyanok vagyunk, mint az anyák, akik ismeretlen boldogságot és szenvedést hordoznak méhükben. Eleinte nem tudjuk, milyen építő vagy gonosz tettek, milyen sors, milyen jó vagy rossz készülődik bennünk; csak az ősz mutatja meg, mit nemzett a tavasz, és csupán este lesz világos, mit kezdett el a reggel. ”
„
- Mi veszi rá az embert, hogy önmagát gyűlölje?
- Talán a gyávaság. Vagy az örökös félelem, hogy rossz, és nem felel meg az elvárásoknak.
”
„ Minden dolog az önismerettel kezdődik, hiszen a világ aligha ismerhető meg önmagunk megkerülésével. ”
„ Úgy érezte, hogy gyűlöli a fiatalembert, pedig nem gyűlölte. Maga sem tudta még, hogy mennyire szereti. ”
„ A lelki depresszió egy bizonyos állapotában mindaz, ami bennünket rendes körülmények között bosszant, és belőlünk egészséges méltatlankodást vált ki, bágyasztó, tompa és hallgatag búbánattal üli meg lelkünket. ”
HIBA!
Kérlek várj... az idézetek már úton vannak!
Nincs több ide tartozó idézet. Elfogyott...
Ha a hagyományos módon szeretnél bejelentkezni vagy regisztrálni, bökj az alábbi gonbok közül az egyikre: